< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Bajnai: szétverik az uniós fejlesztési rendszert

| Mobile | RSS

Bajnai: szétverik az uniós fejlesztési rendszert

2014. május 16. | hozzászólás | Közélet

Bajnai: szétverik az uniós fejlesztési rendszert

Két párt van ma Magyarországon, amelyek ártanak a nemzeti érdeknek. Ezt Bajnai Gordon mondta Pécsett. Az Együtt-PM Szövetség vezetője szerint mindkét párt az Orosz érdekszférába vonja be Magyarországot.

Bajnai Gordon az EP-választások kapcsán csütörtökön Pécsett azt mondta, Magyarországon ma két párt van, ami árt a nemzeti érdeknek. Mint fogalmazott, a Fidesz és a fideszebbik minden erejével az orosz érdekszférába vontatja be Magyarországot. Az Együtt – PM Szövetség vezetője közölte: helytelen, ha az ország miniszterelnöke megint agresszív stratégiában gondolkodik.

„A kormány és a kormány feje nyilvánvalóan az orosz „atomlobbi” és a magyar „fideszkörüli” oligarcha lobbi hálójában a paksi beruházás kapcsán is bebizonyította, hogy az ország érdekével ellentétben lévő lépéseket is kész megtenni”- vélekedett Bajnai, aki azt is mondta, a kormány nemcsak Oroszország érdekében, hanem az uniós fejlesztések kapcsán is lemond a magyar nemzeti érdekről.

„Magyarország önként, dalolva adja át Szlovákiának és Romániának az európai uniós területi együttműködéshez kapcsolódó pénzek fölötti rendelkezési jogot”- hangoztatta a volt kormányfő.

Az Együtt-PM vezetője hozzátette: Magyarország nemcsak az utolsók közé csúszott az unió pénzfelhasználói között, hanem le is állították a pénzek felhasználását. Szerinte a kormány nem lehívni, hanem lenyúlni akarja a fejlesztési forrásokat, ezért szétveri az uniós fejlesztési rendszert.

atv.hu

forrás:atv.hu

Leave a Reply 268 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: