< Böngészés > Főoldal / Tudomány/gazdaság / Blog article: Éghajlatváltozás Összecsap a bolygónkra ható két legnagyobb erő

| Mobile | RSS

Éghajlatváltozás Összecsap a bolygónkra ható két legnagyobb erő

2015. október 27. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság

Éghajlatváltozás

Összecsap a bolygónkra ható két legnagyobb erő

Forróság és fagy harca

Fotó: NASA / Europress/AFP
Két erő csap össze a Föld nevű bolygón: a felmelegedés és a kis jégkorszak. A közvéleményt mindkettővel riogatják, az MNO ezért Szépszó Gabriella éghajlatkutató segítségét kérte annak eldöntésére, jég lesz-e vagy sivatag Magyarországon. Nem árulunk el nagy titkot: egyelőre egyik sem, de most inkább úgy tűnik, gyermekeink és unokáink sem fognak hosszasan fázni.

Növekszik a Föld légkörének hőmérséklete, de ez az emberi tevékenységtől függetlenül is így van. A földtörténet 90 százalékában melegebb volt bolygónkon, mint amilyen a mostani évi középhőmérsékletünk, így tehát alapvetően hiába hadakozunk a globális felmelegedés úgynevezett antropogén összetevője csökkentéséért, a hőmérséklet-emelkedés természetes folyamat, erre kell készülni. Ugyanakkor a közelmúltban Valentina Zharkova, a Northumbriai Egyetem professzora egy walesi konferencián bejelentette, komputeres modellezés segítségével 97 százalékos biztonsággal feltérképezték a napciklusokat, az eredmények alapján pedig riasztó jövő sejlik fel előttünk: bizonyos páros magnetikus hullámok 2030–2040 táján egymás tükörképei lesznek, azaz kioltják egymást. Magyarul és leegyszerűsítve ez azt jelenti, a Nap teljesítménye drasztikusan, akár 60 százalékkal is lecsökkenhet, amivel a kutatás szerint három-négyszáz éve nem tapasztalt kis jégkorszak köszönthet ránk.

Kicsit sötétben tapogatózunk, de nem hidegben és nem forróságban

De riogatás-e a globális felmelegedés folyamatos sulykolása, az alföldi sivatag víziója vagy a Mátrát takaró, évtizedes jég- és hópáncél? Illetve melyik, Földünkre ható erő a nagyobb – vagyis ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz –, és végső soron mi lesz e „háború” eredménye? Az Országos Meteorológiai Szolgálat kutatójához, Szépszó Gabriellához járultunk bővebb tájékoztatásért.

– Lehet pontos a Walesben bemutatott becslés, de valószínűleg nincs összekapcsolva azokkal a részletes éghajlat-számítási modellekkel, amelyekkel az emberi tevékenység hatására fellépő változásokat vizsgálják – magyarázza Szépszó Gabriella. – Ahhoz, hogy időbeli becslést lehessen tenni, ezt a hatást is részletesebben kell leírni ezekben a modellekben. Bár a szimulációknak akkor is van egy természetes bizonytalansága, ami csak valószínűségi jellegű előrejelzést tesz lehetővé – teszi hozzá.

Más a két változás időciklusa

Viszont hogy ne maradjunk magunkra a bizonytalanságban, Szépszó azt is elmondja, ezek a folyamatok teljesen más nagyságrendű időciklusokban zajlanak.

– Például a Föld forgási tengelye és keringési pályája egymással szöget zár be. Ez bizonyos időközönként változik, de jóval hosszabb a változás ciklusa, mint mondjuk az emberi beavatkozásé – érzékelteti a kutató, és könnyen beláthatjuk, a földi légkört komolyan befolyásoló tevékenységet csak a XIX. század óta végzünk.

Ezeket a hatásokat a ma élő ember onnan tudja, hogy elmegy olyan helyekre, ahol földtörténeti időtávlatban a változások nyomai konzerválódnak, ilyenek például az Északi- és a Déli-sarkvidék jégmezői. A jégfuratmintákban oxigén- és szénizotópos vizsgálatokat hajtanak végre, amivel többek között a légkör korábbi összetételére tesznek becslést. Ezekről a klímarekonstrukciókról azonban tudni kell, hogy jóval bizonytalanabbak, mint hogy a kerti hőmérő segítségével mindennap megmérjük, hány fok van.

Hogy konkrétan Magyarországon honnan tudjuk, mikor hány fok volt korábban, abban a közvetett források segítenek sokat: méréseink szintén csak a XIX. század közepe óta vannak, de a korábbi évszázadokról rendelkezésre állnak mezőgazdasági leírások vagy időjárási eseményeket megörökítő képzőművészeti alkotások, a paleoklimatológia pedig például a fák évgyűrűi alapján tesz következtetéseket az éghajlat múltjára.

Jég és meleg egymásnak feszülnek

És akkor jöjjön a jég és az ember harca! Felfűti-e a légkört 2030-ra annyira az üvegházgázok kibocsátása, illetve a földtörténet természetes folyamatai, hogy feltartóztassa a jövendölt kis jégkorszakot?

– Ha a globális klímamodellek eredményeit nézzük, akkor minden arra mutat, hogy melegedéssel kell számolnunk, és ez fokozatos lesz a következő száz évben. Ez azt jelenti, hogy 1-5 fokkal lesz melegebb az évszázad végére. Azért nem mondhatunk ennél pontosabbat, mert nem tudjuk még, milyen lesz addigra az ember tevékenysége a kibocsátás tekintetében. Amit viszont eddig a légkörbe juttattunk, az még legalább száz évig ott is lesz és kifejti hatását – nyomatékosítja a szakember, aki szerint az említett hőmérséklet-emelkedés arányos része már akkor is mérhető lesz, amikorra a korábban citált tudós jegesedést jósol. Szépszó azt is mondja, hogy ez a melegedés Magyarországra nézve 1-3 fokos lehet, főként nyáron és ősszel lesz melegebb.

– Ezek a becslések a jelenlegi tudásunkat tükrözik, azonban számos területen folynak olyan kutatások, amelyek ezt módosíthatják. Például kérdéses az Atlanti-óceán Golf-áramlatának jövője, aminek a lassulásáról nagyon keveset tudunk, a jelenlegi számítások nagyban eltérnek egymástól. Ennek hátterében az óceáni folyamatok leírására használt különböző modellek eltérései állnak, például egyik a sótartalom változásának, másik a felszíni hőmérséklet alakulásának tulajdonít nagyobb jelentőséget. De visszatérve a naptevékenység gyengülésének és a több összetevős felmelegedésnek a „harcára”, teljesen természetes egy olyan tendenciózus hőmérséklet-emelkedés, amiben „fűrészfogakként” hidegebb periódusok jelennek meg. Ez az éghajlati rendszerünk természetes változékonyságából ered, s a múltban is volt rá számos példa – foglalja össze az éghajlatkutató, aki szerint az a „néhány millió év, amiben most vagyunk”, egy melegedő időszak. Annak meghatározására azonban nem vállalkozna, hogy egy esetleges lehűlés segít-e majd az ember küzdelmében, amit most saját szennyezése ellenében kifejteni látszik, a nemzetközi klímacélok szerint.

EU, USA, Kína
Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 40 százalékkal a ’90-es szint alá történő csökkentése, a megújuló energia arányának legalább 27 százalékra növelése, többek közt ezek az Európai Bizottság által bemutatott, az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló új uniós keretprogramjának pillérei.Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök tavalyi találkozója alkalmával károsanyag-kibocsátással kapcsolatos egyezség született: Kínában a tervek szerint 2030 körül tetőzik az üvegházhatású gázok kibocsátása, és csak azt követően kezdődhet folyamatos csökkentése. Az USA azt vállalta, hogy 2025-re a 2005. évi szint 26-28 százalékával fogja vissza a kibocsátást.

Egyben számolni a kettőt?

Szépszó Gabriellától már csak arra a nem mellékes válaszra voltunk kíváncsiak, hogy az éghajlatkutatók foglalkoznak-e olyan modellszámításokkal is, amelyek integráltan veszik figyelembe a bejelentett jegesedést és a felmelegedés változóit:

– Az éghajlati rendszernek az antropogén tevékenységre adott válaszát leíró jelenlegi modellek is figyelembe veszik a naptevékenység hatását, de ahogy azt említettem, ezt egy egyszerűsített formában teszik.

Hogy a világ döntéshozói milyen számításokra támaszkodnak, amikor a klímacélokat meghatározzák, arról a kutató azt mondja, hogy többnyire az IPCC jelentéseire hivatkoznak.

Az IPCC-ről
Az IPCC az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete, 5-7 évente készít jelentéseket az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos eredményekről, valamint a változások jelenlegi és várható hatásairól. A jelentéseket szakemberek állítják össze a lektorált folyóiratokban publikált tudományos eredmények szintetizálásával. A legutóbbi (ötödik) jelentés 2014-ben jelent meg, melynek döntéshozói összefoglalóját 2014 őszén tárgyalták meg és fogadták el a kormányok képviselői. A tárgyalásokon általában döntés-előkészítők vesznek részt, akik elsősorban a saját országuk érdekeit képviselik a szöveg jóváhagyásakor vagy módosításakor. A végleges szöveg kialakítása éppen ezért egy hosszadalmas, vitákkal terhelt folyamat. Így végeredményben a döntéshozók asztalára egy szakemberek által összeállított, de döntés-előkészítők által elfogadott anyag kerül.A jelentés szerint az elkövetkező évtizedekben ezek szerint alapjaiban változik meg a világ, amit ma ismerünk, mindez a globális felmelegedés okozta klímaváltozás miatt.

  • A XX. század kezdete óta a légkör átlaghőmérséklete 0,9 Celsius-fokkal emelkedett, jelentős mennyiségű, a gleccserekben és a jégtakarókban tárolt hó és jég olvadását okozva. Az elmúlt évszázadban a világtengerek szintje mintegy 20 centiméterrel emelkedett.
  • A klímaváltozás fő oka az ember által kibocsátott üvegházhatású gázok. Az IPCC kutatói ennek a valószínűségét 95 százalékban jelölték meg.
  • Az emberi tevékenység következtében a szén-dioxid kibocsátását nem sikerült mérsékelni.
  • Grönland 2002 és 2011 között hatszor annyi jeget veszített, mint 1992 és 2001 között. Hasonló tömegveszteséget szenvedett el az Antarktisz szárazföldi jégpáncélja is ugyanebben az időszakban. A tengeri jég mennyisége is csökkent.

Azért érdemes elgondolkodni azon, hogy ha a földtörténet egy felmelegedő korszakába csöppent az ember, akkor miért nem veszi tudomásul, hogy alkalmazkodnia kell a természet rendjéhez, és inkább olyan technológiákon dolgozzon, amely évtizedek vagy évszázadok múlva is élhetővé teszik számára a bolygót. Az éghajlatváltozással „természetesen” ki fog pusztulni sok-sok élőlény is, de lesznek, amelyek strapabírók maradnak és túlélnek. És igaz az is: melegebb földtörténeti időkben az ember még nem létezett, és bár remekül belakta Hollandiát vagy New Yorkot, erről majd biztosan le kell mondania, vagy ki kell találnia valamit.

Összeesküvés-elméletek…

…vannak ilyenek az éghajlatkutatásban is.

A klímakutatás főáramlata és a szkeptikusok között vita van arról, hogy pontosan mi és hogyan okozza a globális felmelegedést. A szakemberek többsége egyetért azzal, hogy a fokozatosan túlpörgő melegedést a légkörbe kerülő egyre több üvegházhatású gáz váltja ki, és ennek egyik oka az ember és a technológia. A nemzetközi vitának 2007 óta magyar szereplője is van dr. Miskolczi Ferenc légkörfizikus, a NASA volt munkatársa személyében, aki – erős leegyszerűsítéssel – azt állítja: nem vezet az üvegházhatás erősödéséhez és további melegedéshez az, ha még több szén-dioxidot engedünk a levegőbe, ezt 1948 és 2008 között vett adatokkal részletesen ki is mutatta. Miskolczi szerint a jelenleg használt éghajlati modellekben elméleti hibák vannak a sugárzási folyamatok leírásában. A bírálók szerint viszont Miskolczi alaptalanul vezet be új törvényt a légkör hőháztartásáról, mivel nem veszi figyelembe a meteorológiai adatsor hibáit, amelyre elméletét alapozza.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 741 megnézve, 3 alkalommal mai nap |