< Böngészés > Főoldal / Fecsegő hírek / Blog article: Bajban vannak a Pápai Hús beszállítói

| Mobile | RSS

Bajban vannak a Pápai Hús beszállítói

2016. február 22. | hozzászólás | Fecsegő hírek

Bajban vannak a Pápai Hús beszállítói

szerző:Tóth László Levente

Összesen csaknem egymilliárd forinttal tartozhat a felszámolás alatt lévő Pápai Hús Kft. a sertéstartóknak. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a csekély összegű, úgynevezett de minimis támogatással segítene a termelőknek, ez azonban csak részben enyhítheti a károkat, sokaknál pedig – akik legutóbb részesültek benne – nem is alkalmazható.

A felszámolás alatt lévő Pápai Hús Kft. nem fizette ki a beszállító kistermelőket, és közölték velük, hogy erre ne is számítsanak. Van olyan termelő, akinek 11 millióval tartoznak – értesült lapunk. Érdeklődésünk nyomán előbb 250 millió forintos, később már 900 millió forint körüli termelői tartozásról számoltak be informátoraink, ezt azonban a felszámoló lapunknak nem erősítette meg.
700 embert érint

Úgy tudjuk, hogy a társaság jelenleg kapacitásainak 60-70 százalékos kihasználtságával működik, az állattartó telepek rendben üzemelnek, és eddig a béreket is idejében ki tudták fizetni. Termékeikkel felkészültek már a húsvéti nagyüzemre is, a beszállítókat pedig a felszámolás alatti termelés árbevételéből kívánják kifizetni. A termelők mindenesetre már szervezik a hitelezői választmányt annak reményében, hogy így talán könnyebben hozzá tudnak majd jutni a pénzükhöz.

Ágazati információk szerint a társaság 50-60 sertésbeszállítóval dolgozott, ezek jobbára nagyobbak. A társaság két sertéstelepet is működtetett, ezekre biztosan lesz vevő – vélik helybéliek, akik szerint ez körülbelül száz fő további megélhetését teszi lehetővé. Összességében azonban ennél jóval több, még mindig 700 embert érint a pápai húsüzem felszámolása – hangsúlyozták. Emlékeztettek arra, hogy a miniszterelnök korábban azt ígérte: segítenek a pápaiaknak.
Azt mondták, minden rendben

Az érintettek most azt várják, miben nyilvánul meg ez a segítség. Az FM ugyan de minimis támogatást adna a Pápai Hús beszállító termelőinek, de ebben a – gazdálkodónkénti 4,1 millió forint – támogatásban csak azok a sertéstartók részesülhetnek, akik a megelőző három évben nem kaptak már ilyet, vagy ha igen, de összegében nem érte el a fenti értéket, akkor csak a különbözet jár nekik. A pápai húsüzem beszállítói közül 2013-ban már sokakat segítettek ki ezzel a támogatással, így meglehet, hogy most csak keveseknek jelenthet majd némi segítséget a de minimis támogatás.

Tavaly nyáron még úgy nyilatkozott lapunknak Uzsoki András, a Pápai Hús Kft. akkori ügyvezetője, hogy a különféle technikákkal többször, több oldalról is megsegített pápai húsüzem működése stabil, az ezzel ellentétes híreszteléseket pedig határozottan cáfolta, miközben a valótlanságokat terjesztő sajtótermékek ellen jogi lépéseket is kilátásba helyezett. Minden számlát kifizettek, és szándékuk szerint a jövőben is kifizetnek – hangsúlyozta akkor, nem tagadva, hogy gondjaik vannak az orosz piac beszűkülése miatt. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az üzem jövőjét egy 2013-as kormányrendelet rendezi, az összesen fennálló 7,6 milliárd forintos tartozás mögött pedig vagyon van.
Régi bajok

Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a társaság vesszőfutása nem új keletű. A húsüzemet korábban működtető Pápai Hús 1913 Kft. 2013-ban kért csődeljárást, a kormány gyakorlatilag előtte minősítette stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté a céget. Aztán az állam, az önkormányzat, a szaktárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is segítette a húsüzemet, illetve a beszállítóit. A feldolgozó azóta az önkormányzat tulajdonába került, a csődeljárás befejeződött. Aláírták a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel azt a hitelszerződést is, amely több mint négymilliárd forint hitelhez juttatta a céget.

A szocialista kormányzati időkkel együtt mintegy 10-11 milliárd forint segítséghez jutott az üzem, ezek azonban általában fizetési moratóriummal adott hitelek voltak. A kamatot fizették, a tőke törlesztése azonban bennfentesek szerint soha nem indult meg, ugyanis mire ez elkezdődhetett volna, addigra újabb gondok adódtak a cégnél, s következő segítségre kellett várnia. Még tavaly felvetődött, hogy egy offshore hátterű befektető mindössze egyeurós ajánlatot adott az egész cégcsoport többségi tulajdonáért. Pápa azonban az egyeurós vételárba nem ment bele.
Utolsó rúgások

A lapunk által megkérdezett szakértők szerint az ország egyik patinás húsos cégének kétségkívül nem tett jót az sem, amikor 2011-ben megjelentek a különadók, erre már csak ráadás volt később az orosz piacról való, embargó miatti kiszorulás. A társaság ugyanis a szocialisták által lebonyolított privatizáció után két évig nyereséges volt, de a választások előtt az üzemnek adott munkahelymegtartó támogatás csak arra volt elég, hogy a csődegyezség feltételeit teljesítse, szerkezetátalakításra nem maradt pénz. A lejtmenet pedig a kormányváltás utáni különadók után egyértelműen elkezdődött. Amellett, hogy a húsipar helyzetét az áfacsökkentésig az áfacsalás is nagyon rontotta, a pápai cégnek a különadók évente 600-700 millió forint pluszkifizetési kötelezettséget jelentettek, miközben árbevétele változatlanul húszmilliárd forint körüli volt, később pedig a felére esett.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 171 megnézve, 1 alkalommal mai nap |