< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Nagy Ervin:Úgyis összefognak

| Mobile | RSS

Nagy Ervin:Úgyis összefognak

2017. december 20. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Nagy Ervin:Úgyis összefognak

Mert komoly tétje van a következő választásoknak. A legfontosabb az, hogy Magyarország a kvótákat elfogadva és a kerítést lebontva illegális bevándorlók lerakata lesz-e vagy sem

szerző:Nagy Ervin

Pillanatig ne gondoljuk azt, hogy végül nem fognak összetákolni valamiféle ilyen vagy olyan összefogást a baloldali és liberális kisebb-nagyobb pártok. Közös lista, technikai-taktikai együttműködés, közös jelöltek, visszaléptetések – teljesen mindegy, de biztos, hogy lesz valamiféle amorf egység. Erre most már nagyobb tétben is mernék fogadni.

Persze lesznek, akik kimaradnak, lemaradnak vagy éppen kihagyják őket, hisz a bejutási lehetőség igen szűk, és lesznek majd olyanok is, akik megsértődnek, majd hamis morális alapon visszakiabálnak az összeborulásra. Mert minden jel ebbe az irányba mutat.

Jelenleg még sokan ódzkodnak ugyan, meg persze taktikáznak és mondanak ilyet és olyat is, de ez a cicaharc betudható annak, hogy bizony mindegyikük a legjobb, akár a társadalmi támogatottságukkal cseppet sem egyenes arányban álló pozíciót akarja kiharcolni. Így várhatóan keménykednek még egy kicsit, beszólogatnak egymásnak, próbálják a másikat is amortizálni, de aztán majd szépen megállapodnak.
Talán csak az LMP marad ki ebből az elvtelen és kaotikus „együtt is vagyunk, meg nem is” játékból. Bár azt gondolom, hogy ha egy-két hónap múlva esetleg ők is a parlamenti küszöb alá kerülnek a közvélemény-kutatásokban, akkor újra fogják majd gondolni ezt a „harmadik utasságot”.

A Jobbikot viszont most már úgy tűnik, hogy kihagyják. De nem valamiféle elvi, morális alapon, ahogy most több baloldali politikus is céloz rá, hanem pusztán azon oknál fogva, hogy már nem éri meg egy padlót fogott, a végső szétesés előtt álló, belső válságát megoldani nem tudó párttal közösködni. Matematika ez, nem moralitás.

Pedig a politikában is van ethosz. Két irányban is megnyilvánul. Az első, amelynek felelőssége az éppen hatalmon lévők vállát nyomja, az pontosan az fajta szolgálat, amellyel jobbá szeretnék tenni, és kötelességük is jobbá tenni az állampolgárok életét, előbbre vinni az ország szekerét.

A másik morális kötelesség pedig az, hogy egy párt, illetve annak vezetése, ha kormányon, ha ellenzékben van, kiáll azoknak a polgároknak az érdekei és értékei mellett, akik leadták rá a szavazatukat. Felfoghatjuk ezt egyfajta politikai szerződésnek is. A szavazópolgár egy politikai közösség részeként leadja szavazatát, felajánlja bizalmát a párt vezetésének, amely ezért cserébe, ha ellenzékbe is kerül, tűzön-vízen képviseli azt.

Ez utóbbiban „szegett szerződést” a Jobbik, amelynek vezetői elárulták azt a politikai közösséget, amely bizalmat szavazott nekik. És úgy tűnik, hogy ezzel a bizalommal élnek most vissza – veszélyeztetve a választópolgárok bizalmát – a balliberális pártok is, amikor hol össze akarnak borulni, hol külön akarnak lenni. De ennek a tilitolinak lassan vége lesz. Összefognak majd – meglátjátok! Mert ezt diktálja a logika, így működik a matematikai képlet, ezt vetíti elő Fodor Gábor felbukkanása, és leginkább Karácsony Gergely meglepő előtérbe tolása is. Lehet, nem egy közös lista, de összefogás, együttműködés, közös jelöltek lesznek.

Emlékezzünk csak 2013 végére, amikor ugyanez az ovisokra jellemző homokozóbeli marakodás ment több, ma is jelenlévő a szereplővel. És mi lett a kis lapátok dobálásnak vége? A kisebb-nagyobb pártvezetők 2014 januárjában kiálltak a nyilvánosság elé, hogy közösen indulnak. Majd februárra meg is lett a közös lista. Pedig előtte néhány hónappal erre még senki sem számított.

Ha pedig lesz együttműködés, összefogás, közös jelölt, esetleg közös lista is, akkor bizony a kormánypártnak új kihívással kell szembenéznie. Ugyanis a Fidesz–KDNP számára a legnagyobb veszélyt jelenleg az elbizakodottságból eredő restség okozhatja.

A szavazói részéről pedig a túlzott önbizalomból eredő lustaság. Ugyanis úgy kell gondolkodni, hogy a Fidesz–KDNP már akkor veszít, ha a választásokat ugyan megnyeri, de a parlamentben nem lesz meg az ötvenszázalékos többség. Azaz lehet úgy győzni, hogy a restség miatt végül is vereséget szenved.
A baloldali és a liberális kisebb-nagyobb pártoknak pedig még van idejük, hogy végül összeálljanak, és egy gyenge, de még a parlamenti küszöböt átlépő (majd széteső) Jobbikkal együtt elérjék, hogy ha a Fidesz–KDNP nyer, ne tudjon kormányozni. Ezért kell most résen lenni.

Mert komoly tétje van a következő választásoknak. Talán a legfontosabb az, hogy Magyarország a kvótákat elfogadva és a kerítést lebontva illegális bevándorlók lerakata lesz-e vagy sem. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy ha megakadályozzák a jelenlegi kormány továbbműködését, akkor mi is készülhetünk azokra a migráció okozta problémákra, amelyek Európa felében egyre inkább megoldhatatlanná válnak.
forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 102 megnézve, 1 alkalommal mai nap |