Szabó Palócz Attila:Egzotikus csendéletek
Szabó Palócz Attila:Egzotikus csendéletek
Néhány napja már a határ szerbiai oldalán lévő Horgosnál táboroznak azok a menekültek, akik mintegy tüntetésszerűen gyalog indultak el Belgrádból a múlt héten
szerző:Szabó Palócz Attila
Néhány napja már a határ szerbiai oldalán lévő Horgosnál – Röszkével átellenben, vagyis hát „srégan á’tal”, ahogyan arrafelé mondják – táboroznak azok a főleg afganisztáni és pakisztáni menekültek, akik mintegy tüntetésszerűen gyalog indultak el Belgrádból a múlt héten, és éhségsztrájkkal tiltakoznak a határzár és a szigorú bevándorlási szabályok ellen. Hogy akciójuknak a tévékameráknak produkált show-műsoron kívül mennyi jelentősége van, azt a fejlemények majd megmutatják, de legalább addig is lehet látványos felvételeket készíteni, sorozatgyártásban gördülnek le a futószalagról az önmagukat görcsösen ismételgető tudósítások, lihegő tévés kisasszonyok vagy meglett asszonyságok, meg persze ifjú titánok kezében sistereg a mikrofon az út menti szélben, soha nem látott nemzetközi érdeklődés nyilvánul meg a helyi média jó áron forgalmazott képsorai iránt, a legrangosabbnak tartott helyekről jönnek a megrendelések, virágzik a biznisz, mint a régi szép és gazdag jugoszláv időkben. S igaz, ami igaz, annyi afgán, pakisztáni és szír utazó a titói éra évtizedei alatt összesen nem látta Szerbia lankáit és völgyeit, no meg persze a mindig is az éléskamrájának tartott északi sík vidékeit, mint az elmúlt másfél-két évben.
Rontja a bizniszt, hogy az éhségsztrájkolók száma folyamatosan – rohamosan! – csökken, tegnap már csak negyvenen tartottak ki, de ez a szám is viszonylagos, bármikor változhat – lefelé. Belgrádból százharminc migráns érkezett gyalog a határra abból a háromszáz-négyszázból, aki pénteken indult el demonstrációs túrájára. Akkor még nagy volt köztük az elszántság, a lelkesedés. Hétfőn délelőtt azonban már csak ötvenen folytatták a demonstrációt, s ma reggelre talán el is fogynak már, feladják, de hadd ne bocsátkozzak itt most még jelentősen megalapozott jóslatokba sem. Ami azonban pénteken még jó ötletnek tűnt nekik a belgrádi vasúti pályaudvar és a központi buszállomás melletti parkban ücsörögve (tanúsíthatom, hogy valóban kellemes, zöld, fás környék, magam is sokat várakoztam itt átszállásra várva), arról mára vagy talán már tegnapra, tegnapelőttre kiderült számukra is, hogy egy bazi nagy átverés. Egy ilyen demonstrációról előre tudniuk kellett volna, hogy nem járhat sikerrel, nem hozhat eredményt. Hacsak nem az volt a cél, hogy látványosságot produkáljanak a nyári kánikulában még a sorozatos németországi terrortámadások mellett is eltunyult nemzetközi médiának.
Látom viszont magam előtt a rangos külföldi tévétársaságnak, hírügynökségnek dolgozó – nem csak helyszíni, de helyi! – tudósítót, akinek szó szerint falat kenyeret ér egy-egy ilyen akció feltupírozása. Jön a megrendelés, most már csak rá kell venni a migránsokat, hogy olyat tegyenek, ami látványosságában, bombasztikusságában is elérheti a külföldi publikum ingerküszöbét.
És persze érkeznek is tudósítók Szerbiába a világ minden tájáról, mintha csúcstalálkozóra jönnének – mintegy zarándoklatra –, hogy végigjárják ők is a menekültek vándorútját. De őket már nem is csak a migránsválság részletei foglalkoztatják, hanem felfedezik maguknak az „egzotikus” környezetet is, amelybe belecsöppentek. Így például egy meglepetésekkel teli cikket közölt nemrég egy amerikai újságíró szerbiai útjáról. Úgy értem: nem az írásmű tartalmazott meglepetéseket, hanem a szerző nagyrészt a döbbenetének adott benne hangot. Szerbia egy fenomén – írta cikkében –, az ország elnöke nem tud angolul, a királya pedig nem tud szerbül.
Ebben, mondjuk, tényleg igaza van, a szerb király – vagyis mivel nincs megkoronázva, egyelőre csak trónörökös – Angliában nőtt fel, az „anyanyelvén” nem nagyon képes a gagyogás szintje fölé emelkedni, de legalább a családtól a szocializmus idején elkobzott vagyon és ingatlan egy részét visszakapta… „Van a Balkánon egy ország, amely saját magával határos…” – írta az amerikai újságíró. Hát igen, rakjuk helyre egy kicsit, hiszen ebben csak annyiban felkészületlen a tengerentúli kolléga, hogy Közép-Európában több ilyen ország is van…
Az amerikai szerző a következő mondatában tesz egy gesztust, vagyis hát bókol a szerb hölgyek előtt: „Ahol a legszebb nők élnek, és a születési adatok mégis egyre rosszabbak. Ahol a munkanélküliek dolgoznak legtöbbet, ahol a legtermékenyebb földeken is éheznek az emberek. Ahol a vonatok menetrend szerint késnek. Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában nyernek világversenyeket. Ahol mindenki munkába siet, de senki sem érkezik meg idejében. Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órát tart. Ahol az egészségügy ingyenes, de a gyógyítás drága. Ahol az újságírók bármit megírhatnak, amire csak utasítást kapnak. Ahol a nemzetközi krízis állampolgárságot kapott. Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok azonban nyilvánosak. Ahol a háborúk soha nem érnek véget. Ahol a történelem naponta ismétli önmagát. Ahol azok a leggazdagabbak, akik soha nem dolgoztak. Ahol a külföldi valutát hazai pénznemként használják. Ahol az emberek a vallási ünnepeken is káromolják Istent. Ahol a művelt és okos embereket, mivel nem értik a szavukat, őrültekké nyilvánítják, az őrülteknek viszont papírjuk van arról, hogy szinte bármire alkalmasak. Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig természetes állapot…”
Van egy ország a Balkánon – írta az amerikai kolléga –, de azt már nem tette hozzá (talán a korai lapzárta miatt), hogy ennek az országnak a határán tegnap még éhségsztrájkkal demonstráló migránsok táboroztak. Az akciónak ma reggelre talán már vége is lesz, jelentősége akkor volt, hogy gyakorlatilag nyugodtan elmondhatjuk: „Nem történt semmi sem”. De legalább adtak egy témát a nyugati nyilvánosságnak, amelyen a sokkal fontosabb témák helyett napokig „pöröghetett”.
forrás:magyar hírlap.hu