– Hány mesét tud?
– Több százat. Tizennégy évesen kezdtem el gyűjteni a történeteket. Akkoriban vadromantikus kelta korszakomat éltem, szinte kívülről fújtam az ír mitologikus mese- és hőstörténet-gyűjteményt, az Istenek és harcosokat, és bárd szerettem volna lenni, még azt is kinyomoztam, hány történetet kellett tudnia egy hivatásos vándorénekesnek.

– Aztán rájött, hogy bárdok – márpedig – nincsenek?
– Nem egészen, ugyanis később kiderült, hogy bárdok is vannak még – a mesemondás egyik válfajaként ma is sokan űzik ezt a műfajt. Ám azt, hogy a mesemondás hivatás is lehet, gimnazistaként még nem tudtam. Érettségi után az ELTE régész szakára iratkoztam be. Másodéves voltam, amikor a világhálót böngészve rábukkantam az ISC, a Nemzetközi Mesemondó Központ honlapjára. Ekkor vált világossá számomra, hogy mesemondói foglalkozás igenis létezik. Beiratkoztam a Kelet-tennesseei Állami Egyetem mesemondás szakára. Jelenleg a doktori munkámat írom.

Fotó: zalkacsenge.hu

– Amikor külföldi közönségnek mesél, hogyan fordítja le azt, hogy Hétszűnyű Kapanyányimonyók?
– Nem szoktam lefordítani. Kapanyányimonyókot akkor is kedveli a közönség, ha lefordíthatatlan. De a legfontosabb az, hogy a magyar meséket nagyon szeretik külföldön. Egzotikusnak, meglepőnek tartják őket, talán azért is, mert nagyon kevés magyar népmesét, mondát fordítottak le világnyelvekre. A Fehérlófiáért rajong az amerikai közönség, a spanyolok az Aranyhajú kertészbojtárért lelkesednek. A történet főszereplője a világ nyugati végébe megy aranyalmát szerezni. A Kanári-szigetek – ahol a mesét egy fesztiválon előadtam – a monda szerint a Heszperidák kertje, ahol az „Éj leányai” az örök ifjúságot adó aranyalmafát őrzik. A helyiek különösen örültek ennek a történetnek, hiszen könnyen azonosultak vele. A magyar Jolánta történetéért, aki később Aragónia királynéja lett, pedig egyenesen odavoltak. Azon pedig magam lepődtem meg legjobban, hogy A kiskakas gyémánt félkrajcárja című történetet több amerikai mesemondótól is hallottam.

– Biztosan akadnak olyan fogalmak a hazai mesékben, amelyek ismeretlenek a külföldi közönség számára.
– A spanyol hallgatóságnak például meg kellett magyarázni, hogy mit is jelent a tatárjárás. Az amerikai gyerekeknek pedig nem szabad olyan történetet mondani, amelyben kisördög szerepel, mert náluk az ördög és a pokol szavak káromkodásnak számítanak. Amikor a hétfejű sárkányról meséltem, az amerikai iskolások kis híján elbújtak a pad alá, hiszen korábban sosem hallottak erről a félelmetes szörnyetegről. Az pedig nekem okozott némi fejtörést, hogy miként ültessem át angol nyelvre a kacsalábon forgó palota fogalmát.

– A tarkabarka hölgy naplója címen több éve ír blogot. Ön a szóban forgó hölgy, vagy valamelyik mesehőse?
– Én vagyok. Szeretek színes ruhában fellépni, hiszen a mesék is színesek. A blogomon egyrészt feminista magyar népmesékről, azaz okos, hősies lányokról, asszonyokról írok, másrészt külföldi népmesékkel foglalkozom. Különösen izgalmasnak találom azt, amikor egymástól távol élő népek hagyományaiban közös motívumokra lelek. Meglepő, de Amerikában például találtam Fehérlófia-történetet, igaz, a főhőst Jacknek hívják, és a sárkányt gonosz, pipázó ember helyettesíti, ám a történet lényege ugyanaz. Vagy például a magyar népmesék kacsalábon forgó várával rokon motívum az orosz baba-jaga csirkelábú házikója. És ki hinné, hogy a Disney-rajzfilmekből is ismert Aranyhaj egyik előképe jelenik meg a perzsa történeti mondákat feldolgozó Királyok könyvében, Zál és Rúdábé szerelmi történetében.

– Mit csinál másképp, amikor felnőtteknek mesél?
– Amikor először hirdettem „felnőttmeseprogramot”, a közönség egy része meg volt győződve, hogy pajzán történeteket, vaskos tréfákat fogok előadni. Nagyot csalódtak, amikor eposzrészleteket, hosszú tündérmeséket kellett végighallgatniuk. Azóta előrelátóan a „történetek felnőtteknek” kifejezést használom, ha felnőttprogramot hirdetek. Bár a felnőttek elszoktak attól, hogy meséljenek nekik, mégis nagy igényük van a mesehallgatásra.

– Mindenképpen külföldön kell tanulnia annak, aki magyarként hivatásos mesemondó szeretne lenni, vagy itthon is lehet elegendő tapasztalatot szerezni?
– Mesemondással kapcsolatos konferenciákon, képzéseken, programokon nálunk is részt lehet venni, például a Hagyományok Házában. A tradicionális mesemondás mellett Magyarországon egyre népszerűbb a meseterápia és a mesepedagógia is. A mese jótékony hatására többek között a paloznaki meseközpontban fektetnek nagy hangsúlyt. Szerencsére a nemzetközi mesemondás is egyre népszerűbb nálunk. Barátaimmal közösen már kétszer szerveztük meg és idén is megtartjuk a Holnemvolt fesztivált, Magyarország első nemzetközi mesemondó fesztiválját. Sőt többször rendeztünk úgynevezett MythOffot (Mítoszok csatáját) is, amely idén nyáron is lesz. Ennek a főleg fiatalokat vonzó műfajnak az a lényege, hogy – általában kocsmában, bárban – két-két mesemondó mítoszokat előadva versenyez egymással. A győztest a közönség szavazza meg. Mindkét MythOff rendezvényünk telt ház előtt zajlott. 2014-ben bejegyeztettük a Holnemvolt Mesemondó Alapítványt is, amely tavaly hivatalosan is a FEST (Európai Mesemondó-szövetség) tagja lett. Egyszóval jó úton haladunk, ha mindez így folytatódik, akkor Magyarország is fontos állomása lesz a nemzetközi mesemondóknak, még népszerűbbé téve a magyar mesét külföldön.

(Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak – A nemzetközi mesemondás világa. Pont Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 3675 forint.)

forrás:mno.hu