< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Júliustól útlezárásokat “szervez” a kormány

| Mobile | RSS

Júliustól útlezárásokat “szervez” a kormány

2013. május 25. | hozzászólás | Közélet

Egyenlőre nem tervezünk tiltakozó akciókat a júliustól bevezetni tervezett kaotikus útdíjszedési rendszer ellen, az útlezárásokat ugyanis maga a kormány szervezi – nyilatkozta lapunknak a fuvarozási ágazat egyik szakértője. A “jegyrendszer” bevezetése miatt hatalmas torlódások alakulnak majd ki az úthasználatra jogosító bérleteket árusító benzinkutak és egyéb értékesítési pontok körül.

Emlékezetes: a kormány azt tervezi, hogy júliustól a 3,5 tonna feletti súlyú teherkocsikkal közlekedőktől az autópályákon, illetve az arra kijelölt főutakon, összesen mintegy 6513 kilométer úthosszon a megtett kilométerekkel arányos díjat szed. A fuvarozóknak azonban nem valamelyik, az Európai Unió követelményeinek is megfelelő korszerű járműkövető rendszer segítségével kell majd leróniuk a díjakat, hanem sorba kell állniuk valamelyik jegykiadó terminálnál, s ott önbevallás alapján, előre kell majd megváltaniuk az úthasználati jegyeket.

A megjelölt útvonalról pedig nem térhetnek le a fuvarosok, mert akkor több százezer forintos bírságot kell fizetniük. Vagyis, a beígért elektronikus útdíjszedési rend helyett egy “fapados” hálózatot építtet ki a kormány a titkosított közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott I-Cell Kft.vel, amely egyes hírek szerint hozzávetőleg 25 milliárd forintot kap a fuvarozók rémálmait megvalósító új díjfizetési megoldás kiépítéséért. Szakértők megjegyezték: lesz néhány ezer jármű, amelyet műholdas, vagy egyéb flottakövető rendszer ellenőriz majd egy autóba telepített fedélzeti egység segítségével, ahogyan az a többi uniós tagállamban szokás. A Magyarországon közlekedő mintegy 250 ezer tehergépjármű használóinak a zöme azonban a “jegyrendszer” keretében fizet majd az úthasználatért.

Úgy tudjuk: mivel borítékolható, hogy július elejétől katasztrofális állapotok alakulnak ki az utakon, egyes fuvarozói érdekképviseletek mégis felkészülnek egy esetleges demonstráció megtartására. A fuvarozók a mai napra megszervezett fórumon várnak választ a kormánytól a kérdéseikre. Szakmai számítások azt jelzik, hogy a megtett kilométerekkel arányos díjfizetés bevezetése miatt az eddigi két százalékról 20 százalékra növekszik a szállítási cégek kiadásaiban az úthasználatért fizetendő költségtétel. Így a hazai fuvarozóknak átlagosan 20 százalék körüli díjemelést kell majd végrehajtaniuk ahhoz, hogy ne menjenek tönkre. Ha ez a növekmény megjelenik az általuk szállított cikkek árában is, akkor az megközelítőleg egy százalékkal növelheti az idei inflációt.

Egy várhatóan hétfőn az útdíjtörvényhez benyújtandó módosító javaslat szerint mégis menetességet kapnának az e-útdíj alól a mezőgazdasági és élelmiszeripari termeléshez közvetlenül kapcsolódó járművek – közölte az Agrárgazdasági Kamara pénteken az MTI-vel.

NÉPSZAVA-információ /

Leave a Reply 315 megnézve, 2 alkalommal mai nap |
Tags: