Felsorakozik Paks 2 ellen a baloldal, az MSZP az LMP mellé áll//// Paks alineados contra dos de la izquierda, el Partido Socialista está incluido en el
Felsorakozik Paks 2 ellen a baloldal, az MSZP az LMP mellé áll
Habár a választási összefogásról hallani sem akar az LMP, és a Botka Lászlót gyakorlatilag kikosarazták a múlt heti egyeztetésen, egy konkrét ügyben formálódik az MSZP–LMP-összefogás. Paks 2 leállítása ügyében az MSZP támogatja az LMP-t – ezt a szocialisták válaszolták az LMP ellenzéki pártoknak küldött levelére.
Az LMP vezetői pénteken jelentették be, hogy népszavazást kezdeményeznek a paksi bővítésről. Szél Bernadett társelnök múlt héten azt mondta, a paksi atomerőmű bővítése még az olimpiarendezésnél is kockázatosabb vállalkozás.
Úgy tudjuk, még a héten benyújtják a kérdést a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Ügyesen kell megfogalmazniuk, hiszen a kérdés nemzetközi szerződést érinthet, egyszer az NVB már épp emiatt elutasította a párbeszédes Jávor Benedek beadványát. Ungár Péter elnökségi tag erről azt mondta, hogy a nemzetközi szerződésből származó kötelezettségről nem lehet referendumot tartani, de ez nem jelenti azt, hogy magáról a szerződésről ne lehetne kiírni a népszavazást.
Az MSZP együtt gyűjtene az LMP-vel
Az LMP-közeli Reflektor blog azután megkereste az ellenzéki pártokat a népszavazással és az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, majd most nyilvánosságra a válaszokat. Eszerint az MSZP jelezte: ha Paks 2 ellen lesz hitelesített kérdés, akkor gyűjteni fog, hiszen „a Paks 2. beruházás még az olimpiánál is nagyobb hatással van az ország jövőjére”, és „a beruházás államadósságot növelő óriási költsége miatt csak széles körű társadalmi vita után, népszavazással szabad az új atomerőműről dönteni”.
Egy MSZP-s vezető az Indexnek megerősítette, hogy támogatni fogják az aláírásgyűjtést, erről az elnökségben is szó volt. A párt legtöbb vezető politikusa egyetért az LMP-s gyűjtés támogatásában – Molnár Gyula elnök és Botka László miniszterelnök-jelölt is –, és szívesen vennének egy MSZP–LMP-akciót a gigaberuházás ellen.
Ez az egyértelmű kiállás azért meglepő, mert korábban komoly belső konfliktusok voltak a paksi beruházás miatt. Korábbi cikkünkben részletesebben is bemutattuk az MSZP-s atomháború hátterét.
forrás:index.hu
Paks alineados contra dos de la izquierda, el Partido Socialista está incluido en el
LMP D MAR20150217009 Estoy a favor de los socialistas, iniciativa de referéndum LMP contra Paks 2, podría facilitar la recogida de firmas. El Índice es consciente de que incluso la palabra socialista Presidencia del partido fue el tema, y los líderes de los partidos para apoyar la acción MSZP LMP contra la inversión giga. A pesar de que la elección no quiere oír összefogásról LMP y László Botka prácticamente rechazaron la consulta de la semana pasada, en forma en un caso particular la colaboración MSZP LMP. Paks 2 con respecto a detener el PSOE apoya LMP – que los socialistas respondieron a la carta enviada a los partidos de la oposición LMP. líderes LMP anunció el viernes que un referéndum se iniciará en Paks ampliación. Viento Bernadett co-presidente la semana pasada, dijo que la expansión de la central nuclear de Paks tiene la olimpiarendezésnél es un negocio riesgoso. Incluso pueden enviar su pregunta de esta semana por la Comisión Nacional Electoral (NVB). Hábilmente necesitan definir, porque la pregunta puede verse afectada por un tratado internacional, por lo tanto, una vez que la NVB acaba de rechazar las presentaciones interactivas de arce Benedict. Peter Ungar miembro de la junta acerca de esto, dijo que las obligaciones resultantes de acuerdos internacionales no puede celebrar un referéndum, pero eso no quiere decir que el núcleo del tratado no podía escribir la consulta. El PSOE recogería junto con LMP El blog estrecha Spotlight LMP luego se acercó a los partidos de la oposición sobre el referéndum y la recolección de firmas, ahora se publicarán las respuestas. De acuerdo con el PSOE indicó que si hay Paks 2 contra la cuestión certificada, que se reunirán, como “los Paks de inversión 2, incluso en los Juegos Olímpicos en un mayor impacto en el futuro del país”, y “debido a que aumenta la inversión en el gobierno coste enorme deuda sólo un debate social amplio después de un plebiscito libre para decidir la nueva planta de energía nuclear “. Un líder MSZP del índice confirmó que apoyarán la recogida de firmas, que era la Presidencia se trate. el político de más alto rango del partido está de acuerdo con la LMP y la recolección de ayuda para – presidente Gyula Molnár László Botka y candidato a primer ministro – y reacios a convertirse en una acción MSZP LMP contra la inversión giga. Esta postura clara es sorprendente, ya que previamente había serios conflictos internos debido a la inversión de Paks. En nuestro artículo anterior presentamos con más detalle en el fondo guerra nuclear MSZP.
Fuente: index.hu