< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: A rejtett tehetségek

| Mobile | RSS

A rejtett tehetségek

2015. szeptember 22. | hozzászólás | Kultúra

A rejtett tehetségek

A 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorának Balogh László, a Debreceni Egyetem pszichológiaprofesszora, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke volt a vendége. Huszonöt évig együtt dolgoztak Czeizel Endrével, barátok is voltak. A beszélgetés természetesen emléket állított Czeizel professzornak, szóba került szakmai öröksége a tehetséggondozásban.

– Czeizel Endre már a rendszerváltás előtt is arra kereste a választ genetikai kutatásaival: a tálentum kibontakozásában milyen szerepe, jelentősége van az öröklődésnek, illetve a környezetnek?

– Pontosan. Czeizel Endre nálunk elsőként fogalmazta meg: nem igaz, hogy a tehetség utat tör magának.

– Sőt ez a téveszme csak árt a tehetséggondozás gyakorlatának.

– Igen, hiszen aki ezt vallja, azt állítja: nyilván nem is képességes a gyerek, máskülönben a tehetsége megmutatkozott volna.

Fotó: 168 Óra

– Czeizel Endrétől hallottam azt is: a különböző népek genetikai adottságai között 0,1 százaléknyi a különbség. Vagyis: a körülményeken múlik, mivé válik az ember.

– Gyakran föltették Czeizel professzornak a kérdést: tényleg olyan tehetséges a magyar? Azt mondta: szó nincs erről. Merthogy nem az adottságokon múlik egy nemzet tehetsége. Hanem főként azon, milyen tehetséggondozó, tehetségfejlesztő programjai vannak az adott országnak.

– Ön is mondta már: a magyar tehetséges gyerekek fele alulteljesít…

– Az iskolában igen. A tehetségígéreteknek legalább a fele – bár ez hullámzó iskolánként – soha nem bontakozik ki.

– Miért nem? Hisz ez a lényeg!

– Sok oka van ennek. Talán a legfontosabb: az iskolákban nincs elég úgynevezett keresőprogram, amely révén felfedezhető és felébreszthető a szunnyadó tehetség.

– Egyféle keresőprogram kellene? Sokféle? Vagy inkább több szakkör és több idő a gyerekekre?

– Igen. A pedagógusnak nem kell mást tennie, csak megkérdeznie a tanulóktól: kinek van kedve matematika-szakkörre, földrajzszakkörre járni? Amerikában láttunk ilyen programokat először, s kérdeztük, minek alapján kerülnek be a gyerekek oda. Nem értették, mi olyan bonyolult ebben: „Hát meghirdetjük a foglalkozásokat, és akinek kedve van, jön.”

– Végül is nem olyan bonyolult, ha valaki valóban meg akarja találni a jó képességűeket.

– Amíg nem teremtünk lehetőséget arra, hogy a gyerek kipróbálja magát valamely speciális területen, addig nem is tudja, mi rejlik benne. Nem látunk bele a gyerek génállományába, nem mondhatjuk „ránézésre”: na, fiam, neked matematikai keresőprogramban a helyed, neked meg nyelviben vagy természettudományosban. Csak akkor derül ki, igazán miben nagyszerű a tehetségígéret, ha az összes keresőprogramot végigjárta. Ez a legfőbb feladat manapság.

– Bár azt kétlem, hogy – mondjuk – Balassi Bálintot egy korabeli tehetséggondozó programmal sikerült volna kiemelni a társai közül…

– Czeizel professzor azt is kutatta, hogyan bontakozott ki zenészek, költők, festők tehetsége, mások meg hogyan vesztek el, akik egyébként ugyanúgy indultak. Egyértelműen kiderült: családi háttér, megfelelő környezeti impulzus és persze jó szerencse is kellett a kivételesek eredményeihez.

– Tudjuk, a kivételes tehetségűek nem könnyű emberek. Éppen ezért a túlterhelt tanártól elvárható-e, hogy még örüljön is nekik?

– Jól látja: a tehetségígéretek dinamikus egyéniségek, s őket valóban nehéz beszorítani a tanórai közegbe. Ha gondot jelentenek, eleve elveszítik a pedagógus szimpátiáját. De az is biztos: mivel a tanóra zárt rendszer, ott kevésbé bontakozik ki a tehetség.

– Egyszóval a zártkörű oktatás nem könnyíti meg a tehetség felismerését. A külföldi példák is ezt bizonyítják.

– Pontosan tőlük tanultuk, mennyire kellenek tanórán kívüli tehetségkereső programok. Ám nyilván képzett szakemberre is szükség van a tehetség földerítéséhez és fejlesztéséhez. Meg időre a munkához. Olyan értelemben: a pedagógusnak legyen ideje egyéni fejlesztőprogramra is. Ma az iskola hallatlan mennyiségű információt közvetít, ami megnyomorítja az iskolai tehetséggondozást, illetve egyáltalán a gyerekek fejlődését az iskolában.

– Akkor most próbáljuk megvilágítani: mi a tehetséggondozás lényege? Mire épül? Jó pedagógusra? A jó szerencsére? A szülők türelmére?

– Mindre, amit említett. Az emberi értékek kibontakoztatása nélkül egyetlen ország sem képes fejlődni. Minden iskolának, minden pedagógusnak kötelessége olyan programot biztosítani, amely kinyitja a gyerek képességeit. Fordulópontot jelentett, amikor 2008-ban elfogadta a parlament – Csermely Péter, Kormos Dénes és Czeizel professzor közbenjárására – a Nemzeti Tehetség Programot. Azért volt lényeges, mert pénz is került a programba.

– De mire kell pénz?

– Éppen az iskolai tehetségfejlesztő keresőprogramokra: a különfoglalkozásokat valakinek vezetnie kell, nincs is mindig az iskolában olyan tanár, aki vállalná. Máskülönben a Nemzeti Tehetség Program keretében működő Magyar Géniusz Program révén Magyarországon most már több mint ezer tehetségpont van. Lehet ez óvoda, iskola, bármely területen civilszervezet, amely programszerűen, tervezetten foglalkozik tehetséggondozással.

– Lényeges felismerése Czeizel doktornak: egy nép tehetsége a jó tehetséggondozáson múlik. Mégis inkább arról hallani többet: nagyon sok tehetséges egyetemista, tehetséges fiatal diplomás elhagyja az országot, hogy Nyugaton érvényesüljön.

– Kétségtelen: nincs annyi energiánk, annyi képzett szakemberünk, hogy mindenkit el tudjunk érni. De sokszor a motiváció hiánya a legfőbb gond. Például mi bevonnánk a gyereket a programba, ám a családja legyint otthon, „ugyan már, ne vedd komolyan”. Úgyhogy mostantól még inkább együttműködünk a szülőkkel, a családokkal a tehetséges gyerekek érdekében. Egy hiteles pedagógus, tehetséggondozó szakember le tud ülni a szülővel, hogy elmondja neki: kedves anyuka, igaz ugyan, hogy Pistike nem olyan jól tanul, ám mi látjuk a rejtett értékeit, kérjük, támogassanak erősítő szavakkal minket, hogy fejlesszük Pistike különleges képességeit. Át kell alakítani a szülői társadalom szemléletmódját ennek kapcsán. Ha ez nem sikerül, a család mindig kontrázhatja a tehetséggondozás hatásait. Mondok egy példát. Mezőkovácsházán elég sok a hátrányos helyzetű gyerek. Mi nyolc-tíz éve mértük a negyedikesek bizonyos gondolkodási képességeit. Az egyik gyerek kenterbe verte az összes jó tanulót az osztályban. Mutattam az eredményeket az iskolavezetésnek, elállt a lélegzetük, hogy képtelenség, az a gyerek ugyanis bukdácsol matematikából. Hozzáfogtunk ötödiktől a gyerek tehetséggondozásához tanórán kívüli programban. Otthonról semmilyen támogatást nem kapott, iszákos volt a családja. Dacára ennek hetedikig kitűnően ment a felzárkóztatása, ragyogó eredményeket produkált. Viszont serdülőkorba érkezve a gyerek eldobta a gyeplőt, s már nem érdekelte semmi, lecsúszott, inkább a rossz társaságot választotta. Csakis összetetten kezelhető a helyzet: ha a szülőt nem tudjuk bevonni, akkor kicsi az esély arra, hogy a gyerek tehetsége kibontakozzon.

forrás: 168óra.hu

Leave a Reply 2210 megnézve, 3 alkalommal mai nap |
Tags: