< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Úgy tűnik, Bajnai Gordon végleg búcsút mondhat az Együtt 2014-nek

| Mobile | RSS

Úgy tűnik, Bajnai Gordon végleg búcsút mondhat az Együtt 2014-nek

2013. november 19. | hozzászólás | Közélet

A Tiner György vezette párt nem indít jelöltet a hét végi fóti választáson

Bajnai Gordon alakulata a jelek szerint végleg lemondhat az Együtt 2014 névről, mivel azon egy másik párt „fut”, immár a nyilvánosság előtt is. Tegnap óta ugyanis meglehetősen egyértelműnek tűnik, hogy „a valódi” Együtt 2014 elnöke nem más, mint Tiner György volt szocialista politikus.

Ebben a furcsa helyzetben talán Mesterházy sem tudja megmondani, hogy Bajnainak mi fog fájni (Fotó: Hegedüs Róbert)
Ebben a furcsa helyzetben talán Mesterházy sem tudja megmondani, hogy Bajnainak mi fog fájni (Fotó: Hegedüs Róbert)

„A Fővárosi Törvényszék által már jogerősen bejegyzett Együtt 2014 Párt elnökeként, megkeresésére válaszolva, a mai napon írásban tájékoztattam Persa Ernőt, a fóti választási bizottság elnökét, hogy az Együtt 2014 a városban e hét vasárnapján tartandó időközi önkormányzatiképviselő- és polgármester-választásra jelöltet nem állított” – tudatta tegnap Tiner György pártelnök formációja lapunkhoz is eljuttatott közleményében. A Magyar Hírlap meg is kereste „az igazi” Együtt 2014 elnökét. Mint megerősítette, egyáltalán nem vesznek részt a helyi választáson. „Az ügynek az az előzménye, hogy több fóti jelölt támogatói között feltűnt az Együtt 2014 is, úgy, hogy minket senki nem keresett meg. Ám ezt a pártot nem Bajnai Gordon vagy Szigetvári Viktor vezeti, hanem én” – hallhattuk Tinertől. Emlékezetes, a Hvg.hu a nyáron arról adott hírt, hogy az „igazi” Együtt 2014 vezetői a Magyar Szociáldemokraták Pártja (szocdemek) elnökével, Schmuck Andorral ápolnak jó viszonyt.

A Magyar Hírlap ezen felvetésére Tiner úgy reagált, hogy a racionális alapokon álló, „modernista” Együtt 2014-et társaival együtt azért hívta életre, mert az „Együtt 2014” jelszóval tavaly kiálló Bajnai Gordon egy évvel ezelőtt bejelentette, nem készül pártot alapítani, s ők attól tartottak, elvész ez a név.

Ismert, az előző miniszterelnök, Bajnai Gordon először az ellenzéket lefedni hivatott ernyőszervezetet akart létrehozni, de végül kora tavasszal mégis pártot indított útjára, Együtt 2014 néven. Ám néhány hónap múlva kiderült, ezt az elnevezést Tinerék már korábban lefoglalták. Bajnaiék így kénytelenek voltak hivatalosan felvenni az Együtt – a Korszakváltók Pártja nevet. S mivel Bajnai Gordonék az ex-LMP-s PM-esekkel léptek szövetségre, ezért Együtt–PM–ként is „futnak”.

Felvetésünkre, hogy a volt kormányfő vezette alakulat molinókon, illetve rendezvényeken továbbra is használja az Együtt 2014 nevet, Tiner közölte, ez ügyben még nem foglaltak állást, mivel jelenleg programot alkotnak, amelyet december elején ismertetnek.

Tiner György megjegyezte, a 2014-es parlamenti választásokon indulni kívánnak, és hamarosan arról is határoznak, hogy ezt mely politikai erővel szövetkezve tennék.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 231 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: