< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Figyelj Viktor, ebből baj lesz

| Mobile | RSS

Figyelj Viktor, ebből baj lesz

2012. december 18. | hozzászólás | Kultúra

Ha a kormány úgy akarja, lényegében nem változik a felsőoktatásban ingyen tanulók száma. Egyszerűen csak nem előre, hanem utólag húznák majd meg azt a határt, ami alatt fizetni kell a diploma megszerzéséért, de a Fidesz hétfő esti elnökségi ülésén Orbán Viktor hajlott egy ennél több diák tanulását támogató javaslatra. A Fidesz vezetői szerint Orbán Viktor merészen ment előre és senki nem szólt neki, hogy ne bőszítse fel a diákokat. Jövőre a tervezettnél több állami ösztöndíjas hely indulhat, hogy ne kelljen a választási kampány közepén hadakozni a tüntető diákokkal. A balhét a mostani tüntetésekért Hoffmann Rózsa viheti el.

Nem teheti meg a kormány következmények nélkül, hogy a szombaton belengetett, bizonyos feltételekkel ingyenes felsőoktatást ugyanolyan kevés hallgató számára tegye elérhetővé, mint amennyi a két hete bejelentett drasztikus keretszámcsökkentési tervekben szerepelt – az [origo] információi szerint Kövér Lászlótól Kósa Lajoson át Pokorni Zoltánig erről próbálták meggyőzni Orbán Viktort a pártvezetés hétfő délutáni ülésén a Fidesz elnökségének tagjai.

A tanácskozáson, amelyet a hallgatói tiltakozások és az arra adandó kormányzati lépések miatt még múlt héten kezdeményezett Pokorni Zoltán alelnök, a miniszterelnök eleinte olyan megoldásra hajlott, amellyel ugyanannyi – mindössze nagyjából tízezer – hallgató képzése lett volna valóban ingyenes, mint amennyi miatt a múlt héten utcai tüntetésekbe kezdtek a diákszervezetek. A keretszámok szombaton bejelentett eltörlése ennek ellenére is pozitív színezetet adott volna az átalakításnak és a Fidesz-elnökség tervei szerint alkalmas lett volna a tiltakozások lecsillapítására.

A néhány részletében hétfőn ismertetett új a keretszámok helyett szakonkénti és intézményenkénti ponthatárokkal szabnák meg, hogy ki tanulhat ingyenesen. A ponthatárokat azonban nem az intézmények, hanem a kormány állapítja meg, amely egy kormánypárti vezető szerint a korábbi statisztikák alapján pontosan be is tudja lőni, hogy az egyes szakonkénti limitek fölé hány hallgató fér be. “Vagyis simán be lehetne ugyanúgy célozni tízezerre a támogatható keretet, nem történne más, mint hogy visszafelé osztják el a férőhelyeket” – magyarázta az illető, aki szerint a miniszterelnök eredetileg ezzel a kommunikációs és a technikai csavarral akarta megoldani a helyzetet.

Orbán turpiskodni akart

Orbán Viktor több résztvevő elmondása szerint a kormánypártok hétfői frakcióülésén, majd az elnökségi ülésen is utalt rá, hogy az eredeti szándékából (a felsőoktatást olcsóbbá tevő átalakításából) nem enged. Sőt, azt mondta, hogy a két hete bejelentett rendszer szerinte előnyösebb lett volna a diákoknak, de ha az nem jó nekik, “akkor legyen kívánságuk szerint”. Egy résztvevő szerint ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a hallgatók “egyék meg, amit főztek”, az engedmény látszata megvan, de érdemben nem lesz más a helyzet.

Az elnökség tagjai azonban megpróbálták megértetni Orbánnal, hogy noha a “turpisság” – vagyis hogy hányan jutottak be ingyenes helyekre – csak hónapok múlva derülne ki, a hallgatókat nem érdemes átverni, mert azután, hogy a trükk nyilvánvalóvá vált, a mostaniaknál akár sokkal durvább méreteket is ölthet a tiltakozás. Ezt pedig alig egy évvel a választások előtt a Fidesz nem engedheti meg, mert “ebbe beleszakadna a feje” – érzékeltette a tétet egy fideszes.

A vita részleteit ismerő politikusok szerint az érvelés hatott, és a miniszterelnök hajlott rá, hogy az idei keretszámtervben szereplő nagyjából harmincötezer diák számára legyen ingyenes az oktatás. “Biztosat azonban csak azután mondhatunk, hogy a kormány szerdán jóvá is hagyta a részleteket” – utalt a helyzet képlékenységére [origo]-nak egy résztvevő, emlékeztetve, hogy Orbán Viktor még a múlt szerdai több ezres diáktüntetéssel egy időben tartott kormányülésen is is kiállt a megkezdett átalakítások mellett és hangsúlyozta, hogy olyan, önfinanszírozó felsőoktatás megteremtésére törekszik, amelyben néhány speciális kivételtől eltekintve akár egyáltalán nem is lennének államilag támogatott férőhelyek.

A hozzájuk érkezett kérdésekre eddig egyébként sem Balog Zoltán erőforrás miniszter, sem Rogán Antal frakcióvezető, sem Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem árulta el, hogy az új rendszerben mennyivel több diák tanulhat majd térítésmentesen.

Ki viszi el a balhét?

Az [origo]-nak hétfőn több, a helyzetre közelről ismerő kormánypárti politikus is arról beszélt, hogy “ezt a balhét valószínűleg Rózsának kell elvinnie”, annak ellenére is, hogy a tiltakozásokat elindító keretszámvágás nem a saját ötlete volt, hanem a miniszterelnöké. (Sőt Hoffmann állítólag a lemondását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha egy korábbi, még durvább, a nulláshoz közelítő verziót fogadtak volna el.

“Viktor egyszerűen úgy gondolta, hogy a tavalyi keretszám csökkentrés után idén is simán lehet rajta vágni húszezret, hiszen azt a néhány százezer forintos költségtérítést mindenki kifizetheti a diákhitelből és diploma után visszatörleszti” – magyarázta a miniszterelnök hozzáállását egy ismert fideszes.

Csakhogy Orbán Viktor szerinte nem számolt azzal, hogy a 2008-as válság óta mindenki ódzkodik mindenfajta eladósodástól, azokról nem is beszélve, akiknek nem néhány százezerbe, hanem másfél millióba kerülne a képzésük évente (például az orvosoknak), és akik így akár 14 millió forintot is kifizethetnének a diplomaszerzésig. (A diákhitellel szembeni ellenérzések felszámolására egyébként – ahogy arról múlt heti cikkünkben beszámoltunk – a szerdai kormányülésen felvetődött, hogy töröljék a konstrukció nevéből a hitel szót és kereszteljék át “hallgatói költségtámogatássá”. Ez a javaslat a kormány előtt végül is elbukott, és “állami diákhitelben” egyeztek meg, de a hétfői elnökségi ülésen, úgy tudjuk, az “állami képzési kölcsön” elnevezés is felvetődött.)

A megkérdezettek szerint a miniszterelnökön kívül “nagyjából mindenki” számított rá, hogy a durva lépés ellenállásba ütközik majd, és az érintettek tandíjkényszerként élik majd meg a nagyszerű lehetőségként kommunikált költségtérítéses-diákhiteles verziót. A hegemonisztikus pártvezetés és kormányzás azonban egy a kormányfőt régóta ismerő politikus szerint ismét visszaütött, érdemben ugyanis senki nem mert szembeszállni az önfinanszírozó felsőoktatást hajszoló miniszterelnökkel, hogy “figyelj Viktor, ebből baj lesz”. A bajon pedig az összes megkérdezett szerint még rontott is az összehangolatlan kormányzati kommunikáció.

Bár az elnökségi ülésen nyíltan nem esett róla szó, a megkérdezett kormánypárti vezetők közül néhányan úgy tudják, hogy Hoffmann Rózsa hamarosan ismét felajánlja a lemondását a miniszterelnöknek (tavaly júniusban egyszer már megtette) és Orbán Viktor ezúttal várhatóan el is fogadja azt. A forgatókönyvet egyesek szerint erősíti, hogy noha kormánypárti politikusok hibáiról, pláne lemondásáról rendkívül ritkán esik szó a Magyar Nemzetben, múlt hét pénteken Csermely Péter, a kormányközeli napilap főszerkesztő-helyettese “Még nem késő” címmel tett közzé a lap nyitóoldalán egy írást arról, hogy “ha például Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár netán felajánlaná a lemondását, a kormányfőnek érdemes lenne elfogadnia”. A mostani helyzet hasonlít ahhoz, mint amikor a napilap szerkesztősége márciusban a plágiumügybe keveredett Schmitt Pálnak tanácsolt hasonlót. Akkor a volt államfő négy nap múlva lemondott hivataláról.

forrás:origo.hu

Leave a Reply 242 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: