Simor: jelentősen leszakadtunk Kelet-Európától
Az ellene folytatott politikai támadásokról, jelenlegi munkájáról és a magyarországi gazdasági helyzetről is beszélt Simor András volt jegybankelnök a Friderikusz tegnapi adásában.
Lejátszás
Simor, aki jelenleg Londonban, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnökeként dolgozik mindenek előtt elmondta, vegyes érzésekkel távozott a jegybank éléről, hiszen egyfelől egyre több nemtelen támadást kellett elviselnie napi szinten másrészt, azonban mint mondta, kiváló kollégákkal dolgozhatott együtt. Az ellene folytatott eljárásoknak egyébként Simor szerint kizárólag politikai célja volt, nevezetesen az ő elmozdítása a jegybank elnöki székéből. A jegybankár persze mindig jegybankár marad, ezért az MNB jelenlegi vezetését nyilvánosan soha nem fogja kritizálni, észrevételeivel inkább segíteni szeretné az intézmény működését – szögezte le Simor, aki azt is elmondta, az EBRD alelnökeként többek közt a kevésbé fejlett országoknak szánt adományok elosztásának koordinálásában vesz részt.
Simor Magyarország gazdasági helyzetével kapcsolatban elmondta, a hazai állapotok meglehetősen ellentmondásosak, mert miközben a válságot követően a kormányok a külső adósságunkat és ezáltal a pénzpiacoktól való függőségünket valamelyest csökkenteni tudták, a növekedés tekintetében nem voltak képesek érdemi eredményeket elérni. Hazánk sérülékenysége tehát valamelyest csökkent ugyan, de különösen a jelenlegi kormány a költségvetést olyan intézkedésekkel egyensúlyozta ki, amelyek a növekedést inkább rombolták ahelyett, hogy segítették volna. Az alacsony költségvetési hiány és az alacsony infláció tehát mindenképp pozitívumként értékelhető, ugyanakkor a másik oldalon ott van az alacsony növekedés, illetve a bizonytalanság abban a tekintetben, hogy a kormány milyen szabályozásokat vezet be például az adórendszerben, vagy hogy éppen mit akar államosítani – vázolta a helyzetet a volt jegybankelnök.
Simor beszélt arról is, hogy hazánk esetében egy jelentős mértékű leszakadás figyelhető meg az eurozóna, illetve a kelet-európai régió országaihoz képest is, ennek oka pedig a volt jegybankelnök szerint abban az alapvető problémában rejlik, hogy Magyarország mindig is a vagyon újraelosztásával volt elfoglalva a vagyon megteremtése helyett. Mindenesetre Simor szerint nem sok példa van a világban olyan országra, ahol az állam által vezérelt gazdaság sikeresen működik, mint mondta, az 1968-as magyarországi példa is azt igazolja, hogy rendszerint akkor erősödik egy gazdaság, amikor az állam visszalép egy erős pozícióból és nagyobb teret ad a piaci szereplőknek. Vannak persze kivételes helyzetek, amikor az állam tulajdonosként hasznos tevékenységet végezhet a gazdaságban, a magyar állam azonban jelenleg többek közt a közbeszerzések és a különféle adók területén is túl nagy szerepet vállal a gazdaságban – vélekedett Simor, aki szerint évtizedekbe telhet, mire ez a helyzet változhat, egyelőre azonban a kormány csak tovább erősíti ezt a problémát, például azzal, hogy megpróbál minden felelősséget levenni az állampolgár válláról. Az emberek életszínvonalát mindig úgy tudtuk fenntartani, hogy elvettünk a bankoktól, a kereskedelmi láncoktól, vagy az energiaszektortól, de mindezt csak addig lehet csinálni, amíg van kitől elvenni – magyarázta Simor, aki szerint az államnak a vagyon újraelosztása helyett inkább az értékteremtéssel kellene foglalkoznia. A bankok például működhetnek rosszul, de ettől még a társadalom nem lehet bankellenes, hiszen sikeres bankrendszer nélkül egyetlen országban sem működhet egészséges gazdaság – tette hozzá a volt jegybankelnök.
atv.hu / J. I
forrás:atv.hu