< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Én már nevetve figyelem, ki fasisztázik, ki zsidóbérencezik

| Mobile | RSS

Én már nevetve figyelem, ki fasisztázik, ki zsidóbérencezik

2014. november 29. | hozzászólás | Kultúra

Én már nevetve figyelem, ki fasisztázik, ki zsidóbérencezik

Cserhalmi Györgyöt nemrég választották meg a Nemzet Színészének, de csupa jót gondol a Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díjáról is. Interjúnk első részében elárulta, hamarosan újra leül beszélgetni Schiffer Andrással, és arról is beszélt, mitől kell tartania a hatalomnak.

Lelkész nagyapa, jogászdoktor apa és operaénekes anya mellett nőtt fel. Milyen nyomot hagyott önben ez a háttér?

Apám soha nem gyakorolhatta a jogászmesterségét, mert B-listázták, mindenhonnan kirúgták, deklasszált fickó volt. Anyám lelkészcsaládból származott, jó hangja volt, és miután kivált az Állami Népi Együttesből, elég sikeres operaénekesnő lett. Egyfelől reformátusok vagyunk, másfelől evangélikusok. Így nőttem fel, most pedig vallását nem gyakorló keresztyén vagyok.

Nem azért nem gyakorlom a vallásomat, mert nem tisztelem, hanem azokat nem tisztelem, akik ezt az egészet a maguk szintjén, a maguk észjárása szerint képviselik. Akik Hegedűs Lóránttal haverkodnak, azokkal én nem tudok haverkodni. Akik őt felmentik, azokat én nem tudom felmenteni. Így nem tudok beállni egy közösségbe.

Akik Hegedűs Lóránttal haverkodnak, azokkal én nem tudok haverkodni

Amúgy volna rá igénye, hogy templomba járjon?

Ha Debrecenben játszom, mindig szívesen bemennék a Nagytemplomba, de nem tudok: úgy érzem magam, mint aki leskelődik. Nagyapám mondta egyszer, „az a baj velünk, papokkal, hogy teljes gőzzel hiszünk Istenben, de egyáltalán nem bízunk benne”. Ezt láthatjuk most is. Aki nem bízik Istenben, hát megszerzi a Mercedest más úton-módon, sőt hallottam olyan püspökről, akinek huszonhét luxusautója van otthon a garázsban. Ilyen történetek mellett az ember nem kíván betagozódni. Az Isten nagyon jó – akik képviselik, azok csapnivalóak.

1956-ban nyolcéves volt. Milyen emlékei vannak a forradalomról?

Én erről soha nem beszélek. Elég szörnyű emlékeim kötődnek hozzá. Akkor éppen a Hamzsabégi úton laktam, és a Fadrusz utcán, a Bartók Béla úton és a Móricz Zsigmond körtéren éltem meg az eseményeket. Az első kör átállt: mi a szovjet tankokból csokoládét és barnakenyeret kaptunk. Aztán elkezdődött a buli, de ez már egy egészen más történet; itt én megállok, mert még a végén valaki kitüntet.

Filmszínészként megtestesítője lett egyfajta lázadó hőstípusnak. Ezzel a figurával magánemberként is tud azonosulni?

Ezt igazából sosem értettem. Vidéki közegből néha eljutottam Pestre vívóversenyekre. Gyorsan kiestünk, hogy kiszökhessünk egy-egy bulira, de túl nagy volt a város. Nem értettem, hogy filmen hogy kerültem ilyen szerepekbe. Soha nem is akartam tisztázni ezt magamban, egy színészsors épp ilyen, nem kell ezt nekem elemezgetni. Az életben egészen más vagyok.

Mit várt a rendszerváltástól a karrierjére nézve?

Nemigen hittük, hogy hatással lesz a karrierünkre. Inkább átalakult a gondolkodásmódunk: megérkeztünk egy olyan világba, ami számomra ismeretlen, nevezzük mondjuk a honi kapitalizmusnak a maga spontán privatizációival és minden marhasággal. Voltak, akik integrálódni tudtak, és voltak, akik nem.

Én lassú gondolkodású ember vagyok ahhoz, hogy be tudtam volna szállni, így csak a morális kárát látom, az anyagi hasznát nem. Ez vagy a pechem, vagy a szerencsém. De rengeteg pozitív hozadéka van, ha az ember megmarad annak, akinek elképzelte magát. Nyugodt ember vagyok, és talán még a lelkiismeretem is jó, ha nem is száz százalékig. Vannak dolgok, amikre szívesen gondolok, szégyenkezés nélkül.

Arra gondol például, hogy 2009-ben az európai parlamenti választásokon az LMP és a Humanista Párt listáján indult?

Nem pont erre gondoltam, de szívügyem volt, hogy legyen zöld párt. Vidéki ember vagyok, nap mint nap látom, hogyan hanyagolódnak, pusztulnak el jobb sorsra érdemes területek. És ami még gyalázatosabb: a környezeti károkozással az emberek is leépülnek. Én ezt látom az LMP-ben: azzal, hogy megakadályoz egy környezeti leépülést, a társadalom egy szegmense is megmenekül.

Milyen most a viszonya a párthoz?

Köszönő. Talán nem árulok el titkot azzal, hogy a múltkor összefutottam Schiffer Andrással, és megbeszéltük, Mikulás után megint leülünk beszélgetni egymással. Szívesen teszek eleget a meghívásnak, mert jó beszélgetni egy ilyen típusú politikussal. Mosolyogva beszélgetünk, miközben a parlamentben már elfelejtettek mosolyogni. Az LMP-nek nagy ereje volt a kezdet kezdetén, hogy aki felállt, az mosolyogva beszélt, nem acsarogva. De nem jó hely a parlament, átneveli az embereket.

