< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Japán már a légvédelmét erősíti(((( Le Japon a été le renforcement de la défense aérienne

| Mobile | RSS

Japán már a légvédelmét erősíti(((( Le Japon a été le renforcement de la défense aérienne

Japán már a légvédelmét erősíti

Japán fejleszteni fogja légvédelmét és tengeri jelenlétét a Kelet-kínai-tenger vitatott területeinek körzetében egy szerdán nyilvánosságra került kormányzati jelentés szerint. A parlament az amerikaihoz hasonló nemzetbiztonsági tanács felállításáról határozott a Kína fellépésével kapcsolatos félelmek miatt.

Tokiónak meg kell erősítenie a négy fő szigettől távol eső kisebb szárazföldek légi és haditengerészeti védelmét, kétéltű partraszálló egységeket és drónokat kell hadrendbe állítania, valamint javítania kell a hírszerzési és felderítési képességein ahhoz, hogy szembeszálljon “Kína egyre kiterjedtebb (katonai) tevékenységével a Japánt övező vizeken és légtérben” – áll a japán nemzetvédelmi stratégia végső vitairatában, amely szerdán került a Kyodo hírügynökség birtokába.

Habár a kabinet már hónapok óta hangsúlyozza a légvédelem fejlesztésének szükségességét, az utóbbi napokban különösen fontos lett a téma, miután Kína olyan légvédelmi azonosítási övezetet jelölt ki a Kelet-kínai-tenger felett, amely nemcsak hogy átfedésben van Japán hasonló zónájával, de magában foglalja a vitatott Szenkaku – kínaiul Tiaojü – szigetcsoportot is, amelyet Tokió ellenőriz, de Peking magáénak tart.

Onodera Icunori japán védelmi miniszter szerdán azt mondta: Japán és az Egyesült Államok együttműködik a kérdésben, Kínának pedig azonnal vissza kell vonnia lépését. Tokió és Washington korábban közölte, hogy nem ismeri el a kínai zónát, kedden este pedig két amerikai bombázó repült át a területen, fittyet hányva a Peking által az övezetben megkövetelt azonosítási szabályokra.

A japán kabinet várhatóan egy utolsó vitakört követően, december közepén jelenti be az új védelmi stratégiát, amelynek kialakítását Abe Sindzó kormányfő egy évvel ezelőtti hatalomra lépése után rendelte el. A konzervatív Abe meg akarja erősíteni a japán hadsereg képességeit és felhatalmazását, és nagyobb szerepet szán az alkotmánya szerint pacifista államnak a nemzetközi színtéren.

Ezen cél érdekében a parlament szerdán elfogadta a japán nemzetbiztonsági tanács felállításáról szóló törvényt, amely testület feladata a kül- és védelmi politika alakítása és összehangolása lesz a miniszterelnökség égisze alatt.

Ugyanakkor a védelmi stratégia azt is leszögezi, hogy bár Japán “aktívan hozzájárul a világ békéjéhez és biztonságához”, nem “katonai hatalom”, mivel biztonságpolitikájának védekező jellege változatlan marad.

Első nyilvános beszédében – szerdán az amerikai kereskedelmi kamara rendezvényén – Caroline Kennedy, az Egyesült Államok nemrég kinevezett tokiói nagykövete üdvözölte a nemzetbiztonsági tanács felállítását, elítélte a kínai légvédelmi övezet kijelölését, és országa legfontosabb ázsiai szövetségesének nevezte Japánt.

forrás:magyar hírlap.hu

Le Japon a été le renforcement de la défense aérienne

Japon va développer la défense aérienne et la présence navale dans les zones contestées de la mer de Chine orientale est devenue disponible dans un rapport du gouvernement a déclaré mercredi . La mise en place d’un parlement similaire au conseil de la sécurité nationale américaine a décidé en raison des craintes de l’action par la Chine .

Doit être à Tokyo pour renforcer les petites masses terrestres des quatre île principale loin de la défense aérienne et navale , débarquement amphibies unités artisanales et des drones pour être déployés pour mettre en place et améliorer les capacités de renseignement et de reconnaissance afin de lutter contre ” la Chine est de plus en plus vastes (militaires) des activités entourant les eaux du Japon et l’espace aérien ” – est la stratégie finale polémique japonais de la défense nationale , qui a été l’agence de nouvelles Kyodo mercredi obtenu .

Bien que le Conseil des ministres a été plaide pour la nécessité d’améliorer la défense aérienne des mois , ces derniers jours ont été particulièrement pertinentes pour le sujet , après la Chine une zone d’identification de défense aérienne marqué sur la mer de Chine orientale , qui non seulement se chevauche avec le Japon zone économique similaire exclusif , mais comprend Szenkaku contesté – Senkaku chinois – groupe d’îles , qui vérifient Tokyo , mais Pékin prend possession .

Ministre de la Défense japonais Onodera Icunori a déclaré mercredi que le Japon et les États-Unis coopèrent sur ​​la question , la Chine devrait se retirer immédiatement du recul . Tokyo et Washington avaient dit qu’il ne reconnaît pas la zone chinoise , mardi soir , deux bombardiers américains ont survolé la zone au mépris des règles d’identification requises par la région de Beijing .

Le gouvernement japonais est attendu après un débat dernier tour à la mi- Décembre à annoncer la nouvelle stratégie de défense , qui a ordonné la création d’ il ya un an après que le gouvernement d’une étape de puissance abe Abe . Le conservateur Abe veut renforcer les capacités militaires japonaises et de l’autonomisation , et prévoit un rôle plus important dans la constitution pacifiste , état ​​dans l’arène internationale .

Pour atteindre cet objectif, le Parlement a adopté mercredi une loi sur la création du Conseil de sécurité nationale japonaise , qui est l’organe chargé de l’élaboration des politiques et la coordination étrangère et de défense seront sous les auspices du Bureau du Premier ministre .

Cependant , la stratégie de la défense indique également que, bien que ” contribuer activement à la paix et la sécurité du monde ” , pas ” puissance militaire ” du Japon comme le caractère défensif de la politique de sécurité demeure inchangé .

Premier discours public – Le mercredi de la Chambre de cas de commerce des États-Unis – Caroline Kennedy , l’ambassadeur américain a récemment nommé à Tokyo , s’est félicité de la création du Conseil national de sécurité , a condamné la nomination de la zone de défense aérienne de la Chine , et a appelé le pays du plus important allié asiatique Japon .

Source : hírlap.hu hongrois

Leave a Reply 241 megnézve, 1 alkalommal mai nap |