< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Putyin a hazafiság mindenhatóságát hangoztatta

| Mobile | RSS

Putyin a hazafiság mindenhatóságát hangoztatta

Putyin a hazafiság mindenhatóságát hangoztatta

Az orosz fővárosban és a krími Szevasztopolban egyszerre kezdődött meg pénteken a második világháború európai hadszínterén aratott győzelem 69. évfordulója alkalmából rendezett katonai díszszemle.

A moszkvai Vörös téren mintegy 11 ezer katona, 151 különböző harceszköz és katonai jármű vonul fel. Az ünnepi díszszemlén 69 harci repülőgép és helikopter is megjelenik az orosz főváros történelmi színhelye fölött. Az orosz hadsereg a legkorszerűbb haditechnikáját vonultatja fel

A Vörös téri díszszemlén – amely már a 140. a moszkvai katonai parádék sorában – Vlagyimir Putyin államfő, a hadsereg főparancsnoka és Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő is megjelent.

Putyin rövid beszédet mondott a díszszemle kezdetén, de nem tett utalást sem a Krím félsziget annektálására, sem az ukrajnai helyzetre. Említette azonban Moszkva és Sztálingrád mellett a Kijeven átfolyó Dnyepernél vívott súlyos harcokat, amelyek meghatározták a világháború kimenetelét. Hangsúlyozta, hogy (a II. világháború idején Ukrajnát is magába foglaló) Szovjetunió népének vasakarata mentette meg Európát a nácizmus rabságától.

“A győzelem napja olyan ünnep, amelyen diadalmaskodik a hazafiság mindenható ereje, amelyen különösen érezzük, hogy mit jelent a hazához való hűség, és milyen fontos, hogy megvédjük érdekeinket” – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Az orosz elnök a kora délutáni órákban megérkezett Szevasztopolba. Putyin először utazott a Krím félszigetre azóta, hogy március 21-ére Oroszországhoz csatolták az Ukrajnától egyoldalúan leváló területet.

Az orosz Fekete-tengeri Flotta bázisának helyet adó Szevasztopolban az európai hadszíntéren aratott győzelem 69. évfordulója egybeesik a városnak a fasiszta megszállás alóli felszabadításának 70. évfordulójával. Ebből az alkalomból 70 katonai repülőgép és helikopter repül el a város felett. Moszkvából odaküldték a Szu-27-es vadászgépekkel repülő, híres Orosz Vitézek műrepülő egységet, és a Fecskéket is, amelyek a világ különböző légi parádéin felléptek már.

Az Oroszországi Föderációhoz a Krímmel együtt új jogi alanyként csatlakozó Szevasztopolban az orosz nemzeti színű zászló alatt zajlik az ünnepi katonai szemle. Helyi idő szerint délután a Fekete-tengeri Flotta egységei is felvonulnak.

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 261 megnézve, 1 alkalommal mai nap |