< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Esztergomban kikapcsolják a közvilágítást

| Mobile | RSS

Esztergomban kikapcsolják a közvilágítást

2013. augusztus 23. | hozzászólás | Közélet

Esztergomban a korábbi közvilágítási cég felszámolója pénteken megkezdi a közvilágítás kikapcsolását, mert a város az idén még egy forintot sem fizetett a szolgáltatásért, és a társaság nem látja az önkormányzat fizetési szándékát – közölte a felszámolóbiztos csütörtökön az MTI-vel.

Tétényi Éva független polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a Tatabányai Törvényszék teljesítési letéti számlájára 40 millió forintot helyeztek el, amely a féléves szolgáltatási díja. “A pénz jogosultja a felszámolás alatt álló Tivi Kft., ezért a közvilágítás szüneteltetésének sem jogi, sem erkölcsi alapja nincs” – tette hozzá.
Infinety network
Schuszter Zsófia felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a Tivi Kft. nyolc éve szerződésszerűen végzi a szolgáltatást, amit a város vezetői sem vitattak. Nemfizetés miatt július elején egyszer már megkezdték a világítás kikapcsolását.

“Akkor az önkormányzat megígérte, hogy a felek közötti viták ellenére az önköltséget jelentő áramdíjat folyamatosan fizeti, ezért a világítást helyreállítottuk, azonban a város nem fizetett, ezért nincs más lehetőség, mint a szolgáltatás szerződésben meghatározott módon való szüneteltetése” – közölte a felszámolóbiztos.

Tétényi Éva elmondta, az akkori egyeztetésen a felszámoló megígérte, hogy tételes elszámolást ad a beruházási és az áramdíjról, mivel a legutóbbi, több millió forintos számlát is “Közvilágítás – 1 darab” feltüntetésével állították ki. A Tivi Kft. emellett nem arra számlaszámra kérte a díjat, amelyik a szerződésben szerepelt és amelyben a hitelező bankkal megállapodott. Közben a bank a bedőlt hitelt eladta egy követeléskezelő cégnek, amely az elmaradt törlesztés miatt azonnal inkasszózná a díjat.

A polgármester rámutatott, készek fizetni, ezt jelzi a letétbe helyezett 40 millió forint, de azt nem tartják lehetségesnek, hogy ugyanazért a szolgáltatásért a követeléskezelőnek és a felszámolónak is fizessenek.

Tétényi Éva hozzátette, a felszámolóbiztos közleményéből – amelyet neki nem küldött meg – úgy tűnik, hogy vállalja a közvilágítás kikapcsolásából eredő közveszély és károkozás felelősségét, ezért a szándékot jelzik a rendvédelmi erőknek, és birtokvédelmet kérnek a kormányhivataltól a kötelező önkormányzati feladat ellátására.

forrás:stop.hu

Leave a Reply 290 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: