< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Átadták az egyetem felújított Dóm téri épületeit

| Mobile | RSS

Átadták az egyetem felújított Dóm téri épületeit

2012. október 16. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Emléktábla-avatóval és rektori fizikaórával adták át a Szegedi Tudományegyetem 1,5 milliárd forintból felújított Dóm téri oktatási épületeit; a rekonstrukció a természettudományi képzés megújítását célzó program részeként valósult meg.

Szabó Gábor akadémikus, az egyetem rektora elmondta, a Dóm tér oktatási épületei az 1920-as, 1930-as években külföldi példák alapján, az akkori legkorszerűbb színvonalon készültek el. A tantermek és laboratóriumok felett azonban eljárt az idő, a most lezárult fejlesztésnek köszönhetően – amelynek részeként 400 millió forintért korszerű eszközöket és műszereket is vásárolt az egyetem – már XXI. századi körülmények között folyhat az oktatás és kutatás – tudatta a professzor.

Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója közölte, a rekonstrukció az egyetemen lezáruló, a természettudományos és műszaki képzés feltételeit javító hétmilliárd forintos összköltségvetésű program része. A műemlék épületegyüttes mintegy négyezer négyzetméter érintő felújítása mellett többek között megtörtént az egyetem központi épületének rekonstrukciója, új oktatási tömbbel gazdagodott a mérnöki kar, és korszerűsítettek több laboratóriumot a gyógyszerésztudományi karon is.

A Dóm téren – ahol az egyetem egykori Nobel-díjas rektora, Szent-Györgyi Albert is oktatott és kutatott – kicserélték az elektromos rendszert, a laborok komplett gépészeti technológiáját, s az épületegyüttes egésze korszerű geotermikus hűtési-fűtési rendszert kapott. Emellett a műemlék ingatlanokat szigetelték és akadálymentesítették is.
forrás:NFÜ hírlevél

Leave a Reply 329 megnézve, 1 alkalommal mai nap |