A lista huszadik helyén indult, tehát reális esély nem volt erre, de elméletileg el tudta volna képzelni, hogy valódi politikusi munkát végezzen?

Nem. Felhívtak telefonon, és nagyon jó helyre akartak tenni a listán, de azt mondtam, hogy én erre alkalmatlan vagyok. Van egy szakmám, amiről azt gondolom, dolgom és helyem van benne: maradjunk meg ennél.

Sokan úgy gondolják, hogy egy színész egyáltalán ne tárgyaljon politikusokkal.

Ma Magyarországon minden a politikáról szól. Széljegyzetnek lenni ebben az egészben, a margóról nézni mindent nem feltétlenül egy önmagáért kiállni tudó embernek való. Ha rábízzuk a politikára, hogy mindent elintézzen helyettünk, akkor előbb-utóbb nagyon furcsa helyzetekben találhatjuk magunkat.

Bizonyos dolgokba időben bele kell szólni, függetlenül attól, hogy a kutya nem hallgat ránk. De ezt már megszoktuk, és talán frászt is kapnék, ha nem így lenne. Egyszer hozott olyan helyzetbe a politika a rendszerváltás környékén, hogy ki kellett állnom, és mondanom kellett valamit. Bődületes felelősség.

Színészként, vagy akár a tavalyi Mesterkurzushoz hasonló előadás – amelyben Sztálin és Zsdanov maguk kívánják meghatározni, milyen lehet a művészet – rendezőjeként érez hasonló felelősséget?

Többféle felelősség van: szakmai felelősség, és hogy minek teszem ki a színészeket. Kitehetem őket annak, hogy egy ennyire áthallásos előadásban játsszanak? De hát ez a szakmám. A színész felelőssége kisebb, de a színházé jó nagy. A színházat művészetnek tartom, a színészetet mesterségnek. Aztán majd jó néhány év múlva eldől, hogy egy színházban valóban művészet zajlott, vagy csak habverés.

Van egy előadásnak konkrétan, nem csak történelmi távlatban felelőssége a nézők gondolkodásának formálásában? Megváltozhat egy ember attól, hogy megnéz egy Mesterkurzushoz hasonló előadást?

A Mesterkurzust nyolcvanhat fős nézőtérre rendeztük meg Fehérváron. A betegségem miatt elmaradt a Lear király vendégelőadása a Vígszínházban, és a Mesterkurzust hívták meg helyette. Megnézte ezer ember, és a végén húszperces vastapsot kaptunk. Ilyenkor felmerül – túl a hiúságon –, hogy van valamilyen furcsa felelőssége az embernek, de nem a darabbal, hanem a jövővel kapcsolatban: hogyan lehet továbblépni, és nem lecsúszni erről a színvonalról, erről az igényességről.

Van valamilyen furcsa felelőssége az embernek a jövővel kapcsolatban
o

Olyan helyzet most nincs, hogy nem mondhatunk nemet egy politikai eseményen való felszólalásra. Illetve nem tudom, van-e. Egy korábbi interjúban azt mondtam, akkor lesz bajban a hatalom, ha a saját ifjúsága kezd el felszólalni ellene. Eltelt huszonöt év, felnőtt egy új generáció, és az ő életérzésük szerint nem lehet összemosni az elmúlt huszonegy évet az elmúlt négy évvel. Egy életérzés olyan erős, hogy mindenki lefoshatja az inát, ha ilyen erővel szólal meg egy ország ifjúsága.

Tehát most bajban van a hatalom?

Ebben a pillanatban nincsen bajban, és ezt újságolvasó magánemberként, nem pedig színészként vagy botcsinálta politológusként mondom. Ha a hatalom birtokosai elhiszik, hogy ez egy külföldi producerek által szervezett valamicsoda, akkor jó nagy marhák. Akkor megérdemlik a sorsukat. Ha nem hiszik el, hanem a valóságot látják, akkor el kell gondolkodniuk. Én az utóbbiban reménykedem.

Gondolom, mivel az LMP-vel „cimborál”, önt is besorolták valamelyik oldalra.

Az embert inkább akkor sorolják be valahová, ha olyat mond egy újságírónak, ami az egyik oldalnak nem tetszik: én már nevetve figyelem, hogy mikor ki fasisztázik, és ki zsidóbérencezik. Nyomasztó, de egy idő után az ember elfogadja, hogy ilyen világban él. Minden a szerepvállalásokon múlik. Ismerek olyan színészt, akinek a szaván múlt a szocializmusban, hogy valaki kap lakást, vagy sem – ő most is eléggé triumfál egy bizonyos oldalon.

Önt hívják, elvárják bármelyik oldal képviselői? Vagy ajánlanak valamit az esetleges szolgálataiért?

Hál’ istennek leszoktak róla. A rendszerváltás után egy ideig napi gyakorisággal megtörtént, aztán hosszú idő után találkoztam az LMP-sekkel, és ezt a kapcsolatot nem is vagyok hajlandó rejtegetni.

A kapcsolatomat az LMP-sekkel nem vagyok hajlandó rejtegetni
Fotó: Szabó Gábor – Origo

Kiszolgáltatottabb ma egy színész, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt?

(Ha kíváncsi Cserhalmi György válaszára, az interjú holnap délelőtt 10 órakor megjelenő, második részében olvashatja.)

forrás:origo.hu

Leave a Reply 875 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: