< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Együttműködési megállapodás Együtt 2014: egy követ kell fújni a Millával

| Mobile | RSS

Együttműködési megállapodás Együtt 2014: egy követ kell fújni a Millával

Az október 23-i bejelentés után egy pálinkázóban papíron is megszületett a Milla, a Bajnai-egyesület és a Szolidaritás közös gyermeke: az Együtt 2014 választói mozgalom.

Együttműködési megállapodást írtak alá az Együtt 2014 választói mozgalom létrehozói pénteken Budapesten. Az alapelveket rögzítő dokumentumot Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke, Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület vezetője, valamint Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szignálta.

Bajnai Gordon elmondta: nyitott, széles együttműködést terveznek, és várják a csatlakozni kívánó szervezeteket. Ehhez a politikai szervezeteknek három feltételt támasztottak: hogy érdemi szavazói támogatást hozzanak, hogy értsenek egyet a mozgalom elvi és erkölcsi alapelveivel – közte a Milla 12 pontjával –, illetve hogy sikeresen egyeztessék velük programjukat. A kritériumok részleteit a következő hetekben kidolgozzák.

Kónya Péter elmondta, hogy további szervezetek csatlakozásához a három alapító konszenzusa lesz szükséges.

Nyilatkozatháború az Együtt 2014 miatt

Összefogás helyett nyilatkozatháborúba torkollott Bajnai Gordon új szervezete, az Együtt 2014 színre lépése – írja a pénteki Magyar Nemzet. Az MSZP és az LMP is kizárólag programalapon lenne hajlandó egy esetleges együttműködésre, ám a szereplők ideológiai különbségei miatt nem látható, hogy ez a gyakorlatban miként kivitelezhető. Kuncze Gábor viszont csütörtökön bejelentette, a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) csatlakozik a kezdeményezéshez.

Bajnai Gordon az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-i tüntetésén elmondott beszédében az új politikai közép létrejötteként beszélt az Együtt 2014 választói mozgalom megalakításáról. Azt mondta, céljuk a változást akarók egységének megteremtése, nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra is.

A Magyar Nemzet vezércikke – Baloldali buli

Akarjuk-e, vagy sem, a reklámok, a píárszakma fénykorát éljük. Számos inkább ötlet-, mint szellemdús, mérsékelt tehetségű teremtmény dolgozik a területen. Kis tudással, nagy ambíciókkal. Igaz ugyan, hogy a reklámszakemberek és jelszógyártók fele nem ismeri a magyar nyelvet, ízes kifejezések helyett csak ízetlen megjegyzések ragadnak rá, nem tudja, mi a különbség ínycsiklandó és ínycsiklandozó közt. (Előbbit Krúdy is használta, utóbbit csak a tévében hallani.) Már a szemünk se rebben, ha egy tévéreklámban ötvenedszer is arról értesülünk, hogy a filé a hal legfinomabb része. Pedig nem az. Hanem a húsnak a kicsontozott, halnak a szálkátlanított része.

A fönti leleményekhez hasonló telitalálat a legújabb baloldali jelszó, az „Együtt 2014!”. Mögötte áll az összes, ma még fabatkát sem, holnap azonban aranyat érő baloldali forgács. Szigetvári Viktor, a Bajnai által alapított Haza és Haladás Alapítvány alelnöke, korábban az MSZP píárosa megnyugtatott mindenkit, hogy „az Együtt 2014 nem akarja kannibalizálni a pártok szavazóit”. Jó hír ez nekünk. Emberhúst már úgyis régen evett a polgári oldal. Még azt is mondta a Medgyessynek, Gyurcsánynak, Bajnainak egyaránt dolgozó kommunikációs guru, hogy a jelenlegi helyzetben az együttműködő szervezetek „szokják egymás szagát”. Ez dicséretes cél. És nem lesz könnyű.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 340 megnézve, 1 alkalommal mai nap |