< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Gyurcsányék berágtak a köztévé propaganda-híradójára

| Mobile | RSS

Gyurcsányék berágtak a köztévé propaganda-híradójára

2014. február 15. | hozzászólás | Közélet

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, levélben fordult Szabó László Zsolthoz, az MTVA vezérigazgatójához és a hírműsorok szerkesztőihez az m1 február 14-i, 19:30-kor kezdődött híradója miatt – közölte a párt.

A műsor Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke aznapi sajtótájékoztatójának ürügyén jóval több mint 5 percet szentelt annak a csúsztatásokkal, sanda célzásokkal teli alattomos próbálkozásnak, amelynek egyedüli célja a demokratikus ellenzék pártjai, ezen belül a Demokratikus Koalíció és különösen annak elnöke lejáratása volt. Magával a sajtótájékoztató témájával ezen belül mindössze a műsorvezető két mondata foglalkozott.

Molnár Csaba ezért fölszólította az MTVA vezérigazgatóját: ő és munkatársai döntsék el, hajlandóak-e hírt adni, vagy csak a híreknek a Fidesz érdekében történő hamisítására specializálják magukat. Bejelentette: március 15-éig a párt rendezvényein az állami televízió tudósítói nem kívánatosak, politikusai az állami televízió műsoraiban nem vesznek részt, az állami televízió kérdéseire nem válaszolnak. Vonatkozik ez természetesen a pártelnök mai évértékelő rendezvényére is, amelyről az állami televízió akkreditációját visszavonják.

forrás:stop.hu

Leave a Reply 426 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: