< Böngészés > Főoldal / Katasztófavédelem / Blog article: A megyei közgyűlést tájékoztatta az igazgató

| Mobile | RSS

A megyei közgyűlést tájékoztatta az igazgató

2013. február 8. | 1 Hozzászólás | Katasztófavédelem

– Szervezetünkben megújultunk, feladatköreink bővültek, és a működéséhez szükséges anyagi és személyi feltételekkel rendelkezett az igazgatóság – jelentette ki Szatmári Imre tű. ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója pénteken, a szegedi Megyeházán, ahol a Csongrád Megyei Közgyűlés tagjait tájékoztatta az igazgatóság tavalyi tevékenységéről.
A szervezet megújulásának állomásai között kiemelte január elsejét, amikor állami irányítás alá kerültek a hivatásos tűzoltóságok, és április elsejét, amikor létrejött az új feladatkörhöz illeszkedő szervezeti rend.

– Az igazgatóság létszáma 52 fővel bővült, így sikerült növelni a bevetési egységek számát is – mondta el az igazgató –, létrehoztuk a Ruzsai Katasztrófavédelmi Őrsöt, Hódmezővásárhelyen egy új vízszállító jármű teljes személyzetével állhatott be a rendszerbe, továbbá sikerült lerakni annak alapjait, hogy egy év múlva Kisteleken is megkezdhesse működését a katasztrófavédelmi őrs.

Szatmári Imre tű. ezredes a minőség javítását mutató változások között említette a korábbi Veszélyhelyzeti Felderítő Csoport átalakulását Katasztrófavédelmi Mobil Laborrá, valamint a műveleti szolgálat létrejöttét, amelynek tagjai a nagy tapasztalattal rendelkező tűzoltó szolgálatparancsnokok közül kerültek kinevezésre, akik az összetettebb, nagy kiterjedésű eseményeknél átvehetik a beavatkozások irányítását.

Műveletirányító ügyelet állt fel, valamint létrehozták a Területi Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Központot, amely Csongrád mellett Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyék katasztrófavédelmi állományának ellátását biztosítja. Ugyanezen négy megye számára biztosítja a képzés hátterét a tavaly kialakított Területi Oktatási Központ.

– A feladatrendszer bővülését jelentette – tette hozzá az igazgató –, hogy a tűzvédelmi és polgári védelmi feladatok mellett az iparbiztonság területe is megjelent a szervezet életében, és októberben a hatósági feladatrendszert szolgáló létszámot és a technikai hátteret sikerült erősíteni. E területen új veszélyes üzemeket sikerült azonosítani, tűzvédelmi bírságot 64 esetben kellett kiszabnunk a korábbi 19-cel szemben, azonban az, hogy a kirótt bírság összértéke nem nőtt, azt mutatja, hogy nem a magasabb összegű büntetés volt a cél, hanem azt jelzi, hogy az ismétlődő hibák mellett az igazgatóság szankció nélkül nem megy el.

Kiemelt feladata az igazgatóságnak a veszélyes anyagok szállításának ellenőrzése. Közúton a 2011-ben elvégzett 25 külföldi járműszerelvény-ellenőrzéséhez képest jelentős növekedés a tavalyi 102 ellenőrzés, amely kapcsán Szatmári Imre igazgató kiemelte a tavaly, a röszkei határátkelőn veszélyes anyagot szállító kamion balesetét, amely során veszélyes anyag azért nem került a környezetbe, mert a szállítást a jármű a szabályok betartásával végezte. Növekedett a veszélyes anyagot szállító belföldi fuvarozók ellenőrzése is, valamint a telephelyek ellenőrzésének száma is megháromszorozódott, a korábbi tíz helyett 38 alkalommal került erre sor. Az igazgatóság több mint ötszáz veszélyes árut szállító vasúti kocsit is ellenőrzött, hiányosságra az esetek tíz százalékában derült fény.

– A tavalyi csapadékmentes, száraz évben 37 százalékkal magasabb számban fordultak elő szabadtéri tűzesetek – mutatott rá az ezredes, hozzátéve: a gázvezetékek sérüléséhez kapcsolódó beavatkozások száma viszont 15-ről nyolcra csökkent, a szénmonoxid-mérgezések száma tízről kettőre, a fűtőberendezésekkel és kéményekkel kapcsolatos esetek száma 31-ről hétre csökkent, amely betudható a hatékonyabb hatósági munka eredményének is.

A műszaki mentések és tűzesetek során 2011-ben 46 halálesettel találkoztak a beavatkozó egységek, míg tavaly ez 21-szer fordult elő, a sérültek száma 191-ről 181-re csökkent.

Komoly beavatkozást igényelt a februári hóhelyzet, illetve volt egy tragikus eset júliusban, amikor az igazgatóság tűzoltója vesztette életét egy közlekedési balesetben.

– A tűzeseteket statisztikájából megállapítható, hogy nagy kiterjedésű szabadtéri tűzesettel nem találkoztunk, ami azt jelenti, hogy egyrészt a tűzjelzések időben megérkeztek a tűzoltó állományhoz, másrészt a beavatkozások minőségében megfelelőek voltak, és időben megtörténtek – vonta le a következtetést Szatmári Imre tű. ezredes, aki a tűzvizsgálatok kapcsán kijelentette: 46 százalékról 58 százalékra emelkedett a tűzesetek okának felderítési aránya, amely mögött komoly szakmai munka és képzési folyamat van.

A tájékoztatást követően a megyei közgyűlés tagja, dr. Piri József, Algyő korábbi polgármestere a katasztrófavédelem és az Algyő életében fontos szerepet játszó olajtársaság kapcsolatáról kérdezett, amelyre adott válaszában Szatmári Imre igazgató elmondta: az 1-es katasztrófavédelmi veszélyeztetettségi kategóriába sorolt településen öt üzeme is van a MOL-nak, amelyek veszélyesnek számítanak, ezekben is rendszeresek az ellenőrzések, de hibára nem derült fény. Jó a szakmai kapcsolat a társaság létesítményi tűzoltóságával, akikkel az ősz folyamán egy komoly gyakorlatra is sor került.

A közgyűlés alelnöke, Ádók János hozzászólásában méltatta, hogy a szervezet számára fontosak nyugdíjasaik és a fiatal generáció is, és szólt arról, hogy a lakosság egyre több információhoz juthat a szervezetről a sajtón keresztül is. Válaszában Szatmári Imre tű. ezredes hozzátette: az országos rendszer részeként működő megyei honlap igyekszik sok információt megosztani a nyilvánossággal, amelyet a sajtó is szívesen használ forrásként, végül megköszönte a közgyűlésnek, valamint a településeknek az egész éves együttműködést.

Arany-Tóth Attila
szóvivő

Leave a Reply 1742 megnézve, 1 alkalommal mai nap |