Brüsszel vs Athén: megkezdődött a háború//// Bruxelles vs Athènes: la guerre a commencé
Brüsszel vs Athén: megkezdődött a háború
Az új görög kormány – Brüsszel olvasatában – máris olyan intézkedéseket léptetett életbe, amelyek szembe mennek az ország uniós kötelezettségvállalásaival. Az EB egyik alelnöke keményen beszólt Athénnek, noha a Sziriza pénzügyminisztere korábban az Unió mellett tette le a voksát.
“Az Európai Bizottság nem változtatgatja a politikáit a tagállami választások tükrében” – üzente az új athéni vezetésnek az Európai Bizottság egyik alelnöke Jyrki Katainen, azokra a hírekre reagálva, melyek szerint a görög kormány meghozta az elődje által korábban tett vállalásoknak ellentmondó első intézkedéseit.
Infinety network
“Azt várjuk a görög kormánytól, hogy erősítse meg, teljesíteni fogja az ország által az európai partnereknek és az európai polgároknak tett kötelezettségvállalásait” – közölte a növekedésért és munkahelyteremtésért felelős alelnök. A korábbi finn miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy az eurózóna tagállamai, Görögország fő hitelezői nem támogatnak semmilyen adósság-elengedést Görögországnak.
Meglehetősen szókimondóan Katainen azt is hozzátette, hogy az EU-ban valamennyi – és nem csak egy – ország demokratikus választásait tiszteletben kell tartani. Mindez utalás azokra a kijelentésekre, melyek szerint az EU-nak hallgatnia kell a görög választók akaratára, akik a választásukkal nemet mondtak a megszorításokra és a nemzetközi hitelezőket képviselő trojkára. “Egyetlen Európánk és eurózónánk van, tisztelnünk kell egymást. Fontos, hogy valamennyien tiszteletben tartsuk a jogállamiságot” – szögezte le.
Az alelnök azt is világossá tette, hogy az Európai Bizottság nem fogja megváltoztatni a politikáit csak azért, mert valamelyik tagállamban választásokat tartottak. Arra is emlékeztetett, hogy a szélsőbaloldali Sziríza párt győzelmét hozó választások nem változtatták meg a görög reálgazdaságot, amelynek alapvetően ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie, mint elődjének.
Katainen részben azokra a friss hírekre reagált, amelyek tanúsága szerint az új görög kormány első intézkedéseivel – például a privatizációs folyamat leállításával – szembement az előző kormány vállalásaival. “Mind a bizottságnak, mind pedig Görögországnak olyan magatartást kell mutatnia, ami a stabilitást erősíti, és nem pedig a bizonytalanságot növeli” – szögezte le.
A helyzet érdekessége, hogy Janisz Varufakisz, az új görög kormány pénzügyminisztere néhány nappal a választások előtt adott interjút az alapblog.hu-nak, amelyben egyértelművé tette: személyesen őt és pártját, a Szirizát alaptalanul vádolják Unió-ellenességgel. A gazdasági körökben nagy elismerésnek örvendő Varufakiszt amúgy meglehetősen szabad szájú, bonyolult gazdasági kérdésekről is érthetően nyilatkozó szakembernek tartják szerte a világban.
Az említett interjúban egyebek között kijelentette: “Ami engem illet, jobb, ha máris tisztázzuk: elsősorban európainak tartom magam és csak ezt követően görögnek. Azért csatlakoztam a Szirizához, mert az – ellentétben azzal, ahogy a világsajtó egy része lefest bennünket – kőkeményen európai párt. Mindenféle nacionalizmust, nemzeti önzést elvetünk.” E szavakat követően a szakember meglehetősen szokatlan kijelentéseket tett, amikor azért kárhoztatta az eurózóna tagállamainak vezetőit, amiért nem hagyták, hogy Görögország ténylegesen csődbe menjen. (Az államok előszeretettel kerülik el az ilyen helyzeteket, azonban Varufakisz kijelentésének is van értelme: csőd esetén a meglévő államadósságot a hitelezők veszteségként írják le, így “tiszta lappal” indulhat az állam újraépítése. Hozzá kell tenni: a csődközeli helyzetben a magánbefektetők 60-80 százalékos veszteséget voltak kénytelenek így is elkönyvelni görög befektetéseiken – vagyis sokkal többet nem nyert volna Athén a tényleges csőd kimondásával sem.)
A pénzügyminiszter azt is elárulta: a hírekkel szemben eszük ágában sincs adósság-elengedést kérni. Ezzel szemben sajátos ötlettel állnának elő, ami a meglévő és jövőben állampapírok kamatait illeti. Varufakisz elképzelése szerint nem rögzítenék egy pontos szinten az adósság után fizetendő terheket, a kamatokat az aktuális görög GDP-változás határozná meg. Vagyis recesszió esetén a befektető bukna az állampapírokon, míg konjunktúrában a növekedés mértékének megfelelően fialnának az államkötvények. A szakember így tenné “érdekelté” az Uniót hazája gazdaságának felpörgetésében.
forrás:stop.hu
Bruxelles vs Athènes: la guerre a commencé
Le nouveau gouvernement grec – Bruxelles lecture – a déjà mis en place des mesures qui vont à l’encontre des engagements de l’UE dans le pays. Vice-président de la Cour de justice appelé disque à Athènes, bien que le ministre des Finances Sziriza a déjà voté en faveur de l’Union.
“La Commission européenne ne est pas des politiques différentes longueurs à la lumière des élections nationales” – envoyé un message à la nouvelle direction athénienne est vice-président de la Commission européenne Jyrki Katainen en réponse aux nouvelles que le gouvernement grec a pris les engagements pris plus tôt par son prédécesseur contradictoires premières mesures.
réseau Infinety
“Nous prévoyons que le gouvernement grec pour confirmer, rempliront les engagements pris par les partenaires européens du pays et les citoyens européens” – a dit le vice-président pour la croissance et l’emploi. L’ancien Premier ministre finlandais a également souligné que les Etats membres de la zone euro, les créanciers de la Grèce ne sont pas étayées par aucun allégement de la dette importante pour la Grèce.
Plutôt ouvertement KATAINEN a également ajouté que tous l’UE – et pas seulement une – élections démocratiques dans le pays doivent être respectés. Ce est une référence aux déclarations selon lesquelles l’UE devrait écouter la volonté des électeurs grecs qui ont dit non à l’austérité de leur choix et les représentants de la troïka des bailleurs de fonds internationaux. «On est en Europe et de la zone euro, nous devons respecter l’autre est important que nous respectons la primauté du droit.» – Épinglé.
Le vice-président a également précisé que la Commission européenne ne modifiera pas ses politiques simplement parce que les élections ont eu lieu dans un État membre. Il a également rappelé que le parti d’extrême-gauche Sziríza ne change pas la victoire électorale de l’économie réelle grecque, qui est essentiellement le même d’affronter les problèmes que son prédécesseur.
KATAINEN partiellement réagi aux nouvelles, ce qui indique que les premières actions du nouveau gouvernement grec – tels que le processus de privatisation de l’arrêt – allaient à l’encontre des engagements du gouvernement précédent. “Tout le comité, ainsi que la Grèce doit montrer un comportement qui améliore la stabilité et de ne pas augmenter l’incertitude” – épinglé.
La situation est intéressant de noter que Janisz Varufakisz, le ministre des Finances du nouveau gouvernement grec a donné une interview à la alapblog.hu quelques jours avant l’élection, qui a fait clair pour lui personnellement et son parti, l’Union Szirizát injustement accusé d’anti-base. Les grands cercles économiques acclamés Varufakiszt déjà assez bouche bée, les questions économiques complexes sont clairement tenus silencieux professionnels à travers le monde.
Dans cette interview, a déclaré notamment: «Quant à moi, ce est mieux si vous êtes clair: premiers Européens moi-même et alors seulement grec Je ai rejoint le Szirizához parce que – en contraste avec la façon dont certains de la presse dans le monde nous dépeint – parti farouchement européenne. . Toutes sortes de nationalisme, de l’égoïsme national, nous rejettent. “Après ces mots, le art dans les états inhabituels quand il a condamné les dirigeants des Etats membres de la zone euro, pourquoi ne pas laisser la Grèce faire faillite efficacement. (Les états prédilection de telles situations évitées, mais la déclaration de Varufakisz logique En cas de faillite de la dette existante aux créanciers perte décrit comme «table rase» afin de commencer état reconstruction devrait être ajouté:. La situation de faillite, les investisseurs privés 60-80 perte de pour cent de sorte qu’ils ont été forcés réservé leurs investissements grecs -. qui est beaucoup plus ne aurait pas gagné à Athènes ou de faillite réelle disant)
Le ministre a également révélé: à partir des nouvelles Ils ne ont pas l’intention de demander un allégement de la dette. Contrairement à l’idée spécifique serait, en termes de taux d’intérêt actuels et futurs de titres d’État. Varufakisz idée ne est pas entré dans un niveau précis de redevances dues sur la dette, l’intérêt de la variation du PIB grec actuelle que vous définissez. Ce est le cas d’une récession, les investisseurs des titres d’État Bukna, tandis que l’augmentation du taux d’activité économique fialnának obligations d’État. L’expert donnerait «parties prenantes» de l’économie BOOST l’Union du pays.
Source: stop.hu