< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Obamánia végigsöpört a Közel-Keleten))))) Obamánia swept the Middle East

| Mobile | RSS

Obamánia végigsöpört a Közel-Keleten))))) Obamánia swept the Middle East

Sokan megkérdőjelezték, s a Barack Obama körüli, a politikai elit és a média keltette hisztériának titulálták a közel-keleti látogatás valódi eredményeit. Mégis úgy tűnik, az amerikai elnök jókor érkezett jó helyre, s semleges terepet tudott teremteni az izraeli-palesztin béketárgyalások újrakezdéséhez. Immár a feleken múlik, ki tudnak-e mozdulni a holtpontról, s elindulni egy kompromisszumos megoldás irányába.

Három napra a Közel-Keletre látogatott a múlt héten Barack Obama. Azonban az amerikai elnök útját egészen más perspektívából látták az izraeliek és palesztinok, habár az izraeli Kongresszusi Központban tett beszédét hallgatva hasonló hangnemet ütöttek meg a zsidó és arab diákok. Obama, akinek elődeitől eltérően nincs békekoncepciója, többször is “nehéz ügynek” nevezte az izraeli-palesztin viszályt, azt hangoztatva az izraeli kormányfővel tartott első sajtótájékoztatóján, hogy ha hazaérve már kicsit is jobban “látja az itteni akadályokat”, azt sikerként könyveli el. Hozzátette: megfogadta édesanyja egykori tanácsát, miszerint előbb gondolkodik, mielőtt megszólalna a kérdésben. A viszonylag alacsony elvárások és a protokoll események mégis hatással voltak a felekre, habár a köz embere és a tisztségviselők merőben máshogy értékelték a három napos programot.

Palesztin tisztségviselők elégedetlenségüknek adtak hangot a ciszjordániai Obama-Abbász elnöki találkozó után. Úgy vélték a Fatáh és a Palesztin Hatóság tagjai, hogy Obama túl megengedő álláspontra helyezkedett például a palesztin területen zajló izraeli telepépítések ügyében. Ezen kívül sérelmezték azon baráti gesztusait – melyeket egyébként az izraeli lapok az égig magasztaltak – mint a héberül való megszólalás, vagy hogy becenevén: “Bibi”-ként szólította az izraeli kormányfőt, Benjamin Netanjahut. “Míg Izraelben kétszer említette a palesztinokat, Palesztinát egyszer sem, addig nálunk folyamatosan Izraelről, a Szderótban élő (dél-izraeli város, ahol múlt csütörtökön a két Gázából kilőtt rakéta becsapódott – szerk.) gyermekek félelmeiről beszélt, meg sem említve a Ciszjordániában vagy Gázában élő gyerekek félelmeit” – sérelmezte a Fatáh egyik tisztségviselője a Haaretz izraeli lapnak nyilatkozva. Amit az egyik fél zokon vett, azt a másik örömhírként közölt.

“Már a Salommal lekenyerezett minket” – írta Herb Keinon a Jerusalem Post hasábjain, utalva az amerikai elnök repülőtéri beszédére, első megszólalására. (A salom lehet üdvözlés, elköszönés, jelentése pedig: béke – szerk.) Az, hogy Obama többször beszélt héberül, a Talmudból idézett, a kormánytagokra, és az izraeli miniszterelnök családjára tett jól időzített bókokat, vagy hogy lezseren levette zakóját – mind-mind azt hivatott mutatni, hogy az amerikai-izraeli barátság “örökké tart”.Persze az adott ország nyelvén való megszólalás, s azzal való határgyakorlás nem újdonság, mégis újra és újra bizonyítja: beválik. Obama elődje, John F. Kennedy elnök 1963-as, berlini beszédének mondata: az “Ich bin ein Berliner” talán az egyik leghíresebb példa erre. Fel lehet hozni azonban Nagy-Britannia egykori kormányfőjét, Tony Blairt is, aki 1998-ban a párizsi nemzetgyűlés előtt teljes felszólalását franciául tette meg. “Azért jött, hogy belopja magát a szívünkbe, és sikerrel járt” – írta az amerikai elnökről az izraeli Máriv publicistája, Sálom Yarusálmi. S hogy a hatás ne vesszen kárba, Obama távozása után John Kerry folytatta a tárgyalásokat. Az új amerikai külügyminiszter az elnökkel ellentétben igen eltökéltnek tűnik a közvetítő-kompromisszumkereső feladat vállalásában. A tárcavezető már szombaton visszatért Izraelbe, hogy “tovább üsse a vasat, amíg meleg”, s megpróbálja végre tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a mindkét részről szkeptikus feleket.

Izraeli tudósítók Obama útjának céljáról értekeztek, valamint az időzítésről. “Semmilyen jelentős esemény, találkozó nem volt, amely jelenlétét indokolta volna” – fogalmazott Noam Sejzáf. Az izraeli elemző úgy vélte, Obama Netanjahuval és Abbásszal a világ bármely pontján találkozhatott volna, hogy a közel-keleti konfliktust kimozdítsa a holtpontról, ugyanis hivatalos egyeztetés, vagy béketárgyalás nem zajlott a három nap alatt, ahogy a szíriai vagy iráni helyzetet is alacsonyabb szinten szokták kezelni – a vezetők üzenetek által vagy telefonon egyeztetnek. Az amerikai elnök mégis a Közel-Keletre utazott személyesen, ahol egyértelművé tette az Izraellel való szoros viszonyt, mintegy a kétkedőknek bizonyítva, hogy Washington nem hagyta el szövetségesét.

Ugyanakkor a New York Times-nak nyilatkozó fiatal izraeli joghallgató kiemelte, az időzítés igenis nagyon is lényegesnek tekinthető. “A titok az időzítésben volt: Obama megkezdte második elnöki ciklusát, s épp összeállt a harmadik Netanjahu kabinet is” – vélekedett Móse Askenázi. A Die Welt német lap zsurnalisztája is hasonló véleményének adott hangot, mondván itt volt már az ideje, hogy Obama jóvátegye a régióban elkövetett, múltbeli hibáit, s visszaédesgesse magához az izraelieket. “Miközben az izraeli telepbővítések kapcsán kritikus maradt, Mahmúd Abbász palesztin elnök számára egyértelművé tette, hogy a téma nem szolgálhat ürügyként a béketárgyalásoktól való távolmaradásra. Ezzel a lépéssel Obama semleges helyzetet teremtett, melyből már könnyebb lesz előrelépni” – fogalmazott a konzervatív lap.

Az izraeli fiatalokat is új helyzet elé állította, arra kérve őket: próbálják meg palesztin szemszögből nézni a viszályt, s ezzel kísérletet tett arra is, hogy a béke iránt szkeptikus személyeket is kimozdítsa rögzült pozíciójukból. Mindezt tette úgy, hogy végig szimpatikus, kedves és megértő maradt, azt sugallva a fiatal generációnak: kezükben a jövő kulcsa, ők építik azt. Számos politológus vetette fel, kár, hogy az amerikai elnök nem korábban ért el ilyen fejlődést. Mondjuk négy éve, amikor a muszlim világnak címzett kairói beszédét mondta el, vagy tavaly, amikor a Palesztin Hatóság megunta az állandó csatározást az izraeli vezetéssel, s Obama ismételt kérése ellenére a közvetlen béketárgyalások helyett a nemzetközi közösséghez, konkrétan az ENSZ-hez fordult segítségért, s értek el magasabb státuszt a világszervezetben, mint “nem tag megfigyelői állam”. Lehet, egészen más lenne most a helyzet a Közel-Keleten, amely a folyamatos konfliktusok és válságok nyomán összeomlással és káosszal fenyeget.

