Rengeteg rendőrrel végeztek a tálibok Afganisztánban
Rengeteg rendőrrel végeztek a tálibok Afganisztánban
Legalább kilenc afgán rendőr életét vesztette és tíz megsebesült a tálibokkal folytatott tűzpárbajban Afganisztán északi részén vasárnapra virradóra – közölte a helyi rendőrség.
“Szélsőségesek rárontottak több biztonsági ellenőrzőpontra a Badahsán tartománybeli Taskan körzetben szombat éjjel”, a biztonsági erők válaszul tüzet nyitottak rájuk – mondta el Szanaullah Rúháni helyi rendőrségi szóvivő. “A harcok még vasárnap is folytatódtak”
– tette hozzá.
A biztonsági erők több szélsőségessel végeztek és sokakat megsebesítettek, de az áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert.
Az afgán védelmi minisztérium korábban közölte, hogy hat tálib vesztette életét, négy pedig megsebesült a hadsereg Taskan körzetbeli műveleteiben szombaton.
A tálibok szerdán megindították az idei tavaszi offenzívájukat, amelynek célpontjául elsősorban a kabuli kormányt támogató, Afganisztánban állomásozó amerikai erőket jelölték meg. Az al-Kandak (Árokcsata) névre keresztelt offenzíva “főként az amerikai megszállók megtörésére, megölésére és elfogására fog összpontosítani, míg belső támogatóik – az afgán kormány és erői – másodlagosak” – írták a felkelők.
Eközben legalább hat ember – köztük egy gyerek – megsebesült, amikor működésbe lépett egy riksába rejtett, házilag készített robbanószerkezet az ország keleti részén fekvő Dzsalálábád egyik mecseténél vasárnap
– mondta el Attaullah Hugjani, Nangarhar tartomány kormányzatának szóvivője. Két ember állapota válságos. A mecsetben ideiglenesen regisztrációs iroda működik a szavazók összeírása érdekében. Afganisztánban októberben parlamenti választásokat tartanak. Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.
Egy afgán nő és két gyerek meghalt, amikor játszadozó gyerekek működésbe hoztak egy aknagránátot a Nangarhar tartománybeli otthonukhoz közeli földeken – tette hozzá Hugjani. A robbanásban további hét gyerek megsebesült. A rendőrség vizsgálja az ügyet. Hugjani azt mondta, hogy az aknagránátot a felkelők lőhették ki előző éjjel.
Afganisztán tele van taposóaknákkal és fel nem robbant lőszerekkel, a konfliktusos évtizedek örökségeivel. Az ENSZ szerint 2017-ben összesen 164 polgári személy vesztette életét hasonló szerkezetek miatt, míg a sebesültek számát 475-re teszi.
fecsego.eu/atv.hu/MTI