< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Budapest is kell az iszlám világbirodalomnak/// Budapest also be Islamic világbirodalomnak

| Mobile | RSS

Budapest is kell az iszlám világbirodalomnak/// Budapest also be Islamic világbirodalomnak

2015. január 29. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Budapest is kell az iszlám világbirodalomnak


Az elmúlt hetekben hatalmas iraki területeket elfoglaló Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) bejelentette, hogy önálló államot, egy iszlám kalifátust hoz létre Irak és Szíria területének egy részén. Ezt a csoport vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi irányítja, akiből szerintük ezzel minden muszlim vezetője is lett. Charles Lister, a Brookings Intézet egyik oktatója szerint a kalifátus kikiáltása volt az egyik legfontosabb fejlemény a nemzetközi dzsihád történetében a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta, amit nagyon komolyan kell venni.

A kelet-szíriai Raqqa városában több száz támogatójuk lőtt a levegőbe a bejelentés hírére. A nevét is Iszlám Államra változtató csoport napközben kiadott egy hangfelvételt, amin működő államnak nevezik a kalifátust. Az új ország szerintük a szíriai Aleppo és az iraki Diyala kormányzóság között húzódik, ez légvonalban nagyjából 650 km-t jelent.

A csoport közzétett egy negyedórás kampányvideót is, amelyen egy elfoglalt iraki ellenőrző pontot mutatnak be. Nem ez lesz az első határ, amit átlépnek, állította szóvivőjük az egyik felvételen, aztán többek között Irakot, Jordániát, Libanont említi meg, és azt mondja, fel fogják szabadítani Palesztinát.

Nézzétek, mennyit költ Amerika az iszlám elleni küzdelemre, de végül mind a mi kezünkben köt ki!

– mondta, miközben Humveekat és iraki katonai teherautókat mutattak a háttérben. Azt állította, hogy harci helikoptereik és repülőik is vannak, mielőtt a videó végén felrobbantanak egy épületet, ami állításuk szerint egy rendőrőrs volt.

Nem elég legyinteni rájuk

Az ISIS nem az első államalapító

Nem először fordult elő, hogy egy terrorszervezet új állam létrehozását jelentette be. Hasonló módon működött a virtuális térben a Kaukázusi Emirátus is, amit a sokszor halálhírbe hozott Doku Umarov alapított 2007-ben. A Moszkva ellen küzdő csecsen hadúr halála 2014 márciusára bebizonyosodott – állítólag még tavaly ősszel mérgezte meg egy beépített ügynök – azóta a Kaukázusi Emirátusról keveset hallani. Gyakorlati szempontból nem világos, hogy milyen hasznot hajtott a megvalósíthatatlan kváziállam kikiáltása: Umarov hangsúlyozta, hogy nem csak az oroszok, hanem minden kafír – nem muzulmán, hitetlen – ellen küzd. Ezzel viszont csak gyarapította azok számát, akik saját magukra nézve is veszélyesnek tekintették volna a mozgalmat, még ha esetleg nem is lett volna ellenükre, hogy Moszkva helyzetét megnehezítse az észak-kaukázusi térségben. Ebből a szempontból nem világos az ISIS államának virtuális kikiáltásának haszna sem.

Az öt-tízezer fegyverest a soraiban tudó ISIS június elején több város ellen is támadást indított Irakban, és sikerült elfoglalnia a szunniták legfontosabb városának, Moszulnak egy jelentős részét. Több mint félmillió ember menekült el a településről, ahol már dzsihádista zászlók lengenek az épületeken. Előző héten tíz napig tartó harcok után elfoglalták Irak legnagyobb olajfinomítóját is Baidzsánál, ahonnan az iszlamisták akár fedezni is tudják az elfoglalt területek energiaszükségleteit.

A finomító felügyeletét állítólag helyi törzsekre bízták, miközben tovább akartak nyomulni Bagdad felé. Az elmúlt napokban azonban a kormányerők offenzívát indítottak ellenük Tikrit városánál, amelyért még harcok dúlnak.

A város központját azonban továbbra is az ISIS őrzi.

Az irakiak orosz vadászgépeket is beszereztek, hogy ezzel szorítsák vissza a terrorszervezetet, ezeket a következő napokban vethetik be. Több településen síita milíciák is felvették a harcot a most már magát Iszlám Államnak nevező – szunnita – szervezettel szemben. (Az iraki helyzet kialakulásáról itt, az al-Kaidánál is veszélyesebbnek tartott ISIS-rőlitt olvashat bővebben>>>)

Nagynak látszani

Azt régóta tudni lehetett, hogy egy iszlám kalifátus létrehozása a céljuk Irak és Szíria területén, de most mégis sokakat meglepetésként ért a bejelentés, hiszen a szervezetnek a feltételezések szerint legfeljebb tízezer fegyverese lehet, és folyamatos harcok dúlnak több általuk elfoglalt területen is, miközben az iraki kormányerők még nem indítottak átfogó offenzívát ellenük – ha valami haszna lehet a bejelentésnek az éppen a szervezet méretéből fakad: a nagyra törő tervekkel nagyobbnak láttatja magát a valóságosnál, ami

nemcsak az ellenfelek táborát növeli, de a potenciális támogatókét is.

Abban a legtöbb elemző egyetért, hogy ezzel mindent egy lapra tettek fel, de a Guardian által idézett egyik szakértő szerint a kalifátus kikiáltásával az lehetett az elsődleges céljuk, hogy minél többeket nyerjenek meg ügyükhöz. Így még ha nem is tudják megtartani az összes területet, de káoszt szíthatnak több arab országban is. Az ISIS-nek már lehettek támogatói Törökországban, Libanonban, Jordániában, a Gázai övezetben, Egyiptomban, Indonéziában és Szaúd-Arábiában is, mondta Lister a The Timesnak.

Kiengedték az ISIS fővezérét

A 2009-ben egy iraki börtönből kiengedett Abu Bakr al-Bagdadi négy évet töltött amerikai fogságban, de sosem tűnt ki a viselkedésével, annyira átlagosnak számított, hogy nem is a legradikálisabb iszlamistáknak fenntartott körletben tartották fogva. „Helló srácok, New Yorkban találkozunk!” – ezzel köszönt el börtönőreitől. Most már amerikai biztonsági források egészen új jelentést tulajdonítanak al-Bagdadi szavainak, szerintük ez arra is utalhat, hogy a szervezet hosszú távon az Egyesült Államok elleni terrortámadásokra is készül. Bagdadiról csak két hivatalosan is őt ábrázoló fotó ismert, és az al-Kaida vezetőivel ellentétben videóüzenetekben sem jelent meg eddig. A BBC szerint még az alvezéreivel is maszkot húzva beszél, amiért „a láthatatlan sejknek” is nevezik.

A Daily Beasten J.M. Berger terrorizmus-szakértő kérdésesnek nevezi, hogy a helyi törzsekkel és vezetőkkel egyeztettek-e a lépésről, és hogyan reagálnak majd erre az elfoglalt területeken, lényegében ugyanis hűségesküt várnak minden muszlimtól. Ha a harcok elülnek és stabilabbá válik a helyzet, akkor is előkerülhetnek az olyan kérdések, minthogy mi legyen azokkal a szunnitákkal, akiknek nem tetszik a szalafista-radikális vonal – ugyanez igaz a szúfi irányzatnak nagyobb teret engedő, a törzsi vallásokkal kompromisszumkészebb afrikai iszlámra is – vagy, hogy miként kell irányítani egy államot. Ráadásul az egyébként is törésvonalakkal teli vallás felszínes egységét tovább bontják az etnikai különbségek – elvégre világvallásról van szó.

Ha azonban az ISIS fegyveresei kiszorulnak ezekről a területekről, akkor úgy tűnhet, hogy a semmibe kiáltották ki a kalifátust, amit egy pillanat alatt el is veszítettek. A Telegraph emlékeztet rá, hogy az Iszlám Államnak nyugaton a velük szemben álló szíriai felkelő csoportokkal, Bassár el-Aszad rezsimjével, északon a kurdokkal, délen pedig az iraki kormányerőkkel kell szembenézniük. (Ezzel egyébként átértékelődhet a Nyugat szemében a polgárháborús Szíriában hatalmát végül többé kevésbé megőrző Aszad szerepe is.) Eközben

az iraki vezetés máris külföldi beavatkozást sürget a kalifátus kikiáltásával érvelve.

Az iraki hadsereg szóvivője arról beszélt, hogy az Iszlám Állam nemcsak Iraknak és Szíriának, de az egész térségnek és a világnak üzent a bejelentéssel.

Radikálisok egymás közt

Az elemzők szerint az is egyértelmű, hogy egy ilyen bejelentés után az egyes iszlamista csoportoknak és szervezeteknek valahogy viszonyulniuk kell az Iszlám Államhoz. Akár az eddig velük szövetséges szunnita csoportok is ellenük fordulhatnak, de az sem zárható ki, hogy minden korábbinál többen csatlakoznak hozzájuk, és tovább tudnak nyomulni Bagdad felé is. Az AP-nek nyilatkozott az egyik szélsőséges szíriai felkelő csoport tagja, aki szerint a pszichológiai hadviselés része volt a kalifátus kikiáltása.

Többen úgy gondolják, hogy

az ISIS ezzel az al-Kaidának és annak támogatóinak is üzenetet akart küldeni.

Részben éppen az Irak és Szíria területén tervezett kalifátus miatt kerültek szembe az al-Kaidával: Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida vezetője állítólag azt akarta elérni, hogy az ISIS hagyja Szíriát az al-Nuszra Front nevű csoportnak, és koncentráljon kizárólag Irakra, ebbe azonban nem egyeztek bele.

Az ISIS és az al-Kaida között nem csak az okozott nézeteltérést, hogy egymással versengve akarják vezetni a dzsihádot, hanem komoly különbségek vannak köztük a stratégiájukat, a taktikájukat és az iszlám hatalomgyakorlásról vallott nézeteiket tekintve. Arról sem teljesen ugyanúgy gondolkoznak, hogy milyen ritmusban és mértékben kell bevezetni az iszlám törvénykezést az elfoglalt területeken, meg kell-e ölni minden síitát, és, hogy joga van egy csoportnak az összes többi felett uralkodni. Az ISIS radikálisabb, és nem ismer kompromisszumot.

Az ISIS sikeres előretörése éppen ezért egy ideológiai és stratégiai csapást is jelent az al-Kaidának, hiszen ők, a saját taktikájukat követve sosem tudtak ilyen gyorsan és ilyen nagy területeket az irányításuk alá vonni. Ha pedig a szervezethez egyre több radikális csatlakozik és egyre több erőforrást halmoznak fel, akkor még ambiciózusabb hódításokba kezdhetnek Irakban, miközben Szíriában is átveszik az irányítást az al-Kaidától.

Ekkorát még senki sem látott

A Kalifátus minden valaha létezett birodalmat meghaladna méreteivel. Afrikából 21, Ázsiából 15, Európából 2,2 millió négyzetkilométert ölelne fel: a 38,2 millió négyzetkilométeres összterület nagyobb, mint amekkorát elért az egykori Szovjetunió (22 millió), a Brit Birodalom (30 millió), Dzsingisz kán mongol birodalma (30 millió négyzetkilométer). Mindennek közelébe sem ér a Római Birodalom (6,8 millió) és Nagy Sándor birodalma (5 millió négyzetkilométer.) De még az Oszmán Birodalom legnagyobb kiterjedése is csupán a felét tenné ki az ISIS megrajzolt államának.

333 év után oda Buda

Valójában azonban ennél is messzebb akarnak jutni, hétfőn előkerült egy olyan, bizonytalan eredetű térkép is, amin állítólag az látható, mekkora területen is képzelik el magukat öt éven belül, írja a külpolitikai kérdésekben nem egészen megbízható Daily Mail. Az Irakban teret hódító ISIS nem finomkodott a határok meghúzásánál: nagyjából a föld lakosságának 30 százalékát magába foglaló területet nézett ki magának, Tibettől Egész Indián át Portugáliáig, Afrikában pedig határai Tanzánia, a hosszú és rövid nevű Kongóik, valamint Gabon felett húzódnának.

article-2674736-1F46221200000578-100 634x381

Ha az ISIS nekilát a 2,25 milliárd embert érintő tervnek, akkor eszerint a térkép szerint hamarosan Budapest is a kalifátus része lenne. Ausztriával ismét egy országban lennénk, merthogy az Iszlám Állam tervei szerint Bécset is beveszi, ami az iszlám világnak többszöri próbálkozás után sem sikerült, erre legutóbb 1684-ben tett az Oszmán Birodalom meddő kísérletet. A tervek szerint ez öt éven belül megtörténik, így 1686 után épp 333 évvel újra félhold tündökölhet a váron, az azóta felépült Sándor-palotával együtt. És végre ismét rendeltetésszerűen használhatják majd az arra érdemesek az egri minaretet és a most Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom néven használt pécsi dzsámit, nem is beszélve a török fürdőkről.

Még a törökök is szívnak

Nem járnak jól egyébként még azok a népek sem, akiknek történelmi érdemei révén az ISIS most történelmi jussként követeli magának a Balkánt, Magyarországot és a Fekete-tengert, az így ismét gazdát váltó Krímmel együtt. Az Oszmán Birodalom szétesése nyomán létrejött modern Törökország ugyanis szintén darabokra hullik és megvalósul a legnagyobb rémálma: Kurdisztán – igaz, csak a kalifátuson belül. A tervet egyébként az Észak-Irakban rendkívül széles önrendelkezési jogot nyert kurdok aligha támogatnák, már az elmúlt hetekben is szemben álltak ugyanis az ISIS-szel.

A zavaros térképnek természetesen van némi alapja – még ha annyi is, amennyivel egy Nagyonnagy-Magyarország térképre is rárajzolhatnánk mindent Nagy Lajos lengyel és királyságától nápolyi követelésén át Mátyás király ausztriai és sziléziai hódításaiig, mellé csapva Levédiát és Baskíriát, és biztonságból az Urálon túl feltételezett őshazát.

Az ISIS kalifátusának történelmi alapját a nyugaton az Ibériai-félszigetet majdnem teljesen uraló Omajjád kalifátus adja – az ISIS viszont viszi az egészet –, a teljes Oszmán Birodalmat. Oroszország felé pedig a Perzsa Birodalom legnagyobb kiterjedését vette alapul – a keresztény Grúziával, Örményországgal együtt – erősen túlteljesítve, Ukrajnáig terjeszkedve.

Ön szerint lesz iszlám gigakalifátus?

India egésze is bekerült, aminek viszont még jóindulatú történelmi alapja sincs.

Közép-Ázsia volt szovjet tagállamai iszlám kultúrájuk révén érdemelték ki, hogy a kalifátus részei legyenek, ugyanígy Afrika azon részei is, amelyek sosem voltak nagy muzulmán hódítás részei. Nem is beszélve a felerészt keresztény Nigériáról, és Nyugat-Afrika szintén nem muzulmán többségű kisállamairól és főként az ősi keresztény Etiópiáról. Kína nyugati fele is elveszne Peking számára: a muzulmán ujgurok területei mellett a buddhista Tibet is a kalifátushoz kerülne.

Győztek a mérsékeltek

Miközben a térkép alapján a világ szárazföldjének negyedére igényt tart az ISIS, néhány kézenfekvő terület érthetetlen módon viszont kimaradt: a legmeglepőbb, hogy a muzulmán – Magyarországnál másfélszer nagyobb, ám annál 15-ször népesebb – Banglades nem lenne a birodalom része, ahogyan nem kerülne bele a legnépesebb muzulmán állam, a 200 milliós Indonézia sem. Így aztán nem tartanak igényt Malajzia déli részeire sem, ahol muzulmán szeparatisták folytatják évtizedes harcukat.

A történelmi emlékezet is csorbát szenvedett: az ISIS hódítási vágya elkerülte Szicíliát, Szardíniát és a kontinentális Olaszország déli részét is, noha ezeken a területeken a 9-11. század között a szaracénok szerezték meg a hatalmat.

Beindult a térképverseny

Úgy látszik az ISIS központ sem egységes vagy egyszerűen sok önjelölt térképrajzoló – akik talán nem is az ISIS soraiból kerülnek ki.

A Twitteren egy másik térkép látható, amely néhány következetlenségét kiszűri a Daily Mail által bemutatott térképnek: következetesebben húzza meg a határokat a keresztények dominálta területeknél, így Afrikában Nigéria déli része és az Atlanti-óceán partján lévő kisállamok is kimaradnak. Bekerül viszont a muzulmán Banglades és Indonézia, valamint a szeparatista kisebbségi muzulmánokkal súlyosbított Malajzia. Indiát ez a terv is magának követeli.

A kínai tervek viszont még értelmetlenebbek, mint az első térképen: Tibetet vinnék, ám a többségében muzulmánok lakta ujgur tartományt nem.

Nem húz ujjat ez a második térkép Oroszországgal, sőt, még Kazahsztánt is kihagyja a kalifátusból. Az Ibériai-félsziget nem kerül be az iszlám világbirodalomba, de a Balkán sem, így kimarad Magyarország is.

Hogy a térképen azért mégse maga a kalifátus legyen az egyetlen képtelenség, arról egyébként épp Magyarország kapcsán gondoskodtak a szerzők: szerintük ugyanis a meg nem hódítandó Közép-Európában továbbra is létezik az Osztrák–Magyar Monarchia. De lehet, hogy ezzel csak jelzik: a mi térségünkben nélkülük is nagy változások lesznek a következő öt évben.

forrás:atv.hu

Budapest also be Islamic világbirodalomnak

In recent weeks, vast areas occupying Iraq Islamic State of Iraq and the Levant (ISIS) announced that an independent state will create an Islamic caliphate in Iraq and Syria over a part. This is the group’s leader, Abu Bakr al-Baghdadi directs from whom they think that was the leader of all Muslims. Charles Lister, a lecturer at the Brookings Institution under the Caliphate was proclaimed one of the most important developments in the history of international jihad since the Sept. 11, 2001 terrorist attacks, which must be taken very seriously.The eastern Syrian city of Raqqa hundreds of supporters fired into the air the news of the announcement. The state is also changing the name of the Islamic group released an audio recording during the day, which is called the active state caliphate. The new contracts between the country of Aleppo in Syria and Iraq Diyala governorate, as the crow flies is roughly 650 km means.
000 Nic6344562
Levantine fighting with armed Kurdish soldiers
Photo: Karim Sahib / AFP

The group published a quarter-hour campaign videos, which show a busy Iraqi checkpoint. This will not be the first limit, you go over, spokesperson claimed in one recording, then including Iraq, Jordan, Lebanon is mentioned, and says it will be released in Palestine.

Look, America spends the fight against Islam, but all eventually ends up in our hands!

He said, Humveekat and Iraqi military trucks were in the background. He claimed that by airplane and helicopter gunships are before you blow up a building at the end of the video, which allegedly was a police station.
Not quite dismissive of them
ISIS is not the first state founder

Not the first time that a terror organization announced the creation of a new state. Worked in a similar manner in the virtual space of the Caucasus Emirate is what often brought halálhírbe Dokka Umarov founded in 2007. The fighting Moscow Chechen warlord‘s death in March 2014 proved even allegedly poisoned last fall an undercover agent since the Caucasian Emirátusról hear little. In practical terms, it is not clear what kind of gain by the quasi-impossible state proclamation: Umarov stressed that not only the Russians, but all kafir fighting non-Muslim infidel. With it, only adding to the number of those who would have been considered too dangerous for the movement for themselves, even if they may not have been amenable to Moscow more difficult situation in the North Caucasus region. From this perspective, it is not clear either ISIS state of a virtual declaration of use.

The fivethousand armed men in the ranks of scientists ISIS early June against the city also launched several attacks in Iraq and managed to occupy the most important city of the Sunnis, a significant part of Mosul. More than half a million people have fled from the village, where they swing jihadist flags on buildings. Last week, after ten days of fighting in occupied Iraq largest olajfinomítóját also Baidzsánál where the Islamists can also cover up their energy in the occupied territories.

The monitoring of the refinery allegedly entrusted local tribes while they wanted to continue to push on toward Baghdad. However, in recent days, government forces launched an offensive against the town of Tikrit, which he still battles rage.
The city center is still preserved in the ISIS.

The Iraqis Russian fighters to seek to squeeze it back to the terrorist organization, these next few days in lieu. Shiite militias has been introduced in several villages now have to fight the Islamic State itself denominator Sunni – to organizations. (Evolution of the situation in Iraq, alKaidánál also considered more dangerous ISIS rőlitt read more >>>)
too crowded

Was it a long time know that the establishment of an Islamic caliphate aim Iraq and Syria, but now it has many surprises in the announcement, as the body can be up to tens of thousands of armed supposed to be, and continued fighting rage more they occupied areas, while in Iraq Government forces launched a broad offensive against them is not – if you can use some of the current application stems from the size of the organization: the ambitious plans portrays himself bigger than reality, which
not only increases the camp of the enemies, but also to potential sponsors.

In most analysts agree that this should have everything on one card, but one expert quoted by the Guardian, according to the declaration of the caliphate was the primary goal is to get more people to win their case. So even if they can not keep all the areas, but more chaos veteran Arab countries. ISIS has already been supporters of Turkey, Lebanon, Jordan, the Gaza Strip, Egypt, Indonesia and Saudi Arabia also said Lister in The Times.
000 Nic6344853
Watch the World Cup in a Baghdad cafe
Photo: Ahmad Al-Rubayo / AFP
Released ISIS chief

In 2009, an Iraqi prison released Abu Bakr al-Baghdadi spent four years in US custody, but he never seemed out of the behavior, so the date is average, not even the most radical Islamists detained reserved circle hereto. Hi guys, see you in New York!” This börtönőreitől goodbye. US security sources until now has new meaning attributed to the words of al-Baghdad, I think this may imply that the organization is a long-term terrorist attacks against the United States. Contrary Bagdadiról only two officially known photo showing him and the leaders of al-Qaeda video messages did not appear so far. The BBC has pulled the mask alvezéreivel speaks for being called “the invisible sheikh” is.

The Daily entrenched JM Bergerterrorism expert questionable calls to the local tribes and leaders were consulted in the act, and how they will react to the occupied territories, is essentially the same allegiance to expect from each muszlimtól. When the fighting died down and becomes more stable situation, it also may be issues such as what to do with the szunnitákkal who do not like the Salafistradical line the same is true of the Sufi trend more space permits, the tribal religions kompromisszumkészebb African Islam is or how to manage a nation. In addition to the already full of superficial unity of religion fracture lines further divided into ethnic differences after all, it is világvallásról.

However, if the ISIS militants forced out of these areas, it may seem that nothing called the Caliphate, which it also lost in an instant. The Telegraph notes that the Islamic State of West Syrian rebel groups opposing them, Bashar al-Assad regime model, the Kurds in the north, the south face of the Iraqi government forces. (By the way átértékelődhet Western power in the eyes of the civil war in Syria, Assad finally more or less care role, too.) Meanwhile,
urges the Iraqi leadership is already claiming the Caliphate declaration of foreign intervention.

The Iraqi military spokesman talked about not only the Islamic State of Iraq and Syria, but the whole region and the world war on the application.
Radicals among themselves

Analysts said it is clear that after such a notification each Islamist groups and organizations somehow be related to the Islamic state. Up to date with allied Sunni groups turn against them, but can not be ruled out that more people than ever to join them, and they continue to push on toward Baghdad. The AP said one member of the extremist Syrian rebel group, who said it was the psychological warfare of the proclamation of the caliphate.

Many people believe that
ISIS wanted to send it to alQaeda and its supporters message.

Partly‘re faced with al Qaeda because of the planned Iraq and Syria caliphate: Ayman alZavahiri, alQaeda leader reportedly wanted to achieve, ISIS leave Syria for the group Al-Nusra Front soon, and focus exclusively Iraq, this, however, did not agree.

Not only caused between ISIS and al-Qaeda disagreement that they want to compete against each other to lead the jihad, but there are major differences among the strategies in terms of their tactics and their views on Islam hatalomgyakorlásról. We should not think in exactly the same way, what kind of pace and extent necessary to introduce Islamic laws of the occupied territories, you need to kill all Shiites, and that the right of a group to dominate all others. ISIS radical and uncompromising.
2014-06-30T220639Z 1079033672 GM1EA710GT701 RTRMADP 3CRIS SYRIA
Islamist militants in the northern part of Syria
Photo: Stringer / Reuters

ISIS successful advance of an ideological and therefore also a strategic blow to alQaeda, because they are following their tactics were never able to so quickly and in such large areas to be brought under control. If the organization is becoming more radical and more and more connected to accumulate resources, you can start a more ambitious invasion into Iraq, Syria, while also taking over the control of al-Qaeda.
At this point no one has ever seen

The Caliphate every empire that ever existed would exceed the dimensions. 21 from Africa, 15 from Asia, Europe could cover 2.2 million square miles of the 38.2 million square kilometers of the total area greater than that achieved in the former Soviet Union (22 million), the British Empire (30 million), Genghis Khan’s Mongol empire (30 million square kilometers). All this is not worth anywhere near the Roman Empire (6.8 million) and would empire of Alexander the Great (five million square miles). But even the maximum extent of the Ottoman Empire is only half of the state of the ISIS drawn.
After 333 years in there

But in fact, even wanted to go further on Monday unearthed a map of uncertain origin as well, which is supposed to be seen how much they imagine themselves in areas within five years, writes on foreign policy issues are not quite reliable Daily Mail. Iraq creeping ISIS is not subtle about tightening the limits: roughly 30 percent of the world’s population looked encompassing the area itself, Tibet over India to Portugal, Africa and borders Tanzania, Congo long and short names, as well as over Gabon húzódnának.
article2674736-1F46221200000578-100 634×381

If you plan on starting the ISIS 2.25 billion people, according to the map of Budapest then it can also be part of the caliphate soon. Austria again we were a country, because according to the plans of the Islamic State also takes Vienna, which failed after several attempts in the Islamic world, most recently for 1684 in the Ottoman Empire fruitless attempts. It is envisaged that this happens within five years, so in 1686 after 333 years just half moon can shine again in the castle, has been built with the Alexander Palace. And finally, you can use again and intended to be worthy of Eger Pecs mosque minarets and is now used as the Presentation of Jesus at the Temple Church, not to mention the Turkish baths.

Even the Turks to smoke

Otherwise not benefit even those people who were engaged by the historical merits of ISIS Now make your way to the historic demands for himself as the Balkans, Hungary and the Black Sea, so the inverter Krimmel hands together again. Emerged after the collapse of the Ottoman Empire, modern Turkey is also the biggest nightmare is realized and fall to pieces: Kurdistan – although only within the caliphate. The plan anyway Kurds in northern Iraq won the right to self-determination only if supported by a very large, were already well over the past few weeks since the ISIS Nations.

The confusing map, of course, there is some basis even if many, if a very largeHungary map also rárajzolhatnánk everything Louis the Great Poland and the Kingdom of Naples CLAIM through King Matthias conquests in Austria and Silesia, near slapping Levédia and Bashkortostan, and certainty of the Urals is too hypothetical ancestral home .
171140495
Umayyad Caliphate around 750
Photo: Culture Club

The historical basis for ISIS kalifátusának the west of the Iberian peninsula almost completely dominating the Umayyad caliphate enter ISIS, however, takes it all the entire Ottoman Empire. Russia has the largest extension to the Persian Empire is based the Christian Georgia, Armenia together surpassing strongly, extending in the Ukraine.
Do you think that Islam will be gigakalifátus?

Maps everyone can firkálgatni
Time is working for them

India as a whole is also included, which in turn is based on historical benign yet either.

Member States of the former Soviet Central Asia earned by Islamic culture to be part of the caliphate, the same parts of Africa, which have never been part of a large Muslim conquest. Not to mention his part in Christian Nigeria and West Africa is also no small Muslim-majority state, and especially from the ancient Christian Ethiopia. China’s western half is lost to Beijing: In addition to the Muslim Uighurs in the areas of Buddhist Tibet would caliphate.
Won the moderates

While on the map of the world’s land mass of fourth claim, ISIS, some obvious area inexplicably turn left out of the most striking, the Muslim in the USA and a half times larger, but more is 15 times more populous Bangladesh would not be part of the empire, as would not be included the most populous Muslim country, Indonesia 200 million either. So I do not wish any southern parts of Malaysia, where Muslim separatists continue their decade-long struggle.

The historical memory suffered violated: ISIS or avoided conquest of Sicily, Sardinia and southern part of mainland Italy, although these areas 9-11. century among the Saracens acquired power.
We started the race map

Apparently ISIS single center or simply not drawing a lot of self-styled map who might not have come from the ranks of ISIS.

Twitter is a second map you can see which filters out some inconsistencies map presented by the Daily Mail: consistent tighten the boundaries of the Christian-dominated area where, as the southern part of Africa, Nigeria and small states on the Atlantic coast are left out. Added, however, the Muslim Bangladesh and Indonesia, as well as the separatist minority Muslims in Malaysia worse. India is the plan itself demands.

China’s plans, however, even more meaningless than the first map: Tibet would bring, but the majority of Muslims are not populated by Uighur region.

No finger pulls this second map with Russia, and even Kazakhstan also skip the kalifátusból. The Iberian Peninsula is not the Islamic világbirodalomba, but not in the Balkans, Hungary also be excluded.

To cancel the caliphate is the map itself to be the only nonsense, just care about otherwise in connection with Hungary to the authors: you do not think is the hódítandó Central Europe will continue to exist in the Austro-Hungarian Empire. But it may be that this only indicates: in our region without great changes will be for the next five years.

Source: atv.hu

 

Leave a Reply 799 megnézve, 1 alkalommal mai nap |