< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Újságírókra vallott Radnai

| Mobile | RSS

Újságírókra vallott Radnai

2013. május 22. | hozzászólás | Közélet

A televíziós újságíró Juszt László, illetve Fekete Gy. Attila, a Népszabadság bűnügyi szakírója az a két újságíró, akik szerepelnek a Portik-perben tanúskodó Radnai László vallomásában. A hvg.hu múlt csütörtökön még név nélkül számolt be arról, hogy Portikék két ismert újságírót pénzeltek, hogy tudósításaikban kedvezőbb színben tűnjenek fel. A Portik-per mai tárgyalásán a bíró már a konkrét személyekre kérdezett rá Radnainál, aki megerősítette, hogy Jusztról és Fekete Gy.-ről van szó.

A lap beszámolt róla, hogy a birtokában lévő Radnai-tanúvallomás szerint az egyik újságíró 1997-ben 3 millió forintot, a másik egy másfél milliós svájci órát kapott a kedvező bánásmódért. Radnai erről tavaly augusztusban vallott a nyomozóknak. Portik azokban az években szökésben volt: az Energol Rt. igazgatójaként az olajszőkítések egyik kulcsfigurájának számított. Az olajügyek rég elévültek, a tavaly elfogott Portik pénteken kezdődött büntetőperében Prisztás József meggyilkolása és az Aranykéz utcai gyilkosság miatt áll bíróság előtt.

Radnait a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélték, azonban júliusban az egészségi állapota miatt szabadlábra került. Ez valamiféle vádalkura utal: szabadulása összefügghet azzal, hogy vallomása a Portik elleni vád egyik legfontosabb bizonyítéka.

Vallomásában Radnai a hvg.hu birtokába került jegyzőkönyv szerint arról beszél, hogy Portik miként fizetett le újságírókat, hogy ne szerepeljenek a maffiaügyekről szóló tudósításokban, vagy ha igen, ne tűnjenek fel rossz színben. Radnait vallomása szerint a szegedi Csillag börtönben a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja, Jozef Rohác elfogása után kereste fel a nyomtatott sajtóban dolgozó újságíró, és amikor Radnai a Portik által adott pénzre utalt, az újságíró szerinte értette a célzást.

Fekete Gy. az Indexnek nettó hazugságnak nevezte, hogy találkozásaik alkalmával valaha pénzt kapott volna Portiktól, vagy pénzt ajánlottak volna neki. A Népszabadság megbízott főszerkesztője közleményben állt ki munkatársa mellett, a “szerkesztőség birtokában lévő tények alapján” Fekete Gy. Attila befeketítését célzó akciónak minősítve a Radnai vallomásában szereplő állításokat. Juszt Lászlót nem sikerült elérnünk.

forrás:index.hu

Leave a Reply 286 megnézve, 2 alkalommal mai nap |