A gazdasági válság, valamint az Izraeltől függő, ámde mégis csak kevéske vámjövedelem miatt Mahmúd Abbász palesztin elnök szorult helyzetbe került, s ezáltal még inkább késznek mutatkozik a kompromisszumra, mint az eddigi két Netanjahu kormányzás idején – vélekedett az izraeli média. Rámalláhban az állami alkalmazottak bérét már hosszú ideje nem képesek időben, rendszeresen kifizetni. “Abbász felveti Obamának a Palesztin Hatóság feloszlatását, az izraeli közigazgatás visszatérését is, hogy ezáltal biztosítva legyen a palesztin állami alkalmazottak, a pedagógusok és közhivatalnokok fizetése” – volt olvasható a palesztin vezérkar belső levelezésében (melyet a New York Times amerikai napilap szerzett meg és tett közzé) az amerikai elnök látogatása alatt követendő irányelvekről. Az izraeli-palesztin békefolyamat 2009-ben fagyott meg. Korábban, az Olmert-kormánnyal való egyeztetések során szinte elérhető közelségbe került a területi kompromisszum az 1967-ben elfoglalt Ciszjordánia szinte teljes, 96 százalékát jelentő területének átadásával, a három-négy egybefüggő teleptömb területcserék árán való izraeli bekebelezésével.

Netanjahu azonban elődje eredményeit megkérdőjelezve elölről akarta kezdeni a közvetlen egyezkedést, mire Mahmúd Abbász elnök a tárgyalások előfeltételeként a ciszjordániai terjeszkedés teljes befagyasztását követelte. Hosszas huzavonát követően végül Izrael csaknem tíz hónapra elfogadta a feltételt, a tárgyalások azonban nem kezdődtek meg, majd a megszállt területen való izraeli építkezések is újraindultak. A palesztin elnök ekkor a nemzetközi porondon próbált meg – ugyan egyoldalúan – sikereket elérni, míg nem tavaly novemberben megszavaztatta az ENSZ Közgyűléssel, hogy tekintélyesebb pozíciót, “nem tag megfigyelői állam” státuszt kapjanak. Válaszul erre Izrael elővette az E1-es (East1), kelet-jeruzsálemi övezet beépítési terveit, mely megakadályozná, hogy az esetleges, leendő palesztin állam egybefüggő területen valósulhasson meg. Ezzel a béketárgyalások végképp jegelve lettek. Nem szabad ugyanakkor elfeledkezni Abbász helyzetéről sem, melyet a palesztinok területi és politikai megosztottsága, a Ciszjordániában ténykedő Fatah és a Gázai övezetet uraló Hamász ellentéte csak tovább nehezít.

Így ha a Palesztin Hatóság feje békülni próbál a terrorista szervezetként számon tartott, iszlamista Hamásszal, akkor Izraellel és a Nyugattal találja magát szemben. Ha viszont Izraellel próbál dűlőre jutni, a Hamász és az arab világ nagy része fordul ellene. Miközben Obama Jeruzsálemben, valamint Rámalláhban is a két állami megoldásról tárgyalt a vezetőkkel, közben a Gázai övezetből csütörtökön kilőtt rakéták jelezték, van még egy palesztin “kormány”, melyet kihagytak az egyeztetésekből, s amely hangját hallatja. Izraeli szakértők meg is jegyezték, a gázai rakétatámadás az amerikai elnök látogatása alatt bemutatott közdiplomácia legszebb példája volt, amely tökéletesen bizonyította, miért is nem vonulhat ki Izrael Ciszjordániából, s bonthatja le a blokádot Gáza körül. A három napos izraeli látogatás alatt Obama az Abbásszal való találkozó után újságíróknak úgy nyilatkozott: “Az alapvető kérdés az, hogyan tudjuk szavatolni a szuverenitást a palesztinoknak, s egyben a biztonságot az izraeliek számára”. A közel-keleti konfliktus akár kulcsmondata lehetne ez, a kérdés, hogy a felek találnak-e rá választ.

