Elcsábítanák a szakmunkásainkat/////Verführt die szakmunkásainkat
Elcsábítanák a szakmunkásainkat
Német fejvadászok csábítják külföldre a somogyi szakiskolás diákokat – értesült a Magyar Nemzet. A munkaközvetítők elsősorban lipcsei és drezdai gépipari, illetve elektrotechnikai cégekhez toborozzák a magyar fiatalokat, főleg hegesztő, géplakatos és szerszámkészítő szakmákba. A pályakezdő szakemberek itthon tartása érdekében számos programot dolgozott ki a kormány, többek között a piaci igényekhez alakította a szakképzést, a munkáltatókat pedig járulékkedvezményekkel ösztönzik pályakezdők alkalmazására.
Jól fizető osztrák és német állásajánlatokkal kerestek fel az idei tanévben több nyugat-magyarországi szakiskolát és szakközépiskolát német fejvadászok – számolt be nemrég a Somogy Tv. Az egyik érintett iskola vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: elsősorban gépipari és elektrotechnikai cégeknek akartak munkaerőt toborozni az őket felkereső külföldiek. – Bennünket egy német munkaközvetítő cég keresett meg az ország keleti feléből azzal, hogy végzős vagy nemrég végzett szakembereket vinnének dolgozni Lipcsébe, Drezdába, mivel az ottani munkaerő a nyugati országrészbe távozott. Elsősorban a nálunk is hiányszakmának számító hegesztő-, géplakatos-, gépiforgácsoló-, CNC-forgácsoló-, szerszámkészí-tő-, villanyszerelő-tanulókat, valamint a Magyarországon már nem hiányszakmának számító informatikusokat keresték – mondta a lapnak Horváth Zoltán András, az 1300 tanulót oktató kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola vezetője.
Az igazgató örült a megkeresésnek, ami szerinte a magyar szakképzés eredményességét és versenyképességét bizonyítja, végül mégsem volt hajlandó megengedni, hogy a diákok intézményes keretek között kerüljenek kapcsolatba a fejvadászokkal. – Ha szakmai szempontból hízelgő is, az ország szempontjából semmiképp sem előnyös ez a toborzás, hiszen ha külföldre távoznak a végzősök, akkor a képzési költségeinket senki sem téríti meg, mivel a távozók nem a magyar államnak termelnek hasznot munkájukkal. A fiatal szakemberek a magyar ipar számára is fontosak, és nélkülük esély sincs az ipari termelés növekedésére. Ráadásul ha nem itt fizetik a járulékokat utánuk, az teljes összeomlást jelenthet a nyugdíj- és egészségbiztosítás területén – tette hozzá Horváth. A gyakorlati képzés költsége egyébként az igazgató szerint fejenként két és fél, hárommillió forintra is rúghat a szakképzés három éve alatt, és ebben még nincs benne az elméleti oktatás költsége. A külföldi tapasztalatszerzést persze fontosnak tartja ő is. Mint mondja, diákjaik rendszeresen járnak egy-két éves továbbképzésekre az iskolával kapcsolatban álló, külföldi tulajdonú cégekhez, bár azt, hogy ki marad ott végleg, nem követik nyomon.
A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.
forrás:mno.hu
Verführt die szakmunkásainkat
Deutsch Kopfgeldjäger auf den Außenhandel von Somogy Schüler locken – erfuhr von der ungarischen Nation . Die Arbeitsagenturen vor allem in Leipzig und Dresden , Ingenieur-und elektrotechnischen Unternehmen die junge Ungarn zu rekrutieren , vor allem Schweißer , Schlosser und Werkzeugmacher Berufe. Early-Stage- Profis zu Hause , um die Regierung zu halten hat eine Reihe von Programmen , darunter die Marktnachfrage prägten die Berufsausbildung entwickelt werden Sozialabgaben für Arbeitgeber und Schulabgänger zur Bewerbung aufgefordert .
Gut bezahlte österreichischen und deutschen Jobangebote wurden für dieses Schuljahr suchen, Westungarn, Berufsschulen und BerufsoberschuleDeutsch Kopfgeldjäger – sagte kürzlich in Somogy Act One betroffenen Schulleiter der ungarischen Nation berichtet , wollte zunächst rekrutieren ausländische Besucher und Elektronik -Unternehmen . – Wir sind für einen deutschen Rekrutierungsbüro der Suche in der östlichen Hälfte des Landes, das vor kurzem sein Studium absolvieren oder Profis arbeiten würde in Leipzig , Dresden, weil die Arbeit dort im westlichen Teil des Landes hinterlassen . Zunächst ist das Buch, das Fehlen Beruf Ihre Schweißer , Schlosser , Bearbeitung, CNC-Bearbeitung , Werkzeug- ready-to- Elektriker , Studenten und Ungarn hat nicht an der Berufs Ihre Computerwissenschaftler gesucht – sagte der Zeitung Andras Zoltan Horvath, die 1300 Schüler Unterricht Kaposvar Loránd-Eötvös- technischen Schule Führer.
Der Manager war zufrieden mit der Anfrage , die er sagte, der ungarische Ausbildung Effektivität und Wettbewerbsfähigkeit der Beweis war letztlich nicht bereit, dass die Studierenden in Kontakt mit der Kopfjäger institutionellen Rahmen zu halten. – Wenn Sie nicht eine berufliche Perspektive zu schmeicheln , die das Land in Bezug auf die Rekrutierung in keiner Weise profitieren davon , denn wenn sie ins Ausland gehen, für die Senioren , so werden die Ausbildungskosten von niemand seit dem Verlassen der ungarischen Regierung nicht einen Gewinn mit ihrer Arbeit zu produzieren sind . Die Young Professionals für die ungarische Industrie wichtig sind, und ohne sie gibt es keine Chance das Wachstum der industriellen Produktion. Darüber hinaus, wenn Sie nicht die Zahlung der Beiträge für die mittlere totale Zusammenbruch der Renten-und Krankenversicherung – sagte Horvath . Kosten der praktischen Ausbildung , sonst wird der Direktor HUF pro Kopf zweieinhalb , drei Millionen könnte unter drei Jahren der Ausbildung laufen , und das ist nicht einmal eine theoretische Kosten der Bildung . Die Erfahrungen im Ausland natürlich auch hält er es für wichtig. Er sagt, dass ihre Schüler regelmäßig eine zweijährige Weiterbildung zur Schule , ausländischen Firmen bezogen besuchen , aber wer sich dort dauerhaft zu bleiben, kein Follow -up ist .
Der vollständige Artikel kann Montag -Ausgabe der ungarischen Nation zu lesen.
Quelle: mno.hu