Folytatja a Fidesz a rezsikampányt
Rendületlenül folytatja a Fidesz a rezsicsökkentési hadjáratát. A kormánypárt októbertől, vagy januártól újabb tíz százalékos energiaár csökkentést ígér. A kérdés csupán az, hogy milyen árat lesz kénytelen fizetni a később a lakosság a mostani, választások előtti átmeneti könnyítésekért. Az árkorlátozásokkal veszteségessé tett önkormányzati közműcégeket előbb-utóbb adóforintokból kell talpra állítani. Az is egyértelmű, hogy az energia szektor sem lesz képes huzamos ideig ráfizetésesen működni.
A Fidesz a rövid távú politikai céljai elérése érdekében folytatja a rezsicsökkentési hadjáratát és úgy tesz, mintha valóban mérsékelné a családok terheit, miközben a lakosság többszörösen visszafizeti a különböző extra adók formájában a közműdíjakból kapott árengedményeket – nyilatkozta lapunknak Tukacs István. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának a tagja ezt annak kapcsán mondta el, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az egyik kereskedelmi televízióban bejelentette: a kormánypárt szeptemberi frakcióülése fókuszában a családtámogatási rendszer kiszélesítése mellett a rezsicsökkentés áll majd.
Mint mondta: azt kérték a kormánytól, hogy jóval a fűtési szezon kezdete előtt határozza meg, mely területeket érinti majd a rezsicsökkentés. Kérték azt is, hogy az árcsökkenés az elmúlt év végéhez képest érje el a 20 százalékos mértéket – ismertette. Rogán Antal közlése szerint a frakcióülésen várhatóan döntés születik arról, hogy a díjak csökkenése a fűtési szezon kezdetével vagy jövő év január 1-jén lépjen-e életbe.
Tukacs István szerint az Orbán-kormány – a szolgáltatók zsebére – tovább folytatja a társadalmi szempontból mélyen igazságtalan támogatások osztogatását. A közüzemi díjak ilyen módon történő mérséklése ugyanis a szegényebb rétegeken nem segít, miközben a jómódú, sok energiát felhasználó háztartásoknak jelentős költségcsökkentést jelent. A szocialista országgyűlési képviselő szerint a mostani egységes támogatás helyett csak a rászorulókat kellene segíteni, azokat akik nehezen gazdálkodják ki a lakhatási költségeiket, nekik viszont a mostaninál nagyobb segítséget kellene nyújtani.
A szocialista szakpolitikus megjegyezte: a rezsicsökkentések ebben a formában már rövid távon sem fenntarthatóak. Az újabb tarifa lefaragás ugyanis a mostaninál is súlyosabb helyzetbe hozza a zömében már eddig is veszteséges, jobbára önkormányzati kézben lévő víz- és szennyvíz társaságokat, hulladékkezelő cégeket és távhőszolgáltatókat. Ezeknek a társaságoknak az árlefaragások miatt keletkező veszteségeit a későbbiekben mindenképpen pótolni kell. A kérdés csak az, hogy a jövőben brutális áremeléseket hajtanak végre ezek a vállalatok, a helyhatóság fizeti-e közpénzekből az életben tartásukat, vagy a kormány ad majd támogatásokat ugyancsak adóforintokból.
Szakértők megjegyezték: a távhőárak befagyasztása miatt a hőszolgáltatónak már idén is 52 milliárd forint központi kompenzációt kell adni ahhoz, hogy talpon maradjanak. Ennek az összegnek a döntő hányadát az áramfogyasztóktól szedi be a kormány ” zöldenergia támogatás” címén. Az újabb tíz százalékos tarifa csökkentés esetén azonban növelni kell mintegy öt milliárd forinttal a távhő társaságok támogatását, ahhoz hogy azok ne menjenek csődbe. Ez pedig azt jelenti, hogy vagy újabb közpénzeket kell juttatni a hőellátó cégeknek, vagy több “zöldforintot” kell beszedni a villamosenergia fogyasztóktól.
Elemzők szerint a mostani áramdíj-csökkentést az áramnagykereskedő MVM rovására kellene végrehajtania a kormányzatnak, nem a veszteségessé tett piaci cégek kontójára. A gázárakat pedig a tervek szerint szeptember végéig az MVM tulajdonába kerülő volt E.ON gázkereskedő, illetve földgáztároló cég készleteit felhasználva kellene mérsékelni. Igaz ez utóbbi sem lesz olcsó a családoknak, az adófizetőknek ugyanis mintegy 260 milliárd forintjába kerül majd a két cég állami felvásárlása. Piaci váleméynek szerint ez túlzottan magas vételár a két társaságért.
Boross Norbert, az Elmű-Émász társaságcsoport kommunikációs igazgatója lapunknak megerősítette, hogy cégeik a kormányzat által engedélyezett kilowattóránkénti 1,32 forint árrésből képtelenek kigazdálkodni az áramszolgáltatás működési költségeit. Ez pedig a szakemberek szerint a beruházások további drasztikus visszafogására és a dolgozói létszám leépítésére kényszerítheti a vállalatot.
Hegedűs Miklós a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője úgy látja: az energiaszolgáltatók egyre nehezebb helyzetbe vannak Magyarországon, mivel folyamatosan csökken mind az áram, mind a gázfelhasználás. A piac zsugorodása pedig azt jelenti, hogy az egy fogyasztási helyre jutó hálózatfenntartási költségek emelkednek. Vagyis gazdaságtalanabbá válik az energiaszolgáltatás. A kormányzat által kikényszerített díjcsökkentések pedig végképp veszteségessé teszik a cégeket. A szakértőnek sincs kétsége afelől, hogy a választások után a lakosság vagy fogyasztóként, vagy adófizetőként megfizeti majd az energiák valós árát. A mostani rezsicsökkentés csak átmeneti jellegű, miután gazdasági alapon nem indokolt – jegyezte meg az ügyvezető.
A szakember hozzátette: az Orbán-kormány az elmúlt három év alatt csak megszorításokat hajtott végre, ezért is lehet számára olyan fontos, hogy minden áron, és minden rendelkezésére álló eszközzel csökkentése a közüzemi tarifákat. Ez ugyanis afféle hangulat javító intézkedés a kabinet részéről.
Elhagyják a szolgáltatók az országot
A német RWE energetikai társaság vezetői a közelmúltban a legmagasabb szinten egyeztettek a Főgáz Zrt.-ben levő 49,83 százalékos tulajdonrész eladásáról, és az ügylet még az idén ősszel lezárulhat. A tulajdonrészt nem a többségi tulajdonos fővárosi önkormányzat veszi át – írta tegnap az EnergiaFocus.hu iparági forrásokra hivatkozva. Az RWE “ilyen spekulációkat nem kommentál”” – reagált a hírre Carolin Flemming, a cég külső vállalati kommunikációért felelős osztály vezetője.
Az RWE a magyarországi gáz- és áramszolgáltatás egyik legnagyobb szereplője. A német cég 1995-ben, az energiaágazat privatizációja során jelent meg a magyar piacon. A több mint 820 ezer embert kiszolgáló Főgáz Zrt. mellett érdekelt a 2,2 millió fogyasztót villamos energiával ellátó ELMŰ-ÉMÁSZ csoportban és más cégekben is.
I. J. /
forrás:népszava online.hu