Persona non grata Túlsúlya miatt deportálnak Új-Zélandról egy szakácsot
Túlságosan nagy egészségügyi kockázatot jelent a szigetországnak egy túlsúlyos dél-afrikai szakács, ezért nem dolgozhat tovább Új-Zélandon – döntöttek a helyi hatóságok.
A 130 kilogrammos Albert Buitenhuis 2007-ben költözött Christchurch-be. Munkavállalási engedélyét eddig minden évben meghosszabbították, most azonban elutasították, arra hivatkozva, hogy “nincs az elfogadható egészségügyi normáknak megfelelő állapotban”.
Felesége a BBC televíziónak azt is elmondta, hogy érkezésük idején férje még 160 kilogrammot nyomott, tehát a mostani döntést annak ellenére hozták, hogy az elmúlt öt évben 30 kilót fogyott.
Hozzátette, hogy erre hivatkozva fellebbeztek is az elutasító határozat ellen.
A bevándorlásügyi hatóság egy illetékese úgy nyilatkozott, fontosnak tartják, hogy minden vendégmunkás elfogadható egészégi állapotban legyen, és így ne jelentsen nagy anyagi és munkaterhet az új-zélandi egészségügyi rendszernek.
Buitenhuis túlsúlya szerinte komplikációk egész sorának jelentős mértékű kockázatát hordozza magában, beleértve a cukorbetegség, a krónikusan magas vérnyomás és a szívbetegség rizikóját.
forrás:ma.hu