< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak

| Mobile | RSS

Ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak

2015. május 2. | hozzászólás | Közélet

Ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak

Ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak, a hét közepén több mint 8 százalékkal kellett többet fizetni a New York-i árutőzsdén a kakaó júliusi határidős szállításáért, március végéhez viszonyítva. Az áremelkedést a gyengülésnek indult dolláron túl az idézte elő, hogy a feldolgozók által leőrölt kakaó mennyisége ismét csökkent – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.Az ázsiai kakaószövetség, a Cocoa Association of Asia adatai szerint a kontinens idei első negyedévi 145 ezer tonnás kakaóőrlése 9,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól. Az észak-amerikai őrlés 5,8 százalékkal, míg az európai 1,6 százalékkal esett vissza az idén január-márciusban. Összességében, az őrölt mennyiségek alapján ez volt a leggyengébb évkezdet 2010 óta – mondta Juhász Gergely az MTI-nek.

 

A Nemzetközi Kakaó Szövetség (International Cocoa Organization – ICCO) adatai szerint a globális kakaókínálat már évek óta elmarad a kereslettől, alapvetően ez okozza a kakaó árának emelkedését – magyarázta a vezérigazgató.
A kakaó 2013 közepén kezdett drágulni, akkor tonnája 2100 dollárba került, idén április utolsó hetében viszont már mintegy 40 százalékkal többet fizettek érte, csaknem 3000 dollárba került.
A világ legjelentősebb kakaótermesztő és -exportőr országának, Elefántcsontpartnak a termelése ugyanakkor az idén rekordot dönthet, várhatóan eléri a 2 millió tonnát. Egyrészt annak hatására, hogy az afrikai állam iparági szabályozó hatósága emeli a kakaó-kistermelőknek fizetett felvásárlási árakat, másrészt a kedvezően csapadékos időjárás miatt is nőhet a termés – magyarázta a szakértő.

Az elefántcsontparti termelésnövekedést Juhász Gergely szerint kompenzálhatja viszont, hogy a világ második legnagyobb kakaótermesztő országának, Ghánának a termelése a szeptember 30-áig tartó mostani szezonban nemcsak a szárazság miatt maradhat el jócskán a tavalyitól, hanem a permetezésre és műtrágyázásra adott állami támogatások megvonásának a hatására is.

Magyarországon évente mintegy 18 ezer tonna kakaó fogy, ami importból származik, ezért a kakaó – és az alapvetően a kakaóvajból kinyert csokoládé – idehaza is egyre többe kerül. Az áremelkedés mértéke ugyanakkor jóval elmarad a világpiaciétól. A KSH jelentése szerint januárban a kakaó és a csokoládé fogyasztói átlagára 2,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, az infláció viszont az év első hónapjában 1,4 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel azelőttihez képest.

forrás:stop.hu
Leave a Reply 219 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: