< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Kémiailag kasztrálná a pedofilokat a Jobbik

| Mobile | RSS

Kémiailag kasztrálná a pedofilokat a Jobbik

2016. november 20. | hozzászólás | Közélet
Kémiailag kasztrálná a pedofilokat a Jobbik


Kémiailag kasztrálná a pedofilokat a Jobbik

2-foldgomb

www.fecsego.eu nemzetközi hírportál

A jövő héten be is nyújtanak erről egy törvényjavaslatot.

A jövő héten ismét kezdeményezi a Jobbik, hogy a büntető törvénykönyv módosításával teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetőségét a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői esetében – közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton újságírók előtt Budapesten.
Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy az ilyen cselekményekben először elmarasztaltak önkéntesen vethessék alá magukat az eljárásnak, a visszaesők számára pedig tegyék azt kötelezővé. A politikus hangsúlyozta, hogy az ilyen cselekmények esetében nagyon magas a visszaesők aránya, miközben különleges védelmet kell kapniuk a gyerekeknek.”Nyitottak vagyunk arra, hogy ha azt szakmai érvek és indokok alátámasztják, szélesebb körre is kiterjesszük ezt” – közölte a politikus az MTI azon kérdésére, hogy a felnőttek elleni szexuális cselekményekre is kiterjesztenék-e az intézkedést. Hangsúlyozta: az előző és a mostani ciklusban is kezdeményezték már ezt a módosítást. “Most adunk egy harmadik lehetőséget a Fidesz-KDNP-többségnek, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem a jogszabályok szintjén is, valóban védjük ezeket a társadalmilag kiszolgáltatott csoportokat” – mondta a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A kémiai kasztráció lényege, hogy anélkül csökkentik a férfiakban a tesztoszterontermelést, hogy a heréket eltávolítanák. Több országban is van rá példa, hogy ily módon orvosi eszközökkel is fellépnek a gyermekek védelmében, de amikor 3 éve a Népszava rákérdezett, az Orbán-kormány még elhatárolódott az ötlettől és azt írták:

mind a különböző emberi jogi egyezmények, mind Magyarország alaptörvénye rögzíti a méltósághoz való jogot, a kínzó, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát, illetve a testi, lelki egészséghez való jogot is, így ennek bevezetését nem tervezi a kormányzat.

forrás:hvg.hu

Leave a Reply 72 megnézve, 1 alkalommal mai nap |