< Böngészés > Főoldal / Tudomány/gazdaság / Blog article: UFO figyelt egy építkezési területet Limában, Peruban, miközben egy tévéstáb éppen forgatott

| Mobile | RSS

UFO figyelt egy építkezési területet Limában, Peruban, miközben egy tévéstáb éppen forgatott

2015. február 14. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság

UFO figyelt egy építkezési területet Limában, Peruban, miközben egy tévéstáb éppen forgatott

2015 február 10-én 10 óra 30 perckor helyi idő szerint egy tévéstáb egy műsor forgatása közben volt kénytelenek szünetet tartani, mivel igen meglepődtek, amikor az égre pillantottak.

Eduardo Chávez tévé producer egy tévéműsor vendégeivel és kollégáival közösen voltak szemtanúi a váratlan eseménynek.

Miközben tartott a felvétel, a hátuk mögött észrevettek egy égen lebegő tárgyat, nem túl nagy magasságban a város felett. Az első pillanatokban még nem jutottak nyilvánvaló következtetésre, hogy mit is látnak, néhányan azt hitték, hogy egy drónnal van dolguk. A tárgyat mindössze 10-15 percig filmezték, de több szemtanú majdnem két órán keresztül videózta az UFO repülését.

Az UFO hosszabb ideig állva maradt, forgott, majd enyhe oldalirányú mozgásba kezdett. A televízió épületéből és a közeli munkások és emberek mind láthatták a repülő szerkezetet.

Ez az egyik legtöbb szemtanút érintő észlelés az ufológia történetében.

Más szemtanúk videófelvételei arról tanúskodnak, hogy valamiféle kapcsolat lehet az UFO jelenléte és az építkezés között. Az idegeneknek mindig jó oka van arra, hogy egy bizonyos helyen megjelenjenek.

forrás:újvilágtudat.hu
Leave a Reply 332 megnézve, 1 alkalommal mai nap |