< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Át lehet majd menni a Párisi Udvaron, de minek

| Mobile | RSS

Át lehet majd menni a Párisi Udvaron, de minek

2017. május 20. | hozzászólás | Közélet

 

KULTÚRA

Át lehet majd menni a Párisi Udvaron, de minek

A Párisi udvar és a fölé épülő szálloda átadása a jövő évre, 2018. májusára-júniusára csúszik, de a sajtó egy évvel a kész állapot előtt megnézhette, hogy áll a felújítás a Ferenciek terén. Pontosabban, milyen állapotban van most a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca között húzódó passzázs. Egy kicsit talán furcsa lehet a korai bejárás, de a sajtótájékoztatónak köze lehet ahhoz a hírhez, miszerint a befektető akár lezárhatja az átjárót, és nem egy közhasznú teret alakít ki, amit a budapestiek is bármikor használhatnak.

Kiderült, hogy ez nem igaz. A Párizs Property Kft. tulajdonában lévő beruházás tervei között nem szerepel, hogy éjszakára becsuknák a kaput, lesz étterem és kávézó is a passzázsban, de elsőre mégse tűnik úgy, hogy ez egy központi élettérként működik majd, ahol a budapestiek és a turisták kedvükre találkozhatnak. 

Kezdve azzal, hogy a Petőfi Sándor utcai bejárat a szállóba vezet, a kupolatérben kap helyett a lobby és a recepció. Átmehet rajta, aki akar, a bejárást vezető Hermesz János projektmenedzser is hangsúlyozta, hogy egy 5 csillagos szálloda nem nagyon szokta bezárni a kaput éjszakára, de ettől még a lobbyn megy át az ember.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Mi is az a Párisi Udvar?

És miért az a neve? A 19. század elejére nyúlik vissza a Ferenciek terén álló ház építéstörténete. Brudern József báró telkére annak idején Pollack Mihály tervezte az üzletházat, az építkezést 1817-re fejezték be, és egyből a Párisi Udvar nevet kapta. Nem véletlenül, ugyanis a passzázs kísértetiesen hasonlított az 1810 körüli Passage des Panoramas átjáróra Párizsban. Eredetileg üzletek kaptak helyet az épületben, Brudern báró lakását pedig az első emeleten alakították ki. 1834-ben a Teleki család tulajdonába került az ingatlan, majd a Bethlen család vette meg 1896-ban. 1906 után, mikor a telek a Belvárosi Takarékpénztáré lett, pályázatot írtak ki egy új székház tervezésére. Bár az első helyet az a Korb Flóris-Giergl Kálmán páros nyerte meg, akik a századfordulón a Ferenciek tere két oldalán a Klotild-házakat tervezték, a munkálatokkal végül Schmahl Henriket bízták meg. Ez csak azért furcsa, mert ha Korb Flórisék építették volna meg a Párisi Udvar új épületét, egységesebb kialakítást kaphatott volna a tér. De fontos, hogy a Takarékpénztár nem kívánt újítani, a pályázati kiírásban kikötötték a hagyományos stílust, ami Schmahl munkáit is jellemezte.

Szóval bár reprezentatív a Párisi Udvar, hihetetlenül részletgazdag tele Zsolnayval, viszont a legkevésbé sem volt előremutató a maga idejében.

Nem a kor legkiemelkedőbb példája, illeszkedett Schmahl Henrik életművébe. Az arab, mór, gót stílus jegyeit kapta, és hasonló a szintén Schmahl tervezte Urániához. A hagyományos stílus azért a kornak megfelelő szerkezetet kapott, az öntöttvas dongakupola a passzázsban kifejezetten modern elem.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Az udvar az 1944-45-ös ostrom alatt súlyosan megsérült, és az 50-es évek végén, 60-as évek elején többször felújították. A bejárás során kiderült, hogy nem túl körültekintően végezték a munkálatokat, rengeteg Zsolnay kerámia tűnt el a homlokzatról, amiket százmilliós értékben kell a beruházóknak szakszerűen pótolniuk. Kisebb szerencse, hogy a 60-es években elbontott Zsolnay egy részét különböző helyekre építették be, Hermesz János hozzátette, hogy a padláson, a pincékben, de még a kéményekben is találtak kerámiát több tízmilliós értékben. Ez valamelyest csökkentette az összességében 12 és félmilliárdos beruházást, de meg is toldotta egy milliárddal. Menet közben derült ki, hogy az átvett állapot nem egyezik meg a levéltárban talált eredeti tervekkel, amikhez igazodniuk kell, úgyhogy nőtt a költség, illetve változott az átadás időpontja – mondta Fazekas Tamás, a Párisi Udvarban jövőre nyíló szálloda igazgatója a sajtótájékoztatón.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Luxusszálloda a luxusembereknek

Mielőtt rátérnénk, hogy akkor most ki és mikor használhatja az egyébként némi korlátozással kiegészített közhasználatú átjárót, jó lenne tudni, hogy mi épül a több mint 12 milliárdos beruházásból. Ahogy mi is megírtuk, a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat 2014-ben adta el a 2,1 milliárdért egy arab befektetőnek az épületet. A Párisi Property Kft. projektjét a kormány kiemelt beruházássá minősítette, és az Eximbank biztosított számukra testre szabott, 21,95 millió eurós (~6,78 milliárd forint) hitelt, kezesként pedig a Parisi Udvar Hotel Kft. áll mögöttük.

Utóbbi cég két tulajdonosa az a palesztin származású, de Jordániából érkezett Zuhair Awad és Sameer Hamdan, akik Mellow Mood néven üzemeltetik a szomszédos Klotild-palotában lévő Buddha-Bar luxusszállót. 

A jövőre megnyitó szálloda nevére még egyértelmű válasz nem érkezett, de a sajtótájékoztatón Fazekas Tamás elmondta, hogy valószínűleg maradnak a Párisi Udvarnál, bár korábban nemzetközibb hangzású nevet akartak. Azon az alapon, hogy az udvart nem érti mindenki, a passzázst viszont igen.

Lehet, hogy az átjáró lehetséges lezárása körüli botrányra már nem akartak rátenni egy lapáttal, és a népharagtól tartva maradnak az udvarnál.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Az Örökségvédelmi Hatósággal egyeztetve kötelesek visszaállítani az eredeti állapotot, amennyire lehet. A mahagóni portálokat már restaurálják, a Zsolnayt gyártják, és bár nem láttuk, de elvileg az eredeti Villeroy és Boch padlóburkolatokat is utángyártják. A Ferenciek teréhez közelebb eső kristálykupolát a helyszínen restaurálják, a portálokat és a vitrineket egyelőre elszállították. Akik az ikonikus üvegkupolát féltették, azok megnyugodhatnak, mint ahogy azt korábban a 444 megírta, a kristálykupola, és a Róth Miksa-féle ólomüveg borítású kupola megmarad, nem bontják le, hanem felújítják. A belső, poligon udvar feletti, 1940-1950-es években épülhetett vasbeton kupolát bontják el.

Ha majd minden elkészül, 110 szállodai szobát adnak át, melyekből 18 lakosztály lesz – van, amelyik 250-300 négyzetméteres területen. Az épülő hotel igazgatója elmondta, hogy az üzletemberek a célközönség, a kitűzött cél szerint a top 3 budapesti szállodába akarnak bekerülni.

A látványtervek alapján a csapból is arany fog folyni.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Átmehetek a Párisi udvaron, de minek

Április végén körbement a magyar sajtón, hogy veszélyben az átjárás, mivel a beruházó akár lezárhatja a passzázst, de ettől nem kell tartanunk. A Mellow Mood és a a Párizs Property Kft. álláspontja szerint nem kívánják bezárni a kapukat.

A passzázsokat eddig sem terveztük, és ezután sem tervezzük lezárni. Habár a múltban az átjárók éjszakánként mindig zárva voltak, a jövőben egész éjjel nyitva lesznek a szálloda és a vendéglátóipari egységek megközelíthetőségének érdekében is. Hangsúlyozzuk, hogy az udvarhoz tartozó passzázsok nem kerülnek magántulajdonba. Sőt, a mi közreműködésünkre lett bejegyezve a ‘közterület’ jelleg, ami ellentmond annak, hogy magántulajdonba szeretnénk venni azokat

– írták a közleményükben.

A némi korlátozással közterületként használt területet bár meghatározott időszakokra bezárhatják, ezt a sajtótájékoztató alapján csak technikai problémák esetén vetik be. És azt az óriási engedményt is megtették a beruházók, hogy 0-24-es lesz a passzázs, azaz nem zárják be éjszakára sem.

Látványterv az elkészült épületről

A legnagyobb kérdés viszont, hogy milyen helyiségek kapnak helyet a mindenki által használható átjárón. Étterem, kávézót, bárt terveznek a Ferenciek teréhez közelebbi oldalon, a másik bejáratnál pedig a szálloda recepciója és lobbyja kerül kialakításra. Ne legyen igazam, de valahogy úgy képzelem, hogy inkább a szálló vendégeinek lesz kedve beülni a vendéglátóhelyekre.

Amíg évekkel ezelőtt, direkt azért vágta le az ember a Petőfi Sándor és a Váci utca közötti szakaszt, hogy átmenjen a passzázson, addig most át kell sétálni a hotel fogadó részén. Megteheti, aki akarja, de azért a hangulata egészen biztos más lesz. 

Hasonló a helyzet, mint a Gresham palotánál, elvileg ott is létezik egy átjáró, amin bárki átmehet, de tegye fel a kezét, aki tud róla!

A Kígyó téri kijárat felé szintén megnyitják teret, de az már egy másik ingatlanhoz, a Ferenciek tere 11-hez tartozik, lesz kijárata, de a ház kérésére kaputelefonon lehet csak megoldani a ki-bejárkálást.

forrás:hír24.hu

Leave a Reply 174 megnézve, 1 alkalommal mai nap |