Bankjegyek alkonya: néhány éven belül megszűnnek?
Bankjegyek alkonya: néhány éven belül megszűnnek?
„Egy, a maitól különböző és újfajta pénzt használó világ a maitól különböző és újfajta világ lesz. Sokkal gyorsabban haladunk ebbe az irányba, mintsem a legtöbben gondolnák. Az állampolgárok és a jegybankárok élete egyaránt alapvetően megváltozik” – állítja az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb és legvitatottabb pénzügy politikusa, Larry Summers.
A volt amerikai pénzügyminiszter szerint a készpénz nélküli világ nem távoli utópia, hanem olyan realitás, amellyel minden nemzetnek már a közeljövőben számolnia kell. A napokban az izraeli kormány jelezte, kész élére állni az ilyen törekvéseknek.
Benjamin Netanjahu a kabinetfőnökét, Harel Lockert kérte fel arra, hogy dolgozzon ki egy olyan három lépcsőből álló tervet, amelynek célja, hogy „minden készpénztranzakciót megszüntessen Izraelben”. Az izraeli kormány arra számít, hogy az adóbevételek növekedése mellett a készpénz nélküli társadalomban csökken a bűnözés, és javul az életszínvonal. A terv értelmében a készpénz kivonását három, egymást követő gyors lépésben valósítanák meg:
1. Azonnal megtiltanák a 7500 sékel (mintegy 450 ezer Ft) feletti üzleti célú készpénztranzakciókat. Egy éven belül a határt 5000 sékelre (300 ezer Ft) csökkentik. A magánforgalomban az induló határ 15 000 sékel (900 ezer Ft) lenne. A készpénzfizetési határok megsértése bűncselekménynek minősülne, és súlyos bírsággal sújtanák az elkövető feleket.
2. Miután a pénzügyi tranzakciók 98-99 százaléka készpénzmentessé válik, a kormány kezdeményezi a készpénz teljes kivonását.
3. Ezzel párhuzamosan minden állampolgár számára kötelezővé válik a saját névre szóló bankszámla nyitása, amelyhez a bankok fizetési kártyát bocsátanak ki.
Netanjahu a feketegazdaság és pénzmosás felszámolásától évi 14-15 milliárd dollár (3100-3300 milliárd forint) többlet-adóbevételt remél.
Az arany helye
Hérodotosz feljegyzése szerint a kisázsiai Lüdia uralkodói vertek először egységes méretű és súlyú pénzérméket nemesfémből. Az érmekészítést a 6. században élt király, Krőzus fejlesztette tovább, nem eredménytelenül: neve azóta is a mesés gazdagság szinonimája.
Ugyanakkor pénz már jóval korábban létezett: az Ószövetségben Ábrahám rendszeresen használt fémérméket különböző tranzakciókra: „igen gazdag volt […] ezüsttel és arannyal”.
Az arany-, ezüst- és rézpénzek rövid idő alatt elterjedtek a Földközi-tenger térségében, és nyomukban mindenütt fellendült a kereskedelem. Amikor Róma hatalomra került, magától értetődő volt, hogy átvette a pénzkibocsátás hegemóniáját, amit az érmékre vert felirat és uralkodói képmás is hangsúlyozott. Becslések szerint a történelemben a mai napig összesen 165 ezer tonna aranyból vertek pénzt, ami tekintélyes, de nem felfoghatatlanul nagy mennyiség: körülbelül egy modern repülőgép-anyahajó súlyának felel meg.
A nemesfémek és a pénz kapcsolata olyan magától értetődő volt, hogy amikor Marco Polo a tizennegyedik század elején azt látta Kínában, hogy a birodalomban papírdarabokkal fizetnek, nem hitt a szemének. „Az uralkodó bizonyára felfedezte a tökéletes alkímia titkát” – jegyezte fel naplójába. A császár titka azonban egyszerűbb volt: halálos ítélet terhe mellett megparancsolta minden alattvalójának, hogy valódi pénzérmék helyett fogadják el a felirattal lebélyegzett „fizetési ígéreteket”, amelyek különböző névértéket viseltek. A felfedező azonban felismerte azt, hogy a fakéregből készült, szinte értéktelen papírdarabok azáltal nyertek értéket, hogy azokat birodalomszerte általánosan elfogadták.
A készpénz mögött azóta is a kibocsátó rendelete áll, aminek a tekintélye, ha meginog, a papírpénz veszedelmes gyorsasággal visszavedlik azzá, ami valójában: haszontalan, színes cédulává. A huszadik századi hiperinflációk ikonikus képe lett, amikor Budapest utcáin 1946-ban seprűvel takarítják a tucatnyi nullát viselő, ám teljesen értéktelen bankjegyeket.
Az állam adta, az állam elveszi?
Bár ma a készpénz – nem alaptalanul – a személyes szabadság egyik végvára lett, születése és fennmaradása elválaszthatatlanul az államhatalomhoz kapcsolódik. Az uralkodó vagy a kormányzat kötelezi az alattvalóit vagy az állampolgárokat arra, hogy a papírra nyomtatott jelképes értéket mindenki köteles elfogadni. Ennek alátámasztására – egészen a huszadik század közepéig – vállalták azt, hogy a papírpénzt a rajta szereplő értékben (az Egyesült Államokban például rögzített, 35 dollár/uncia átváltási árfolyamon) kívánság szerint aranyra cserélik. Gond csak akkor keletkezett, ha az emberek bizalma megingott abban, hogy a hatalom teljesíteni tudja ígéretét.
