Média Így értékelik a pártok a Népszabadság felfüggesztését))) médias Ainsi, les parties ont évalué la suspension de la liberté du peuple
Média
Így értékelik a pártok a Népszabadság felfüggesztését
Isten áldja meg a www.fecsego.eu nemzetközi hírportált és óvja Magyarországot!
A Mediaworks szombattól minden előzetes figyelmeztetés nélkül felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását, és munkatársakat felmentette a munkavégzés alól.
A Fidesz nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, “az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe”. Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt, azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták – tették hozzá.
A kormány is kizárólag gazdasági döntésként tekint a Mediaworks lépésére. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős az MTI-nek elmondta,semmiképpen sem szeretnék a sajtószabadságot megsérteni még azzal, hogy beleszólnánk egy kiadó döntésébe.
A DK nemzetközi fórumokhoz fordul a Népszabadság felfüggesztése miatt
Gréczy Zsolt, a Demokrata Koalíció szóvivője szerint a Népszabadság megölése a magyar demokrácia, a magyar sajtószabadság elleni legaljasabb támadás A párt úgy véli a legnagyobb politikai napilap, a demokratikus Magyarország egyik legfontosabb képviselőjének elhallgattatása az Orbán-kormány egyik legaljasabb gaztette.
Mint mondta, támogatják a lap szerkesztőségét küzdelmében, szolidárisak a szerkesztőség munkatársaival, olvasóival, a demokratikus Magyarországgal és készek a lapért folytatott küzdelemben bármilyen módon részt venni.
LMP: a Fidesznek kell bizonyítania, hogy nincs köze a Népszabadság bezárásához
Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint elfogadhatatlan, ami történt, kulturált országokban és demokráciákban “nem szoktak így bánni lapokkal és olvasókkal, állampolgárokkal”. Mint mondta, joggal merül fel a Fidesz szerepe a lap bezárásában, ugyanis korábban már szó volt arról, hogy a Fidesz érdekkörébe vonják a napilapot.
Az LMP társelnöke megjegyezte: nyilvánvaló, hogy nem csődről van szó, mert ugyan a napilapoknál megszokott, hogy veszteségesek, de az online kiadást meg szokták tartani.
MSZP: a sajtó gyásznapja a Népszabadság kiadásának felfüggesztése
Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke, országgyűlési képviselője közölte, a rendszerváltás óta egyetlen médiummal sem fordult elő, hogy az újságírók reggeltől nem érték el elektronikus levelezésüket, nem tudtak bemenni munkahelyükre.
Kiemelte, a Népszabadság az elmúlt 25 évben az ellenzéki újságírás egyik legmeghatározóbb orgánuma volt és szombaton “gyakorlatilag lekapcsolták”, amire nem lehet indok a veszteségesség.
Jobbik: Orbán parancsa
A párt MTI-hetz eljuttatott közleménye szerint a napilap bedöntését nem a piaci logika diktálta, hanem Orbán Viktor parancsa és gazdasági holdudvarának aknamunkája.
A Jobbik úgy véli a Fidesz egyetlen célja, hogy vagy saját uralma alá hajtsa a hazai sajtóorgánumok száz százalékát, vagy ellehetetlenítse azokat. Ez az eset egyben figyelmeztetés is az összes ellenzéki és független sajtótermék számára, hogy bárki bármikor ugyanígy járhat.
forrás:ma.hu
médias
Ainsi, les parties ont évalué la suspension de la liberté du peuple
Que Dieu bénisse et protège le portail de nouvelles international www.fecsego.eu Hongrie! Strong>
Le MediaWorks samedi suspendu sans avertissement sous la forme d’impression et de l’édition en ligne de la liberté du peuple, et a acquitté des collègues de travail.
Fidesz considère la suspension de la délivrance de la liberté du peuple est pas une politique, mais une décision d’affaires raisonnable pour informer l’éditeur que le conseil a produit une perte de 5 milliards de HUF. Le parti de la grande coalition MTI vous avez reçu communication le dit, «ce serait une violation de la liberté de la presse, si vous dites que les décisions d’un propriétaire unique médias.” Le MSZP cette évidemment difficile à accepter, depuis que la page était autrefois la propriété de la partie, cependant, a vendu sa participation en 2015 – at-il ajouté.
Le gouvernement est également considéré comme une étape de décision de MediaWorks purement économique. Bence Tuzson pour les communications gouvernementales MTI dit nullement envie d’offenser même la liberté de la presse qu’il cherche à louer une décision.
DK forums internationaux se produit en raison de la suspension du Peuple de la liberté
Zsolt Gréczy, le porte-parole de la Coalition démocratique a déclaré que le meurtre de la démocratie hongroise Népszabadság, attaque méchant hongrois sur la liberté de la presse Le parti estime que les grands quotidiens politiques, l’un des gouvernement démocratique Hongrie Orbán le plus représentatif pour faire taire l’un des crimes les plus méprisables sont.
Comme il le dit, le soutien du comité de rédaction de la lutte, en solidarité avec le personnel de la rédaction, les lecteurs, la Hongrie démocratique, et sont prêts à se battre pour participer LAPERT en aucune façon.
LMP: Fidesz de prouver que non liée au Peuple de la Liberté pour fermer
Vent Bernadett inacceptable LMP co-président de ce qui est arrivé pays civilisés et les démocraties “ne traitent généralement pas avec les journaux et les lecteurs, les citoyens”. Comme il le dit, le rôle du droit se pose près d’un onglet du Fidesz, comme cela a déjà été dit à propos de cet intérêt Fidesz d’être impliqué dans le quotidien.
LMP co-président a fait remarquer, il est clair que la faillite est pas le cas, parce que, comme d’habitude dans les journaux quotidiens pour perdre de l’argent, mais l’édition en ligne, il est tenu.
Parti socialiste: Suspension de la presse le deuil de la date de délivrance du Peuple de la liberté
Tumuli Agnes, président des socialistes à Budapest, député dit, puisque le système ne support pas eu lieu ce matin les journalistes ont pas atteint leur e-mail, n’étaient pas en mesure d’aller à leur travail.
Il a souligné Népszabadság les 25 dernières années a été l’un des organes de journalisme les plus oppositionnel et le samedi, “pratiquement éteint,” vous ne pouvez pas être une raison pour pertes.
À droite: les ordres de Orban
Le parti MTI-Hetz a déclaré dans un communiqué envoyé au rouleau de journal ne sont pas dictées par la logique du marché, mais Viktor Orban de commandement et de l’orbite économique des machinations.
Jobbik estime que le seul but de Fidesz, comment vous effectuez sous la domination de leur propre à cent pour cent des médias nationaux, ou de les obstruer. Cette affaire est aussi un rappel pour tous les produits de l’opposition et des médias indépendants que chacun peut agir de la même manière.
Source: ma.hu