A hatás nem maradt el: Izrael megkövette Ankarát

Hosszú hallgatás után telefonon beszélt egymással az izraeli és a török kormányfő, s Benjamin Netanjahu bocsánatot kért a gázai segélyflottilla elleni, kilenc török halálát okozó három évvel ezelőtti izraeli támadásért. Mindez nem sokkal Barack Obama izraeli látogatásának befejezése előtt történt. Izraeli médiaértesülések szerint Recep Tayyip Erdogannal előbb az amerikai elnök beszélt, utána adta át a kagylót az izraeli miniszterelnöknek. Netanjahu “bocsánatot kért a török néptől minden hibáért, amely emberéletek elvesztéséhez vezethetett, illetve belegyezett abba, hogy tető alá hozzák a kártérítési megállapodást”. Erdogan elfogadta a bocsánatkérést, egyben félreértésnek nevezte és “visszavonta” azon kijelentését, miszerint a cionizmus emberiség elleni bűntett lenne, de bocsánatot nem kért érte. A két fél megegyezett abban is, hogy helyreállítják a kétoldalú kapcsolatokat, valamint Jeruzsálem törökországi, s Ankara izraeli nagykövete is visszatér állomáshelyére. A török kormányfő a beszélgetés során ismételten kérvényezte a gázai blokád feloldását, ezt Netanjahu elutasította. Izrael attól tart, hogy a Gázát uraló Hamász a szabad import lehetőségét kihasználva fegyvert szállítana az övezetbe, s azt ellene használná fel. Netanjahu jelezte török kollégájának, hogy a civil javak behozatali korlátozása gyakorlatilag már megszűnt. Abban viszont egyetértettek, hogy a gázai humanitárius helyzetet javítani kell.

A két politikus 2009 óta nem beszélt egymással, amikor a Mavi Marmara Gázába tartó török hajón történt incidens hatására ellenségessé vált a két ország viszonya. A hajó aktivistákat szállított, akik megpróbálták megtörni a Hamász irányította Gázai övezet elleni izraeli blokádot. A segélyszállító flotta hajóját az izraeli partiőrség próbálta meg feltartóztani, az akció során kilenc török állampolgár életét vesztette. Ankara akkor az izraeli bocsánatkéréstől és anyagi jóvátételtől tette függővé a diplomáciai viszony és a katonai együttműködés helyreállítását. Az amerikai diplomácia számára az izraeli-török viszály rendezése kiemelt helyen szerepelt, különös tekintettel az Arab Tavasz okozta változásokra, vagy a térségbeli kihívásokra, mint az iráni atomfegyverkezés, vagy a szíriai polgárháború.

Pintér Mónika / Népszava

Been questioned, and Barack Obama about the political elite and the media-induced hysteria was described as the results of a real visit to the Middle East. Yet it seems that the U.S. president arrived in the right place right time, and was able to create a neutral ground for the Israeli-Palestinian peace talks resume. Now the parties depends on whether it can move to a standstill and a start towards a compromise.

Three-day visit to the Middle East last week, Barack Obama. However, the way the U.S. President saw a very different perspective of the Israelis and Palestinians, even though the Israeli Convention Center listening to the speech struck a similar tone to the Jewish and Arab students. Obama, whose ancestors unlike no peace concept, several times “hard case” called on the Israeli-Palestinian conflict, affirming the Israeli prime minister at his first press conference that when you arrive home a little bit better “see the local barriers”, we as a success. He added that the former took his mother’s advice, thinking that just before she speaks the issue. The relatively low expectations and protocol events, though the parties have had an impact, although public officials and the people is very different to the three-day program was evaluated.

Palestinian officials expressed dissatisfaction in the West Bank after the meeting, President Obama-Abbas. They thought the members of Fatah and the Palestinian Authority that Obama is too liberal stance as the ongoing Israeli settlement construction on Palestinian land matters. In addition, lamented the gestures of friendship – the Israeli pages that would otherwise magasztaltak the sky – like the Hebrew, to speak, or that nicknamed “Bibi” as called for by the Israeli Prime Minister, Benjamin Netanyahu. “While Israel twice mentioned the Palestinians, Palestine has never, until then we keep Israel from the Szderótban live (southern Israeli city where last Thursday of two from Gaza fired rockets slammed – ed.) Children’s fear of speaking, not even to mention the West Bank or Gaza children living in fears “- complained of a Fatah official in the Israeli newspaper Haaretz Commenting. Resented by one party, the other good news is that as a given.

“From the Salommal lekenyerezett us” – Herb Kein wrote columns in the Jerusalem Post, referring to the U.S. president’s speech airport, the first sounds. (The shalom be welcome, goodbye ‘, meaning a’ peace ‘- ed.) The fact that Obama has repeatedly spoken in Hebrew, the Talmud, quoted by the government members, and the Israeli prime minister’s family made a well-timed compliments, or to casually took off his jacket – all seeks to show that the American-Israeli friendship “forever.” Of course, to speak the local language, and to limit the practice is not new, it proves again and again: it works. Obama’s predecessor, John F. President Kennedy in 1963, Berlin’s speech phrases: “Ich bin ein Berliner” perhaps the most famous example of this. Can be made, however, Britain’s former kormányfőjét, Tony Blair, who in 1998 in Paris before the entire speech in French National Assembly did not. “He’s here to win over the hearts and successful” – wrote about the American president of the Israeli Mariva publicist, Salon Yarusálmi. And the effects are not wasted, after the departure of John Kerry, Obama has continued the negotiations. The new U.S. Secretary of Prime quite unlike its determination seems to broker a compromise-seeking endeavor of. The Minister has returned to Israel on Saturday that “next strike while the iron is hot”, and finally negotiating table trying to force the hand of both parties are skeptical.

Obama’s trip to Israel correspondents have reached the purpose and timing. “No major event, there was a meeting that would have justified the presence of” – Noam Sejzáf said. The Israeli analysts believed Obama Netanyahu and Abbásszal anywhere in the world could meet would be that the Middle East conflict dislodge the deadlock, since formal negotiations or peace talks did not take place during the three days, as the Syrian or Iranian situation is at a lower level usually handle – the leaders messages by phone or concert. The U.S. president traveled to the Middle East but in person, which made it clear that a close relationship with Israel, some of the skeptics proved that Washington had not left her ally.

However, the New York Times declaring young Israeli law student pointed out, the timing is very very likely to concern. “The secret is in the timing was started the second Obama presidential term, and the third just teamed up with Netanyahu’s cabinet is” – said Moshe Ashkenazi. The German newspaper Die Welt zsurnalisztája expressed a similar opinion, saying there was now time to put Obama’s approval in the region committed mistakes in the past, and the Israelis visszaédesgesse himself. “While the Israeli telepbővítések connection with critical left, Mahmoud Abbas, the Palestinian president has made it clear that the subject can not serve as a pretext of peace negotiations from the absent. With this move, Obama is a neutral situation, which is easier to move forward,” – said the Conservative tab.

The Israeli young people was faced with a new situation, asking them to try to see the Palestinian point of view, conflict, and this is attempted, the peace towards dislodge entrenched skeptic persons occupied position. All this has done is to go through sympathetic, kind and understanding remained, suggesting the young generation: the key to the future in their hands, they build it. Many political scientists raised a shame that the American president had reached such a development. Let’s say four years ago, when the Muslim world has addressed Cairo speech said, and last year, when the Palestinian Authority got tired of the constant battle of the Israeli leadership, and Obama Despite repeated appeals for direct peace talks instead of the international community, specifically the UN to intervene, and achieved a higher status in the world body as a “non-member observer state.” Maybe now would be a very different situation in the Middle East, which is ongoing conflicts and crises, chaos and collapse is imminent.

The economic crisis and the Israel-dependent, yet still vámjövedelem small amount of Palestinian President Mahmoud Abbas in distress, and thus more willing to compromise than in the two previous Netanyahu government at the time – said the Israeli media. Ramallah government employees’ wages for a long time can not be on time and regularly paid. “Abbas raises Obama, the Palestinian Authority, the dissolution of the Israeli government to return as well, so as to avoid a Palestinian state employees, teachers and public officials pay” – was read to the Palestinian staffs internal correspondence (which the New York Times U.S. newspaper acquired and made published), the U.S. President’s visit to follow guidelines. The Israeli-Palestinian peace process in 2009 froze. Previously, the Olmert-government through reconciliation is almost within reach of territorial compromise, the 1967 occupied West Bank almost 96 percent of the area of ​​transfer of the three or four contiguous sites block area of ​​exchanges at the expense of Israel’s annexation.

Netanyahu’s predecessor, however, wanted to start over again questioning the results of the direct talks before President Mahmoud Abbas in the West Bank as a condition for negotiations to expand the total freeze demanded. After long hesitation, finally, almost ten months, Israel accepted the terms of the negotiations are not started, and the Israeli construction in occupied territory are restarted. The Palestinian president on the world stage trying to – the same one-sided – to achieve success, until last November, the UN General Assembly vote to that prestigious position, “non-member observer state” status is obtained. In response, Israel pulled out of E1 (East1), installation plans in East Jerusalem area, which would prevent any prospective Palestinian state with contiguous territory be implemented. With the peace talks are definitely on ice. Abbas, however, should not be overlooked either situation, which the Palestinians territorial and political division of the West Bank, Fatah and facts located in the Gaza Strip Hamas dominates the opposite will only gets harder.

So if you are trying to reconcile the Palestinian Authority’s head, which is considered a terrorist organization, Islamist If other threads, then Israel and the West confronted. However, if you try to come to an understanding reached with Israel, Hamas and the Arab world is turning against him. While Obama’s Jerusalem and Ramallah, the two leaders discussed the state solution, while rockets fired from the Gaza Strip on Thursday indicated that there is a Palestinian “government”, which was omitted from the consultation, and utter his voice is. Israeli experts are registered with the Gaza rocket attack on the U.S. President’s visit presented the finest examples of public diplomacy, which was perfectly demonstrated why Israel can not withdraw to the West Bank and the blockade of Gaza to be opened around. The three-day visit to Israel under the Obama Abbásszal to reporters after the meeting, said: “The fundamental question is how we can guarantee the sovereignty of the Palestinian people, and also the security of the Israelis.” The Middle East conflict is a key sentence could be up to it, the question of whether the parties to find an answer.

The effect is impressive: Israel megkövette Ankara

After a long silence spoke by telephone between the Israeli and the Turkish prime minister, Benjamin Netanyahu and apologized to the segélyflottilla against Gaza, killing nine Turkish Israeli attack three years ago. This is not much of Barack Obama’s visit to Israel before the end. Israeli media Recep Tayyip Erdogannal reportedly the first U.S. president spoke, then handed the phone to the Israeli Prime Minister. Netanyahu “apologized to the Turkish people for any errors that could lead to loss of lives, and it had agreed to bring under one roof in the compensation agreement.” Erdogan accepted the apology, also called misunderstanding and “withdrew” the assertion that Zionism would be a crime against humanity, but do not apologize for it. The two sides also agreed to restore bilateral relations, Turkey and Jerusalem, and Israel’s ambassador to Ankara, return to station location. The Turkish prime minister has repeatedly requested that the discussion of the blockade of Gaza, Netanyahu rejected it. Israel fears that Hamas has ruled the Gaza possibility of taking advantage of the free import weapons delivered to the area, and would use it against him. Netanyahu Turkish counterpart indicated that civilian goods import restrictions have virtually ceased to exist. In turn agreed to improve the humanitarian situation in Gaza.

The two politicians did not talk to each other since 2009, when the Turkish ship Mavi Marmara Gaza-term effect of the incident became hostile relationship between the two countries. The ship carried activists who tried to break the Hamas controlled Gaza Strip against the Israeli blockade. A fleet of ships carrying aid to the Israeli coast guard tried to feltartóztani, the action of nine Turkish citizens were killed. Ankara will bocsánatkéréstől the Israeli and material jóvátételtől depended on military cooperation and diplomatic relations restored. American diplomacy in the Israeli-Turkish high on the settlement of disputes, particularly with regard to the changes caused by the Arab Spring, or the challenges in the region, such as Iran’s nuclear armament, or the Syrian Civil War.

Monika Pinter / The People’s Voice

Leave a Reply 352 megnézve, 1 alkalommal mai nap |