Cáfolja a luxuskórház tervét a honvédelmi tárca
A Honvédelmi Minisztérium nem tervezi a Telki magánkórház épületének és felszereléseinek bérlését vagy bárminemű felhasználását. A tárca közölte, hogy a lapértesülésekkel ellentétben nincs, és nem is volt napirenden az állami vezetők egészségügyi ellátásának átszervezése.
A Népszava korábban azt az információját közölte, hogy a nemrég bezárt Telki magánkórház épületét a KLH Masters Kft., vagyis a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik kiemelt partnere vette meg, részben azzal a céllal, hogy ott az állami vezetőknek luxuskórházat alakítson ki.
A HM cáfolja a lapnak azt az értesülését, amely szerint Borbíró Zoltán védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, miniszteri biztos is járt a helyszínen, szemrevételezni az épületet.
A KLH Masters határozott idejű szerződésekkel rendelkezik objektumüzemeltetésre és fenntartásra a HM egyik cégével, a magántársaság objektumvásárlásait azonban a tárca nem kívánta kommentálni. Az állami vezető ellátásáról továbbra is a Honvédkórház gondoskodik.
forrás:google hírek