< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Üres dobozokkal akarta “lebuktatni” a kormány Hadházyt

| Mobile | RSS

Üres dobozokkal akarta “lebuktatni” a kormány Hadházyt

2017. november 26. | hozzászólás | Közélet

Üres dobozokkal akarta “lebuktatni” a kormány Hadházyt

Ahogy arról beszámoltunk, az LMP-s Hadházy Ákost és Szél Bernadettet egy hónapos küzdelem után beengedték a nemzeti konzultációk gyűjtő és tároló helyszíneire. Újságírót, fotóst nem vihetett magával, egy fotós később mégis megjelent, a kormany.hu fotósa, lesz is szerepe. Hadházy a látogatáson arra jutott, hogy 99%-os bizonyossággal kijelenthető, hogy nincs annyi kitöltött ív, mint amennyiről a kormány beszámol.

A nyilvánosság kizárásával zajló látogatáson bejárta az ívek három állomását. Az első állomása a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egyik VIII. kerületi telephelye volt. Itt kiveszik a borítékokat a postáról érkező dobozokból, és elméletileg átvilágítják, hogy nincs-e bennük robbanószer. Nyilvántartás nem volt, elmondása szerint tehát rögtön az első állomása olyan az ívek kezelésének, ahol bárki elvehet, vagy hozzátehet az ívekhez, hiszen azt nem vezetik rendesen. De a második helyen a konzultációs íveket és a visszaküldők adatait tartalmazó lapot válogatják szét, itt volt nyilvántartás, de azt mondták nem mutatják meg, mert valahol el van zárva. Először azt mondták, nem mutathatnak, aztán mérgesen azt, hogy nincs is. Végül a Kopint Datorg Kft. irodájába ment, ahol a konzultációs ívek számítógépes feldolgozását végzik.

Nyilvántartást itt sem mutattak neki. Viszont elhangzott egy beszédes párbeszéd. A HírTv Célpont című műsora most bemutatta azt a hangfelvételt, amin hallható, ahogy az ottani vezető elmondja, mikor mennyi ív érkezett be, és ebből kiderül, november 13-ig 400 ezer. Másnap, november 14-án Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára 1,1 millió visszaküldött ívről beszélt. Hadházy számításai szerint a most legutóbb bemondott 1,7 millióból is kb 900 ezer lehet igaz, de ott helyben erről nem tudott meggyőződni. Az is csodálatos, ahogy a HírTv ismét megmutatta: online úgy is ki lehet tölteni az íveket, ha az emailcím beírása helyett csak beletenyerel az ember a billentyűzetbe. Lázár János mesterkommunikációja az volt ezzel kapcsolatban: tudnak a hibáról, de bíznak benne, hogy nem él vele vissza senki.

De a legszebb abban, ahogy a kormány reagált nem is az, hogy azonnal Sorosozni, Soros-katonázni kezdett, és még csak nem is az, hogy a kormánymédia meg arról írt, hogy állami munkavállalókat sértegetett azzal, hogy képviselőként meg akarta nézni ezeket a konzultációs íveket. Hanem az, hogy a harmadik helyszínre kiküldtek a Kormany.hu-tól egy fotóst, hogy készítsen Hadházyról képeket. Lehetőleg olyat, ahol rengeteg dobozzal látható. Nyilván, a lejárató, cáfoló cikkekhez az mutat jól.

A kép alá oda is írta az Origo, hogy “Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Kormány.hu által közreadott fotón. A háttérben a nemzeti konzultációs íveketet 500-ával gyűjtő dobozok. Az LMP elnöke mégis azt nyilatkozta, hogy az egész konzultáció kamu, nyilvántartás nincs, még egy kockás papír se”.

És ahogy most Hadházytól megtudtuk,

a mögötte a falhoz felstócolt dobozok mind üresek voltak

.

Egészen konkrétan még rá is kérdezett ott, hogy akkor ezek a dobozok mik, és mondták neki, hogy ezek üresek. Mellette látható is, egy részük már vagy még lapra össze voltak hajtva.

Szép munka!

forrás:index.hu

Leave a Reply 106 megnézve, 1 alkalommal mai nap |