< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Lecserélik a frakció vezetését

| Mobile | RSS

Lecserélik a frakció vezetését

2016. július 6. | hozzászólás | Közélet

Lecserélik a frakció vezetését

fecsegő szimbolum
www.fecsego.eu nemzetközi hírportál jó nagyon jó!

Ma dönt az MSZP a Szanyi elleni fegyelmi ügyében

Ma tárgyal az MSZP elnöksége arról, indít-e fegyelmi eljárást Szanyi Tibor uniós képviselő ellen. Lapunk elsőként írta meg, hogy Szanyi a múlt héten Molnár Gyula új pártelnökkel és több nem nevesített szocialista politikussal szemben éles kritikát fogalmazott meg.
„Molnár zsarolható azzal, hogyha kicsit is jobban kinyitod a szárnyadat, valamelyik kerületi ügyben vádat emelünk ellened.” Azt is mondta a 444.hu-nak, hogy a kormánypártok az ügyészség befolyásolásán keresztül markukban tudják tartani az új MSZP-elnököt. Az MSZP-vel kapcsolatos hír az is, hogy Hunvald György lett a VII. kerületi pártszervezet elnöke. Hunvald nem zárta ki, hogy 2019-ben polgármesterjelölt lesz a VII. kerületben.

A szocialista politikust a kerületi lakáskiutalások büntetőügyében a Kúria egy év börtönre ítélte. A büntetést nem kellett leülnie, mivel két és fél évet előzetesben töltött a 2002 és 2010 közötti erzsébetvárosi polgármester. A kerületi ingatlanpanama kapcsán felmentették a vádak alól. Nemrég az erzsébetvárosi és zuglói tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban – ezekben ugyancsak felmentették Hun­valdot – a Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság perújítást rendelt el.

Az MSZP tegnapi elnökségi ülésén a testület Molnár Gyula javaslatára Lu­kács Zoltánt megbízta a szervezetfejlesztési kabinet felépítésével, és a vezetőjének választotta. Szinte teljesen lecserélődhet az MSZP parlamenti frakciójának vezetősége, a leköszönő Tóbiás Józsefet Tóth Bertalan válthatja a frakcióvezetői poszton – tudta meg az MTI MSZP-s forrásokból. A még jelenleg is frakcióvezető-helyettesként dolgozó Tóth Csaba mellett Varga László és Szakács László is helyettes lehet. Nem lesz a frakcióvezetőség tagja Harangozó Tamás, aki eddig általános frakcióvezető-helyettes volt, és Lukács Zoltán sem.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 884 megnézve, 2 alkalommal mai nap |
Tags: