< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Még egy gimnázium megszűnik Szegeden a támogatás megvonása miatt

| Mobile | RSS

Még egy gimnázium megszűnik Szegeden a támogatás megvonása miatt

2015. január 22. | hozzászólás | Kultúra

Még egy gimnázium megszűnik Szegeden a támogatás megvonása miatt

Az Esély a Hátrányos Helyzetűekért Közhasznú Alapítványnak végül mindkét iskolája megszűnik Szegeden, az Index azt írja, a Rogers gimnázium már csütörtöktől nem nyit ki.

Megszűnik a Rogers Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is Szegeden, miután kedden a helyi kormányhivatal vezetője bejelentette, a fenntartó Esély a Hátrányos Helyzetűekért Közhasznú Alapítvány másik iskolája, a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola is bezárja kapuit pénzügyi okokból – írja az Index.

A kormány a két intézmény állami támogatását tavaly októberben függesztette fel, az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Alapítvány pedig nem tudja fenntartani az iskolákat.

A Rogers gimnáziumról eddig nem született kuratóriumi döntés, de az Index úgy tudja, csütörtökre és péntekre igazgatói szünetet rendeltek el, hétfőtől pedig már nem nyit ki az iskola, a jövő héttől a diákokat osztályonként más-más iskolákba iratják át. A 13. évfolyamosok mindannyian a Baptista Szeretetszolgálathoz tartozó Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziumba mennek át a tanárokkal együtt, de délutánonként este fél 8-ig fognak majd iskolába járni, mert a baptisták csak így tudják átvenni az egész osztályt.

A két kilencedikes osztály végül a bencések által fönntartott Szent Benedek Szakközépiskolába kerül át. Mivel szakközépiskolába kerülnek, a diákoknak különbözeti vizsgát kell tenniük, de tanulhatnak tovább a tanáraikkal együtt. Arról még tárgyalások folynak, hogy a 10. osztályt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozó Wesley János Iskola és Középiskola fogadja-e be, de ide a Délmagyar szerint többen nem szívesen mennének (a Rogers gimnáziumban 11. és 12. osztály nem volt).
forrás:hvg.hu

Leave a Reply 202 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: