< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Zsebbe vágó hibák a képviselők javadalmazásában

| Mobile | RSS

Zsebbe vágó hibák a képviselők javadalmazásában

Zsebbe vágó hibák a képviselők javadalmazásában

Nagy lett a zúgolódás a képviselők között, amikor az Országgyűlés alakuló ülése után kiderült, nem elég, hogy megszűnt az eddigi, komoly pluszpénzt jelentő utazási támogatás, most benzinkártyát is csak az kap, aki saját tulajdonú autót használ. A törvény jelenlegi formájában arra kényszeríti a politikusokat, hogy azonnal vásárolják meg lízingelt vagy tartós bérletbe vett kocsijaikat, ha üzemanyag-térítéshez akarnak jutni. A képviselő-polgármesterek sem tudják, felvehetik-e októberig az önkormányzati fizetésüket. Valószínű, hogy az országgyűlési lesz az egyik első sarkalatos törvény, amit módosít az új parlament.

A kormányoldal és az ellenzék képviselői együtt értetlenkedtek a parlament első ülése után az országgyűlési törvény miatt. A képviselők javadalmazásának új szabályozása túlzott megszorításaival vagy éppen hiányos szövegezésével több csoport számára is jelentős összegeket tett bizonytalanná.

A Lázár János miniszterelnökségi államtitkár által kidogozott fizetési szabályok szerint a parlament tagjainak az új ciklusban egységesen a helyettes államtitkárok fizetésének megfelelő tiszteletdíj jár. A bruttó 750 ezer forintos havi apanázs jóval magasabb, mint a képviselők eddigi alapdíja, de a parlament nagyobbik része számára így is visszaesést jelent. Az eddig alapdíjat ugyanis több százezer forintos benzinpénz és lakhatási támogatás egészítette ki.

A 2012-ben elfogadott országgyűlési törvény szerint a képviselők ezekre a célokra 2014-től nem kapnak külön pénzt. Az utazási támogatást benzinkártyával oldja meg az Országgyűlés. A budapesti képviselők például 2000, a 300 kilométernél távolabb lakók pedig 5500 kilométerre vehetnek üzemanyagot havonta a kártyára.

A napokban kiderült azonban, hogy ez sem jár mindenkinek. A törvény szerint az Országgyűlés Hivatala kizárólag a képviselő „saját vagy házastársa tulajdonában lévő személygépkocsi forgalmi rendszámára szóló” kártyát adhat ki. Ebből következően a lízingelt és a tartós bérletbe vett autót használók a jelenlegi szabály szerint saját zsebből kénytelenek fizetni.

Az Index információi szerint az országgyűlési törvény összeférhetetlenségi szabályai is megdolgoztatták a fideszes jogászokat. A törvény szigorításai a fideszes kormányhivatal-vezetők esetében nem adtak elég átmeneti időt a lemondások rendezésére. Normál menetben a tizenegy „főispán” nem szavazhatott volna az Országgyűlés első ülésén. A problémák áthidalására végül közös megegyezéssel kellett elbocsátani a posztjukról a főhivatalnokokat, ami jóval kedvezőtlenebb feltételek elfogadására kényszerítette az érintetteket.

A jogszabály hibája az is, hogy bár az eddig polgármesteri posztot is betöltő képviselők számára átmenetileg engedélyezték ugyan, hogy az összeférhetetlenség ellenére októberig, a következő önkormányzati választásig megtarthassák önkormányzati állásukat, a törvényből azonban nem derül ki, hogy a fennmaradó időre továbbra is felvehetik-e polgármesteri fizetésüket. Az alakuló ülés óta ugyanis a fő szabály az, hogy a parlamenti képviselőknek nem lehet más kereső foglalkozásuk, legfeljebb szerzői jogos szellemi alkotómunkát vállalhatnak.

forrás:index.hu

Leave a Reply 189 megnézve, 1 alkalommal mai nap |