< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Az egy hónapig tartó újabb helyszíni vizsgálat Robbanóanyagok nyomait találták a lezuhant kormánygép roncsain?

| Mobile | RSS

Az egy hónapig tartó újabb helyszíni vizsgálat Robbanóanyagok nyomait találták a lezuhant kormánygép roncsain?

Robbanóanyagok nyomait találták lengyel pirotechnikusok a Szmolenszk mellett lezuhant kormánygép roncsain.

A Rzeczpospolita című napilap értesülései szerint a lengyel ügyészség és a miniszterelnök is ismeri a két hete befejezett helyszíni vizsgálatok eredményét, de a további eljárás ügyében még nem született hivatalos döntés.

A lengyel pirotechnikai vizsgálatot a lengyel ügyészség kezdeményezte, kevesellve a halál okának megállapításához az orosz fél által rendelkezésére bocsátott mintákat. Nem fogadta el az orosz záróvéleményt, arra hivatkozva, hogy az nem tesz eleget a szakmai elvárásoknak.

Az egy hónapig tartó újabb helyszíni vizsgálatban az ügyészek mellett a központi bűnügyi laboratórium és a központi nyomozó iroda szakértői vettek részt. Már az első mintavételnél kiderült, hogy mind a repülőgép burkolatán, mind annak belsejében – csaknem 30 ülésen -, illetve a katasztrófa helyszínén is trotil (TNT) és nitroglicerin nyomai találhatók.

Szakértők több hipotézist is figyelembe vesznek, köztük azt, hogy második világháborús robbanóanyagok maradványairól lehet szó, hiszen Szmolenszk mellett súlyos harcok dúltak.

Az 2010. április 10-én az oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant lengyel kormánygép katasztrófájában Lech Kaczynski lengyel államfővel együtt 96 ember halt meg, köztük a lengyel politikai és katonai vezetés kiemelkedő képviselői.

Az esetet kivizsgáló, moszkvai székhelyű Államközi Repülésügyi Bizottság szerint a balesetért a gép legénysége a felelős.

A lengyel katonai ügyészség 2013 tavaszáig hosszabbította meg a lengyel társadalmat megosztó eset kivizsgálását, az ügy egyik fontos tanúja a napokban öngyilkosságot követett el.

forrás:ma.hu

Leave a Reply 304 megnézve, 1 alkalommal mai nap |