Ligeti György próbál a Zeneakadémián.
Budapest, 1983. március 21.
MTI Fotó: Molnár Edit |
Ligeti György Kossuth- és Wolf-díjas zeneszerző 10 éve, 2006. június 12-én halt meg.
1923. május 28-án született Dicsőszentmártonban (ma: Tirnaveni, Románia) magyar zsidó családban. Tízennégy évesen kezdett zongorázni, s már zenét is szerzett, egy keringőt Grieg stílusában. Felsőfokú zenei tanulmányait Kolozsvárott kezdte, majd a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést és zeneelméletet.
Kurtág Györggyel itt kötöttek életre szóló barátságot. Érdeklődése a klasszikusok mellett idővel Stravinsky, Hindemith, Schönberg, Webern zenéje felé fordult, s Bartók Béla lett a példaképe. Egy évig Romániában gyűjtött népdalt, 1950-ben a Zeneakadémia tanára lett. Ekkoriban elsősorban népdalfeldolgozásokat írt, és zenét komponált Weöres Sándor verseire. Első jelentősebb műve a Metamorphoses nocturnes című vonósnégyese volt.
Az 1956-os forradalom leverését követően elhagyta Magyarországot, Ausztriában, majd Németországban élt, Kölnben együtt dolgozott Pierre Boulez, Karlheinz Stockhausen és Luigi Nono zeneszerzők avantgardista csoportjával, s érdeklődése az elektronikus zene felé fordult. Tanított Németországban, Svédországban, a kaliforniai Stanford Egyetemen, ahol John Chowing, az egyetem számítástechnikai laboratóriumának vezetője felkeltette érdeklődését a számítógépes zene iránt. 1973-ban Hamburgban telepedett le, majd a hamburgi Állami Zeneművészeti és Képzőművészeti Főiskola tanára lett, 1967-ben megkapta az osztrák állampolgárságot, felváltva élt Hamburgban és Bécsben, ahová véglegesen csak élete utolsó éveiben költözött.
Az Artikuláció című elektronikus zenét 1958-ban szerezte. A hatvanas években az európai zenei avantgárd vezető képviselőjeként szerzett hírnevet. A hetvenes években ismét a hagyományhoz, a harmóniához és a ritmushoz kezdett vonzódni, kereste útját az avantgárd és a posztmodern között, kritikusai azt vetették a szemére, hogy “elárulta az avantgárdot”, s az “újromantikus” címkét ragasztották rá. Nemzetközi hírnevet 1961-ben az Atmospheres című zenekari művével ért el, s nagy feltűnést keltett Zenei provokáció egy előadóra és hallgatóságra, valamint Zenei szertartás című műve (utóbbi szimfonikus költeményt száz metronómra írta). Aventures és Nouvelles aventures című zenés színházi műveivel megpróbálta kiküszöbölni az énekhang és a hangszeres zene különbségét, e kompozícióiban az énekesek a szó hagyományos értelmében alig énekelnek. Le grand macabre (Nagy Haláltánc) címmel komponálta egyetlen operáját, amely Michel de Ghelderode meséjén alapul.
Írt zenekari és versenyműveket, elektronikus kompozíciókat, orgonaművet, oratóriumot (Requiem), madrigálokat a King’s Singers angol énekegyüttes számára, továbbá két magyar vonatkozású csembalóversenyt (Hungarian Rock és Passaglia Ungherese). Művei a délkelet-ázsiai kultúrák zenéje nyomán új harmóniákat, az afrikai népek zenéje nyomán új ritmikai struktúrákat teremtenek.
Zenéje egyebek közt hallható volt a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Tágra zárt szemek, a Charlie és a csokigyár című filmekben. Utolsó befejezett műve a Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című opusz, melyet Károlyi Katalin és az Amadinda Ütőegyüttes számára Weöres Sándor verseire komponált 2000-ben. Művészeti tevékenységét számtalan díjjal ismerték el. Egyebek közt megkapta a japán Császári-díjat (1991), az UNESCO-, valamint a művészeti Wolf-díjat (1996). 2003-ban Kossuth-díjjal, Németországban az Adornóról elnevezett díjjal, egy évvel később a svéd Polar-díjjal tüntették ki.
Ligeti György 2006. június 12-én halt meg Bécsben. 2011-ben róla nevezték el a budapesti Zeneakadémia oktatási központját. Májusi születésnapja alkalmából a Müpa rendszerint műsorra tűzi egy-egy zeneművét.
forrás:MTVA hírlevél |