Sokan aggódtak, amikor 1971. augusztus 15-én Richard Nixon rendeletével megszüntette a dollárbankjegyek aranyra válthatóságát. Ezzel az arany megszűnt pénzként funkcionálni: senki nem garantálta többé a mindenkori értékét, olyanná vált, mint bármilyen áru. A piac dönti el, mennyit ér egy aranyérme, nem a ráírt szám. Még nagyobb kockázatnak tűnt azonban, hogy a papírpénz értékét ettől kezdve csak a bizalom tartja fent.
A gondok
A készpénzzel szemben hangoztatott kritikák szinte kivétel nélkül jogosak: egyedül az Európai Unióban évente 50 milliárd euró költséggel járnak a készpénztranzakciók, amelyek összértéke 360 milliárd euró. A költségek sok tételből állnak: a készpénzt elő kell állítani, őrizni, szállítani, adminisztrálni stb. Ugyanekkora értékű forgalom digitális lebonyolítása töredékébe kerülne, továbbá radikálisan csökkenne a bankrablások, betörések és pénzszállítók elleni támadások száma.
Könnyű belátni, hogy a kézről kézre járó bankjegyek (és pénzérmék) emellett piszkosak is. Egy vizsgálat megállapította, hogy a forgalomban lévő dollárbankjegyek 94 százalékán ki lehet mutatni a Staphylococcus baktérium jelenlétét. 2003-ban, a SARS-járvány kitörésekor a kínai jegybank elrendelte, hogy az összes beérkező készpénzt három napra karanténban kell tartani. Ennyi ideig maradhatnak életben ugyanis a kórokozók a papírpénz felületén. Szakemberek szerint a készpénz lehet egy globális járvány egyik első áldozata: a kormányok egészségügyi kockázatokra hivatkozva egyszerűen betilthatják a készpénzzel történő fizetést. Emellett a dollárbankjegyek milliói fertőzöttek nyomokban kábítószerrel, ami a kokainfogyasztás sajátos módjának az eredménye.
Két előny
David Wolman szerint valójában a készpénz mindössze két olyan előnnyel rendelkezik, amelyet a digitális pénz nem tud helyettesíteni. Az egyik a fizikai formája: bankkártyával csak akkor tudunk fizetni, ha mi vagy a kereskedő elektronikus kapcsolatban állunk azzal a szerverrel, ahol a pénzünket nyilvántartják. Ez pedig számos ok miatt bizonytalan: mindenki járt már úgy, hogy volt pénz a számláján, mégsem fogadták el a kártyáját. A rendszereken és technológián lehet javítani, ám a láthatatlan pénzzel kapcsolatos bizonytalanság mégis ott marad. A cash and carry (fizess és vidd) ügyletek ezzel szemben szinte mindenütt működnek, feltéve, hogy dollárban (vagy euróban) fizetünk.
A másik nagy előny az anonimitás: a készpénzes vásárlásnál alapesetben nem rögzítik a vevő személyazonosságát (sok esetben az eladóét sem). A propagandában ezt előszeretettel kriminalizálják, pedig a kereskedelem szabadságát joggal lehet a polgári társadalom egyik legfontosabb vívmányának tekinteni. A digitális pénz a rengeteg előnye mellett viszont azzal jár, hogy mind a vevő, mind az eladó adatai rögzítésre kerülnek, amit az államhatalom könnyedén kihasználhat és ki is használ, gazdasági és információgyűjtési célból egyaránt.
Kétezer éves figyelmeztetés
Az emberiség azonban közel kétezer éve ismeri a figyelmeztetést is a készpénz nélküli világgal kapcsolatban. A Biblia egyik legkonkrétabb – és a Földön élő minden emberre vonatkozó – próféciája szerint egy jövőbeli globális vezető megteremti a totális pénzügyi kontrollt. János apostol az első század végén ezt írta: „(a fenevad)… Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek, és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma” (Jel 13:16–17).
Az elmúlt évtizedekben a digitális pénz megjelenésével párhuzamosan könyvek, cikkek és dokumentumfilmek százai igyekeztek megfejteni azt, hogy milyen azonosító jellel kell rendelkeznie a jövőben minden állampolgárnak. Amikor a vonalkódokat bevezették, ezt gondolták a „fenevad bélyegének”, ma inkább a bőr alá beültethető chipekre hivatkoznak a keresztény szerzők. A próféciában azonban nem a konkrét technológián, hanem a hatalmi kontrollon és a lojalitáson van a hangsúly. A totális rendszergazda mindent tudni akar (és tud is) a polgárokról, cserébe a kereskedelem (beleértve az alapvető javak megszerzését) lehetőségéért.
A huszonegyedik század elején már nem kérdés, hogy ez megvalósítható-e, vagy sem. A Snowden-aktákból azt is tudjuk, hogy a totális információgyűjtésre való szándék is megvan a kormányokban és a kormányoknál is nagyobb hatalommal rendelkező hírszerző szervezetekben.
atv.hu / Hetek
forrás:atv.hu