< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Frankfurter Rundschau: Rossz idők járnak a roma művészekre Magyarországon

| Mobile | RSS

Frankfurter Rundschau: Rossz idők járnak a roma művészekre Magyarországon

Rossz idők járnak manapság a roma művészekre Magyarországon, ahol soha nem volt könnyű a kisebbségek dolga – írja a Frankfurter Rundschau.
A lap szerint a nemzeti konzervatív kormány alatt csak fokozódott a kirekesztés. A tudósítás mindjárt az elején megszólaltatja a cigány festőművészt, Bogdán Jánost, aki szerint a terézvárosi önkormányzat politikai okokból mondta fel műterme bérletét a Hegedű utcában. A hatóságok szemében ugyanis társaival együtt nem volt elég nemzeti, sőt inkább túl liberális, vagy éppen romasága volt a baj. Ezzel együtt Bogdánnak, azaz Amigonak sikerült az, ami sok tehetséges cigánygyereknek nem: kitört a szegénység, a kirekesztés és a hiányos képzés ördögi köréből. A helyzetet csak bonyolítja az évek óta zajló kulturharc a liberális és a nemzeti konzervatív tábor között. Sok roma művész számára elkerülhetetlen, hogy állást foglaljon a grasszáló nacionalizmus ellen. Ám ők sokkal jobban függnek az állami finanszírozástól, mint a nem roma kollégák. Márpedig – mondja Junghaus Tímea kritikus és roma aktivista – ez a körülmény legalábbis elvileg lehetővé teszi a zsarolást a Fidesz-közeli döntéshozók részéről. Kinyílt a kapu az új öncenzúra számára. Közben pedig már egy sor köz- és magánintézmény jöhetett rá, mit is ért Orbán Viktor az ország politikai, erkölcsi és kultúrális megújításán. Leállt jó néhány roma-program, amelyet az uniós belépés után indítottak.
forrás:168 óra.hu

Leave a Reply 234 megnézve, 1 alkalommal mai nap |