< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Orbán és a „mini uniója”

| Mobile | RSS

Orbán és a „mini uniója”

2016. június 28. | hozzászólás | Közélet

Orbán és a „mini uniója”

fecsegő szimbolum
www.fecsego.eu nemzetközi hírportál jó nagyon jó!

Elemében van Orbán Viktor. A brit EU kilépési döntés után már többségben érezné visegrádi négyeit, diktálna a szerinte megmaradt huszonhármak nevében is, rendezne, intézkedne. Közben jótékonyan megfeledkezne egész oldalas londoni újsághirdetéséről, amelyben mondhatni egy nappal a szigetországi eredmény ismerete előtt, szubjektíven maga is azt sugallta a voksolóknak, hogy szavazzanak a bennmaradásra, így kívánná Európa közös érdeke. Most, hogy a csatorna túlpartján megszületett az elhatározás, szózataiban, nyilatkozataiban úgy tünteti föl, mintha maga is győztes volna, mintha rá is hallgattak volna a népszavazók. Meglehet a földrészen, akadnak, akik hisznek is neki, hiszen úgyszólván csak mi magyarok ismerjük igazán személyes politikai gyakorlatát, ő nem retten vissza attól, hogy egyik napról a másikra véleményt változtasson, homlokegyenest mást mondjon, mint amit korábban hirdetett. Nagy átváltozó művész, emlékezőtehetsége szaporán módosul, lelkifurdalás nélkül.

A legutóbbi hétvégén, hozzá közelálló egyetemista ifjú hallgatóság előtt, már úgy szónokolt, hogy az Unió mellényét teljesen újra kell gombolni. Fölröppentek olyan változatok is, hogy a közeli napokban, amikor Berlinre nagy zarándoklatok várnak, az elsők között szeretne ott lenni Hollande francia elnök és mások között, akik tanácsokat adnának Angela Merkelnek, ugyan merre tovább? Ő maga úgy véli, mint az európai néppárti szövetség egyik résztvevője, mint a német CDU egyik testvér alakulatának tagja, neki sorsdöntő szava lehet a közeljövő alakításában. Jogot formál arra is, hogy az NSZK egész politikájának a formálásában a kevesek között lehessen, akire a társaknak, de kivált a kancellár asszonynak, hallgatnia kell.

Nincs ebben semmi újdonság. Orbán hosszú ideje vallja, hogy Berlin szerinte rossz úton jár, teljesen ellentétesen azzal, mint amilyet ő tartana helyesnek, zokon veszi, hogy figyelmeztető intései pusztába kiáltott szavak maradnak. Ők közvetlen cimboráival, beleértve a nálunk vagy ötször többen lévő lengyeleket meg a szerényebb kíséretet is úgy vélik, hogy a visegrádi négyeket nem veszik kellően komolyan. Hallgatnak a „jelentéktelen” franciákra, akik éppen most ugyancsak zavarban vannak, a hasonlóan csekélynek számító olaszokra, akiknek kormányfője éppen Francois Hollande-dal kettesben első lesz már most a hét elején a Rajna mentén. Ő egyelőre, bármilyen buzgón riszálja is magát „mini uniója” élén, még mindig nincs kellően az élvonalban. Igaz, a világsajtót elözönli a Brexit visszhangja, ember legyen a talpán, aki kiismeri magát a véleménytengerben, egyelőre talán a kételyek vannak többségben, minden csakugyan véglegesen rendeződött-e el? Orbánt a jelek szerint mindez hidegen hagyja, rá se ránt, ő megy a maga szimata után. Adj Uram Isten, de mindjárt, vágjunk bele az újragombolásba, ne vesztegessük fölöslegesen a drága időt!

Szó se róla, nagyon is fontos fejlemény az, ami bekövetkezett, abban is sok az igazság, hogy az Unióra komoly felelősség hárul, merre tovább? Alapvető változások is szóba jöhetnek, méghozzá valószínűleg tényleg sürgősen is, de nem hűbelebalázs módjára, ahogyan Orbán elképzelné, nehogy ő és cimborái lemaradjanak. Eléggé komoly reagálás volt a türelmetlenségre az úgynevezett mag országoknak, az eredeti alapító hatoknak a gyors tanácskozása, ahová nem kapott meghívást. Bizonyára erős túlzás arra is gondolni, hogy a visegrádi négyek és még sokan mások is, nagymértékben abból élnek, amit ezek a hatok kínálnak nekik.

Ebben a kusza eseménytömegben, amelyet a Brexit reánk zúdított, mind hangosabban visszhangzik az is, hogy netán megfontolásra késztethetne, egyáltalán szükség van-e Európára, úgy ahogyan az annak idején De Gaulle, Adenauer és a többiek agyában megszületett? Abban az időben talán érdekes és időszerű volt, de azóta nagyot változott a világ. Éppen Orbán Viktor belső képében is megjelentek a „nemzetek Európájának” a hívei, akik vitatják a gondolat időszerűségét, jobbnak, netán időszerűbbnek is tartanák az egész Unió föladását. Féltékenyen óvnák a nagyon divatossá vált nacionalista szemléletet, nem egy mindenkiért és mindenki egyért, hanem ezzel ellentétesen, inkább a féltékeny bezárkózás, a különállás.

A mellény újragombolásának sebtében bedobott ötletében ez fogalmazódott meg, még csak óvatosan, de annál agresszívebben. Legyünk nagyvonalúak, mire várnánk, hála a brit többség szerény megfogalmazásának, íme, itt az alkalom. Kétségtelen, óvatosnak kell lenni, minden eshetőséget számba kell venni. Talán még az sem túlzás, mint sokan mások is mondják, hogy gyerünk, vessünk véget Brüsszel „diktatúrájának”, ennek az elviselhetetlen bürokratikus vízfejnek, ne parányi luxemburgiak fogalmazhassák meg, éppen most mire van szükség, most már csak huszonhétnek, de még kevésbé a büszke négynek se, vessünk keresztet erre az ostoba ötletre.

Hol az a mellény, ne is gomboljuk újra! Szakítsuk le a gombokat is, hajítsuk félre az egészet, úgy ahogyan megmaradt. Hallgassunk Orbán szavára, ő mindig tudja, éppen abban a pillanatban rábukkan, késedelem nélkül mire is van szükség. Hátha Merkel is fölismeri, az ő magyar jó barátja mindig, halogatás nélkül megleli a pillanat parancsát.

szerző:Várkonyi Tibor varkonyit@nepszava.hu

Leave a Reply 907 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: