< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Ötöst kapott a kormány az egyik fontos vizsgán

| Mobile | RSS

Ötöst kapott a kormány az egyik fontos vizsgán

A kormány egy házi feladatot megoldott, amikor bőven az Európai Unió által megkövetelt szint alá vitte a költségvetési hiányt. Ám ez csak egy feltétel a sokból, amelyet teljesíteni kell ahhoz, hogy az ország kikerüljön a deficiteljárás alól.

Minden várakozásnál jobb hírrel szolgált a statisztikai hivatal: a költségvetési hiány mindössze a GDP 2 százaléka volt tavaly (kicsit más módszertan szerint 2,1). A kormány maga sem számított ilyen kicsi lyukra a büdzsében, hiszen úgy indult neki 2012-nek, hogy ennél jó 150 milliárd forinttal nagyobb – a GDP 2,5 százaléka – lesz a deficit. Év közben pedig rá is emelt 50-60 milliárdot, így gondolatban 2,7 százaléknál jártunk.

A tavalyi adat tehát kellemes meglepetés, de nemcsak ezért érdemel kitüntetett figyelmet. Hanem azért is, mert a rendszerváltás utáni időszakban ennél szebb számot soha nem produkáltak a mindenkori kormányok – egy esetet leszámítva, a 2011-est, amikor azonban úgy sikerült 4 százalék feletti többletbe lökni az államháztartást, hogy rátették a kezüket a GDP csaknem 10 százalékának megfelelő magán-nyugdíjpénztári vagyonra.

Hat csomag kellett

Több oka van annak, hogy miért büszkélkedhet a várakozásoknál is alacsonyabb deficittel az Orbán-kormány. A kabinet hat kiigazító csomagot is beépített tavalyi gazdálkodási tervébe. A hiány tartását szolgálta az első Széll Kálmán-terv, majd a tavalyi költségvetést még a hatálybalépése előtt, 2011 decemberében módosító kisebb intézkedéscsomag, aztán a később, év közben, az elcsúszás veszélyének észlelésekor meglépett minisztériumi zárolások, a telefonadó nyári bevezetése, illetve az a döntés, amely előrébb hozta a dohányt terhelő jövedéki adó emelését.

A klasszikus kiigazító lépések mellett legalább ennyit jelentett a gazdaság számára amúgy rossznak számító hír: a beruházások folyamatos csökkenése. A kormány eredetileg 1200 milliárd forintnyi beruházási kiadással kalkulált, de az állami fejlesztések összege a 900 milliárdot sem érte el. Európai uniós forrásból is a reméltnél kevesebb áramlott be, így önerőre sem kellett annyit költeniük a kormánynak és az önkormányzatoknak – de a tisztán állami forrásból finanszírozott projektek is lelassultak, vagy el sem indultak.

Ezen felül az önkormányzatok is kivették a részüket a hiány lefaragásából: 200 milliárd forinttal több bevételre tettek szert, mint amennyit elköltöttek. Nem szokványos, hogy többlet szerepeljen a helyhatóságok neve mellett, igaz, ehhez hozzájárult, hogy a kormány az önkormányzati adósságok egy részét átvállalta, ami technikailag a központi kormányzattól kapott készpénz formájában jelentkezett. Év közben a kórházak is állami kézbe kerültek, az év végén pedig már az önkormányzatok nagy része az iskolaállamosítás lázában égett, így az év utolsó hónapjaiban aligha költött az iskolák működtetésére, noha az ezért járó állami támogatást az év végéig még megkapta. Az így előálló önkormányzati megtakarítás némi csúszással, de jelentkezni fog a központi költségvetés kiadásai között, a tavalyi büdzsét azonban már nem tudja elrontani.

Tartani is kell

A 2012-es, váratlanul jó eredmény nem garancia arra, hogy a kormány egy másik, számára legalább ennyire fontos ügyben is sikert érjen el. Az ország kilenc éve áll az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alatt, és ez a helyzet bizonyos uniós fejlesztési források megvonásával fenyeget. Ennek megszüntetéséhez több feltételnek is meg kell felelni, ezek közül csak az egyik, hogy egy már lezárt költségvetési év egyenlege ne mutasson 3 százaléknál nagyobb mínuszt.

Az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek június elején döntenek arról, véget vessenek-e a deficiteljárásnak. Azt is nézik majd, hogy az idén mekkora hiány valószínű, illetve, hogy a már elfogadott törvények, beígért lépések alapján 2014-ben mekkora rajzolódik ki. Mindkét évben 3 százalék alatt kell tartani a hiányt, és – dacára a tavalyi jó teljesítménynek – az előjelek nem túl jók. Az Európai Bizottság az idénre és jövőre 3,4-3,4 százalékos deficitet vetített előre februári előrejelzésében (bár ebben a kérdésben a Nemzetközi Valutaalapot nem kérdezik meg, a pénteken közzétett IMF-országjelentésben is hasonló számok – 3,2 és 3,4 százalék – szerepeltek). A kormány április közepén, a konvergenciaprogramban újabb intézkedéseket jelenthet be, ha biztosra akar menni, amelyek alapján Brüsszel is újraszámolhatja az adatokat.

A deficiteljárás megszüntetésének van egy további feltétele: Magyarországnak az úgynevezett strukturális költségvetési egyenlegét is javítania kell a GDP fél százalékának megfelelő összegben. (A strukturális egyenleg kiszűri, hogy ha éppen jól megy a gazdaság szekere, akkor sokkal könnyebb kisebb hiányt elérni, mint akkor, ha a gazdaság szenved vagy recesszióban vergődik – ahogyan az tavaly történt, és ami idén sincs kizárva.) Innen nézve a kormány megnehezítette a saját dolgát azzal, hogy tavaly a recesszió ellenére kicsi költségvetési hiányt produkált, hiszen az idén, stagnálás közeli helyzetben nehéz lesz tovább javítania a strukturális egyenleget. Nem beszélve a következő évről, amikor már másfél százalék körül forognak a növekedési előrejelzések.

A deficit után az adósság az ellenség

Ha ez sem lenne elég, a kormánynak az adóssággal is meg kell birkóznia ahhoz, hogy az ország kiszabaduljon az eljárás alól. Általános szabály, hogy GDP-arányosan legfeljebb 60 százalékos lehet az államadósság, de a 27 uniós tagállamból ma 13 nem tud megfelelni ennek, köztük Magyarország sem. A válság miatt ugyan lazítottak a szabályokon, így a túlságosan eladósodott országoknak 20 év alatt kell leszorítaniuk a számaikat, azok pedig, amelyek már eljárás alatt állnak, három év haladékot kaptak.

Magyarország a könnyítés nélkül bajban lenne, hiszen 2012-ben 79 százalék alá kellett volna vinni az adósságszintet, miközben a friss adatok szerint tavaly év végén 79,2 százaléknál jártunk. A türelmi időszakban Magyarországnak azt kell bizonyítania, hogy a következő két évben le tudja szorítani az adósságot a szükséges mértékben. Eszerint 2014 végére 77,8 százaléknál vagy az alatt kellene járnia, ami nem tűnik lehetetlennek, de korántsem vehető biztosra. Az ezzel kapcsolatos kételyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az [origo] kérdésére igyekezett eloszlatni, de nem cáfolta, hogy alkalomadtán változtatásra lehet szükség. “Eltúlzott az a vélemény, hogy felül kell vizsgálni az adósságpályát” – mondta.

Az államadósság alakulása

Forrás: [origo]
Az államadósság alakulása 2010-2012-ben (forrás: MNB)

Önmagában nem perdöntő, de semmiképpen sem jó ómen, hogy márciusban 80 százalék fölött is járt az adósság a kormány online mérője szerint, ráadásul tavaly év végére növekedett a ráta. Varga szerint arról van szó, hogy a törlesztéshez az év elején arányaiban több hitelt kellett felvenni, ezért nőtt az adósság. Az IMF múlt héten kiadott előrejelzése viszont azt valószínűsíti, hogy ez nem csak egyszeri növekmény volt, szerintük ugyanis az idén 80 százalék lesz az adósságráta, jövőre még magasabb. Ha az Európai Bizottság inkább ezt hiszi el, Magyarország máris szorítóba kerül.

Megszorításra lehet szükség

Több tényező is van, amely kockázatot jelent. Ilyen a forintárfolyam, mivel az államadósság mintegy 42 százaléka devizában van. Az adósságráta kiszámításánál a gyengébb forint rosszabb mutatót ad, márpedig az euró jelenleg is 300 forint fölött jár. Igaz, ez fordítva is működhet: a tartós forinterősödés segíthet levinni a mutatót.

A bizonytalanságot fokozza, hogy az sem biztos, hogy a GDP a kormány vágya szerint fog növekedni: 0,9 százalékot remélnek hivatalosan, de a piac inkább a stagnálást jelző becsléseknek hisz. Ha kisebb a növekedés, kisebb számmal kell osztani az adósságállományt, így magasabb rátát kapunk. A Portfolio számítása szerint 0,1 százalékos növekedésnél 330 milliárd forintos megszorítás kellene az adósságráta stabilan tartásához. A kihívások közé tartozik, hogy várhatóan jóval kisebb lesz az infláció a korábban vártnál. Bár a vásárlók örülhetnek, hogy lassabban emelkednek az árak, az adósság elleni harcot segítené az elértéktelenítő hatás.

Magyarországnak az áprilisban beadandó konvergenciaprogrammal kell meggyőznie az uniót. Ha Brüsszelben hitelesnek tartják a kritikus szint alá csökkenő adósságpályát, akkor kikerülhetünk az eljárás alól. A végső szót az Európai Tanács mondja ki nyáron, a tagállamok fognak szavazni rólunk. Ha Magyarország marad az eljárás alatt, egy sokkal súlyosabb kérdésről döntenek majd az uniós tagországok: arról, hogy felfüggesszék-e a magyar támogatások egy részét.

forrás:origo.hu

Leave a Reply 233 megnézve, 1 alkalommal mai nap |