< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Pünkösd előtt, avagy Finta atya

| Mobile | RSS

Pünkösd előtt, avagy Finta atya

2014. május 15. | hozzászólás | Közélet

Nem bírom ki, hogy ne írjam le találkozásomat – Kiskunhalas- a tanáromról, az atyáról, a professzoromról. Jó érzést vált ki belőlem ez a belső motiváció, ami nem engedett nyugodni. Ez a fensőbb érzés már nem először ment meg az élet kacskaringós barlangjai elől. Szinte azt is mondhatnám, gyerekkorom óta érzem a védelmét, figyelmeztetéseit, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni! Nem hiszitek el, addig “kopogtat” az agy tekervényeimben amíg nem alkalmazkodom az elvárásaihoz. /erről, majd később írok/

Egy rögtönzött döntés eredménye volt; – meglátogatom az atyát, a tanáromat. Az elhatározást tett követte. Rákacsintottam a szerkesztő asszonyra…ő tudta mit akarok. Felállt s közölte a elöljáróval, ki kell mennünk területre… Olyan boldogság fogott el. Mehetek az atyához. Ő biztosan vár s örülni fog. így akkor éreztem, mikor Édesanyámat látogattam meg. Oda sem kellett bejelentkezni. Örült – mindig- a látogatásaimnak. Őszintén beszélgettünk. Tudtam, amiről tájékoztatom az a lakás falait nem tudja áttörni. Na… ez… az, az… érzés, amit… érzek az atyánál.

Őszinte, egyenes, becsületes, érzékeny, segítőkész papról beszélek. Mint főiskolai tanár a tudását elismerjük… mi hallgatók. Természetesen, ki kell emelni az oktatókat is, akik a személyiségükkel valamint igen magas tudásukkal szeretnék belénk plántálni. Figyelnek ránk, van mindig idejük, minden felvetett kérdésre mosolyogva, türelmesen válaszolnak.

Tehát meglátogattam az “én atyámat” Finta atyát!

Az Isten vezényelte az utunkat. Nem tévedtem el. Az útvonaltervet szándékosan nem állítottam be. A templomtól kb 500 méternél álltam meg kérdezősködni.

– Hol találom Finta atya templomát? Vártam, inkább kíváncsi voltam a “népszerűségére”. A középkorú férfi határozottan válaszolt s közben használta a perifériás jeleket.
– Kimegy az utca végére s ott balra fordul – majd rám tekintett- s már látni fogja a templomtornyot.
– Köszönöm. A férfi egy kicsit csodálkozott. – mosolygott volna, (?) mint Mona Lisa.

Megálltunk a felújítás alatt álló atya háza előtt. A templom sarkánál egy alacsony szőke nő beszélt németül valakivel. Kicsit erősebben vert a szívem. Szép környezetben, fás területek árnyékában, egy sárga macskaköves utcában… ez az építési stílus a hatvanas évek meghatározó szocreált varázsolta elénk.

Az otthonát nyitva találtuk. – ám a templom ajtaja nem tárult fel. Ablakon keresztül az átlagos tiszta hajót láttunk. Az oltár szépsége, színe, rendezettsége olyan összhangot árasztott bensőnkben, ami megnyitotta a boldogsághormonok menetelését.
Mellette találtuk meg a parókiát. Kopogtunk, beléptünk. Egy vékony alacsony nő s testesebb magas férfi ült a széken.
-Jó napot kívánok, dicsértessék.
– Dicsértessék. Miben segíthetek? – kérdezte a férfi.
– Az atyát, a tanár Urat keressük. A csodálkozás pillanata ráfagyott a levegőre.
– Épp most ment el a közeli iskolába vizsgáztat.
– Hagyhatok üzenetet?
-Természetesen. – s már nyújtotta is a papírt s a tollat. Jó újságíróként megtanultam, hogy toll és papír nélkül nem mehetünk ki az utcára. Leültem, írtam egy üzenetet a tanáromnak, Finta atyának. Ezt követően megkérdeztem hol, melyik iskolában vizsgáztat?
– A templom mögött lévő sárga macskaköves útra befordul – s mutatta a karjával- s onnan kb. 500 méterre találja a kétszínűre festett iskolát.

Na ez nem jött be. Kimentünk a főutcára s egy épületet láttunk kéknek, az pedig a helyi Coop bevásárló centrumot jelezte. Ezért úgy döntöttem megkérdezek egy járólelőt. Az akcentusából felismerhetővé vált a német származása. Engedtem, hogy beszéljen. A szívemnek oly kiváló érzés volt nézni s hallgatni a beszámolóját.

Valójában az iskola borsózöld volt. -lio-

Leave a Reply 245 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: