Lopás miatt keressük
Lopás miatt keressük

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 13000/579/2015. bűnügyi ügyszámon ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személyek 2015. december 9-én 20 óra 35 perc körüli időben betörtek egy érdi áruház üzletsorán található ékszerboltba és az üzletben lévő zárt péncélszekrényt feltörték, majd abból arany és ezüst ékszereket, valamint készpénzt tulajodnítottak el.
Az ismeretlen személyek egy szomszédos üzletbe is bementek, ahonnan szintén pénzt vittek magukkal.
A bűncselekményt elkövető férfiak egyikéről grafika készült.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a grafikán látható ismeretlen tettest felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-28-83-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ,,Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
forrás:brfk.hu