< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Szenvedélyben nincs különbség Fókuszban: a szerencsejáték

| Mobile | RSS

Szenvedélyben nincs különbség Fókuszban: a szerencsejáték

2014. szeptember 29. | hozzászólás | Közélet

Szenvedélyben nincs különbség
Fókuszban: a szerencsejáték

Miközben nagy erőkkel zajlik a szerencsejáték-piac újrafelosztása (népnevelő és rendészeti elvek kavarognak), új, online játékformák és ezzel együtt súlyos függőségek jelennek meg. Egyre több a húsz év körüli fiatal, akinek a remélt pókerjövedelem már-már napi életforma. Az öreg totó lassan haldoklik, kivégezte a tippmix. A lottó széles tömegek „hétvégi, utolsó reménye”. Játszik a homlesz, a közmunkás utolsó ötezer forintján, és játszik a sztárbróker utolsó rongyos ötmillióján. A szerencsejáték-üzletág változásairól kérdeztük a téma szakértőit.

Eperjesi bácsit „a lótenyésztés szeretete” vezérelte, a nemzetépítő kulturális hevület. A Kincsem iránti rajongás, egy Imperiál tenyésznimbusza. Ha csak tehette, rohant is a lovira. Ötven évig nem roppant bele a házassága. A hajdani öregek még tudták, hogyan kell elviselni a szenvedélybetegségeket. Semmi cécó, semmi morgás, veszekedés, éhkopp, gyerekverés. A fizetését rendesen hazaadta, s amit azon felül az Elzettből raktárosként lopott és eladott, amit a pénteki hírlapárusításból újított, azzal vágtatott is a lovira. Nem téblábolt állandóan otthon, és a mama abban is biztos lehetett: nincs nő a dologban, ha akad ott egy ló is. Mert a lovinak romantikája volt. A lovakhoz megértés kell, és szerelem, még akkor is, ha veszítenek, sőt akkor a leginkább.

A modern játékok ritmusa egészen más. Ha valaki feltölt a gépére egy számlát, klikkel, majd emeli a tétet, a visszaigazolás másodperceken belül megjön. Nem érzi a pénz, a zseton, a tikett tapintását, szagát, nem nyomja a veszteség. Nem beszélve arról, hogy az okostelefonok (és a zárt láncú online fogadások) világa új dimenziókat nyitott. Két megálló között, lényegében az ölünkben elszórhatjuk a heti konyhapénzt.

Király György, aki tizenkét éven át volt a Szerencsejáték Zrt. játékfejlesztési vezérigazgató-helyettese, régóta állítja: a veszélyesség, a kialakuló függőség mértéke a játék gyorsaságán és intenzitásán múlik. A lottó típusúaknál ilyesmi nincs. Az nyugis játék, mert egy hét, de minimum pár óra eltelik a fogadástól a beteljesülésig. A valódi veszély a kártya, az online és a kaszinó.

A szerencse fiai

Enyhe felháborodást keltett a kilencvenes évek közepén, még a gépi feldolgozás bevezetése előtt, amikor egy hírműsor riporterei „kinyomozták” az egyik dél-alföldi nyertes házaspár lakhelyét, s arcukat kikockázva a helyszínen mutatták be őket. A szolid diszkontboltos pár már hajnalban menekült a faluból. A vidéki sportegyesület fiatal kosarasai, kollektív nyertesei viszont kamerák előtt vették át a nyereményt.

A cég menedzsmentje a politikai kurzusoknak megfelelően változott, mégis elmondható: a Szerencsejáték Zrt. az egyik legstabilabban működő, egyenletesen fejlődő magyar vállalat.

Örök vita, mit engedjen, mit tiltson az állam. Már a Rákosi-korszak kezdetén is az volt, amikor – élve és visszaélve a magyar foci népszerűségével – megalapították a totót. Később még film is készült róla (Mese a tizenkét találatról) többek között Zenthe Ferenccel, Tolnay Klárival, Psota Irénnel. De a lottónak Rákosiék mereven ellenálltak, csak ’56 után keltette fel a pártvezetés érdeklődését. Sokáig kellett az első ötösre várni (nem is hitte a nép, hogy létezik). Nagy hír volt, komoly felhajtás, a nyeremény nagyjából megfelelt egy családi ház árának, de az összeget maximálták.

– Most is ugyanaz a kérdés – állítja Király György. – Az államnak arról kell döntenie, hogyan viszonyul a játékok, automaták, kaszinók okozta vitathatatlan társadalmi kárhoz (a családok válságához, egyének tragédiájához) és a belőle származó költségvetési bevételhez.

Mert ez az utca egyirányú. Minden mesés nyeremény ellenére végül a játékos veszít. De kétségtelen: „akar” veszteni. Ha a lehetőséget megvonja az állam, és másképp nem megy, a maffia szervezi a lottót. A megoldások világszerte eltérőek a teljes tiltástól a megszabott helyen és keretek között (Las Vegas) történő engedélyezésig. Jobb híján olyan képmutató szabályok születnek, mint a muzulmán Törökországban, ahol a lóversenyt sportként tartják számon, és mellékesen fogadnak rá.

– Valójában a totális tiltás nem célravezető – magyarázza a volt játékvezér.

Azért vannak országok, amelyek próbálkoztak vele. Az államalapítás lázában Izrael a teljes játékabsztinencia mellett döntött. Annyit értek el vele, hogy meglepően sok izraeli repülőjárat érintette a kaszinóengedéllyel rendelkező városok repülőtereit. Például Budapestet. Király szerint a túlzott korlátozással csak azt érhetjük el, hogy külföldre menekül a játékos és a pénz.

Ipari méretekben

A szerencsejáték- és játékgépipar a rendszerváltás után kapott igazán lábra. Az a néhány regionális nagyság, aki idejében kapcsolt, jelentős nyereséget kasszírozhatott. Az adózási szabályok módosulásával az érdeklődés megcsappant, a félkarú banditák üzemeltetése nem tűnt már bomba üzletnek. A legnagyobbak távoztak. A haszonból általában ötven százalékot kaptak a kocsmák, éttermek tulajdonosai, a másik feléből a tulajdonos biztosította a karbantartást, a szállítást, kifizette a szerelőt, a könyvelőt. Minimum ötven gép kellett így a rentábilis működéshez. Az üzletmenetnek nem tett jót a kriminális légkör, a több gyilkossági, emberrablási ügy.

Magyarország némileg elitista megoldást célzott meg. Az „amit szabad Jupiternek” elvét követi a kormány. Amikor puccsszerűen bejelentették a nyerőgép-automaták kitoloncolását, a társadalmat mérgező hatásukról értekezett Lázár János. Felrémlett a szörnyű kép, ahogy a falusi kutyakaparóban gumicsizmás emberek dühösen rugdalják a gépeket. A bűnözői körök, amelyek megkörnyékezik még a hótiszta képviselőket is. Ezért kellett két nap alatt intézkedni még 2011-ben. Majd hamarosan meghirdették a kaszinókoncesszió terveit, de a választásig várni kellett, míg kiosztottak a tervezett tizenegy koncesszióból nyolcat, extra könnyítés mellett. Andy Vajna örül. A koncessziós díjat ugyanis le lehet írni a játékadóból.

– Egyszerűen nem értem, mi szüksége Vajnának állami különadományra. Vagy inkább értem, bár jobb volna, ha nem – mondja Király.

A két nyertes ugyanis régi motoros. Vajna, „Las Vegas” királya Rogán Antal személyes jó barátja, Szima Gábor, a nyerőgépek nesztora, a DVSC tulajdonosa, Kósa cimborája. Ők osztoznak nyolc kaszinón, öt-három arányban.

A lényeg, hogy a kisvárdai traktoros kénytelen szmokingot ölteni, ha el akarja rulettezni a John Dear traktor árát a nyíregyházi kaszinóban.

– Ötven méterről látom, ha egy ipse először jár nálunk – állítja J., a rutinos krupié. – A mozgása, a művi magabiztossága, vagy épp a szégyenlősség, ahogy kisomfordál. Az ilyen csak lúzer lehet.
Persze kaszinóba nem járnak igazi lúzerek. Még akkor sem, ha éppen vesztenek. Nekik futja rá. A kaszinó nem a tömegek világa.

Király cáfolja azt a hiedelmet, hogy a szerencsejáték a módos, jól tájékozott, művelt középosztály privilégiuma. A különbség annyi, hogy ha szerencsétlen homlesz dobálja be az utolsó húszezer forintját, azt a szomszéd vagy a kocsmáros látja, ha az ismert énekes veszít kétmilliót, azt azonnal megírja a Blikk.

(A teljes írás a 168 Óra legfrissebb számában olvasható.)

forrás:168óra.hu

Leave a Reply 255 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: