< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Nyilvános az NBH-jelentés Göncz Árpád kifütyüléséről

| Mobile | RSS

Nyilvános az NBH-jelentés Göncz Árpád kifütyüléséről

Nyilvános az NBH-jelentés Göncz Árpád kifütyüléséről

Miután az Alkotmányvédelmi Hivatal ehhez hozzájárult, közzétette az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapján a Göncz Árpád beszédének megakadályozásáról készült 1992-es nemzetbiztonsági hivatali (NBH) jelentést Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke – számol be róla a hétfői Magyar Hírlap.

A közzétett jelentésből egyebek mellett kiderül, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat október 23-án figyelemmel kísérte a vidékről vonattal érkező szkinhedcsoportok budapesti mozgását. A dokumentum szerint miután a Kerepesi temetőben megemlékeztek az 1956-os forradalom mártírjairól, Zuglóban teáztak, majd a Parlamenthez „utaztak”.

„Az itt összegyűlt, mintegy 4000 fős tömegben egymástól elkülönülve két szkinhedcsoport tagjai megjelenését regisztráltuk. Amikor az ünnepi megemlékezésen köztársasági elnök úr beszédére került volna sor, a tömegből személyek becsmérlő jelszavakat kiabáltak, megakadályozva ezzel az ünnepi beszéd elmondását. Nem észleltünk olyan tevékenységet, amely arra utalt volna, hogy ennek a szituációnak a kialakítását valaki(k) tudatosan irányították volna” – olvasható a lap szerint a Füzessy Tibor miniszternek szignált irományban. A tévészékháznál később azért nem történt atrocitás, mert a helyszínen jelentős rendőri erőket vontak össze – teszik hozzá.

Simon Sándor vezérőrnagy a cikk szerint kitér arra is, hogy az október 23-án történtek előtti napokban Göncz Árpádot becsmérlő röpcédulákat terjesztettek, többek között ezek miatt lehetett számítani a provokációra.
Molnár Zsolt megbukott
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, aki egy kapucnis pulóverbe bújva szintén ott volt a tömegben Göncz Árpád kifütyülésekor, egy esti televíziós műsorban jelentette be május közepén, hogy lemond minden párttisztségéről. A politikus akkor az elmúlt napok „támadásaival” magyarázta döntését.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 1338 megnézve, 1 alkalommal mai nap |