< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Lefejezné a kormány az agrártársaságokat

| Mobile | RSS

Lefejezné a kormány az agrártársaságokat

Megfelezné az agrártársaságok által bérlet földek nagyságát Orbán Viktor és a “felszabaduló” termőföldet a családi gazdaságoknak adná. Ez derült ki a miniszterelnök tegnapi parlamenti válaszából, amelyet Gőgös Zoltánnak, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szocialista alelnökének kérdésére adott.

“Arra viszont nem válaszolt a kormányfő, hogy a területnek melyik felét venné el és melyiket nem, így azt sem tudtuk meg, hogy például Hódmezővásárhelyen, ahol Lázár János is tulajdonos egy társaságban, az ő részét veszik le, vagy éppen azt hagyják meg” – mondta el lapunknak a szakpolitikus. Gőgös hozzátette, hogy a 200 ezer hektáros állami földterület elvétele technikailag egyszerűen megoldható, annál bonyolultabb lehet viszont a 800 ezer hektár magángazdáktól bérelt föld felének “einstandolása”. Ehhez már törvénymódosításra is szükség lehet, s a végrehajtás időben is jócskán elhúzódhat.

Eközben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a Magyar Hírlapban – a legkisebb példányszámú politikai napilapban – 16 oldalas tájékoztató hirdetést tett közzé 100 ezer hektár állami föld bérletéről. A listán jó néhány olyan állami földterületet is megpályáztatnak, amelynek bérleti szeződési határideje csak 2015-2016-ban jár le. Az NFA ezt a hatalmas területet még ebben az évben haszonbérletbe kívánja adni, 20 év futamidővel. A pályázat céljaként megjelölték a családi gazdaságok kialakítását, megerősítését, az állattenyésztés ösztönzését. Korábban a kormány már bejelentette, hogy 200 ezer hektár olyan állami föld haszonbérletbe adását hirdeti meg, amelynek a szerződése legkésőbb 2017. március 31-ig lejár. Ennek része a most meghirdetett 100 ezer hektár.

A bizottsági alelnök szerint erősen aggályos, ha ezt az összesen 200 ezer hektár a jelenleg érvényes pályázati rendszerben hirdetik meg. Ezzel ugyanis folytatódna az állami mutyi-sorozat, amelybe most már a dohány-koncesszió is beletartozik. Bonyolítja a helyzetet, hogy még a 2011-ben meghirdetett pályázatok sem zárultak le, a 65 ezer hektárból eddig mindössze 21 ezer hektárra van aláírt bérleti szerződés.

“A jelek szerint az Orbán-kormány az állami földek bérbeadását és az agrártársaságok nagy részének likvidálását a választásokig le akarja rendezni, s ezért is mondtam a miniszterelnöknek az Országgyűlésben, hogy ezekkel a lépésekkel a magyar állattenyésztés és az agrárfoglalkoztatás meghatározó részét is felszámolja a Fidesz. Erre azt a választ kaptam Orbán Viktortól, hogy a szocialisták képviselik a Horthy-rendszert és a kormánypárt a kisgazda irányvonalat” – említette meg Gőgös. A szocialista szakpolitikus egyúttal ismét szorgalmazta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) jegyzőkönyv titkos mellékleteinek nyilvánosságra hozatalát.

” Kezdeményezni fogom, hogy a mellékleteket közérdekű adatként kezeljék ” – tette hozzá Gőgös Zoltán.

Bihari Tamás / Népszava

Leave a Reply 2312 megnézve, 1 alkalommal mai nap |