„Visszatértem, maradok és küzdök tovább” – üzenete a Fideszen belül is bukásáért szurkolóknak Lázár János
„Visszatértem, maradok és küzdök tovább” – üzenete a Fideszen belül is bukásáért szurkolóknak Lázár János
Az Mfor.hu számolt be arról, hogy még a múlt héten vette át parlamenti képviselői mandátumát Lázár János, a leköszönő kormány minisztere, az ebből az alkalomból mondott makói beszédéből meg is jelent egy összefoglaló a sajtóban, de az igazán fontos részletekről nem esett szó.
A portál ugyanis kiszúrta: Lázár kimondta, hogy a sajátjai között is volt olyan, aki annak drukkolt, hogy elbukjon az áprilisi parlamenti választáson.
„Két ciklusnyi kormányzati munka után az embernek nem csak drukkerei, hanem ellendrukkerei is vannak, házon belül és házon kívül. Főleg, ha olyan kormányinfós stílusa van az embernek, mint nekem. Sokan szorítottak tehát azért – különösen február 25-e után –, hogy a választásokon megbukjak és a 2018 és 2022 közötti politikából eltűnjek. A választóknak hála, ez nem így történt. Visszatértem, maradok és küzdök tovább” – mondta jelentőségteljesen az ünnepi beszédében.
A cikk szerint köztudott, hogy Lázárnak több konfliktusa is volt minisztersége alatt párt- és kormányzati társaival. A leginkább emlékezetes csörtéjét Rogán Antallal vívta: amikor Orbán Viktor úgy döntött, hogy Rogánt is beveszi a kormányba, mégpedig Lázár mellé a Miniszterelnökségre, Lázár ultimátumot intézett a miniszterelnökhöz, hogy ebben az esetben ő lemond. Lázár tudomásunk szerint nem nézte jó szemmel Rogán gyanús üzleti ügyeit, amelyek még az V. kerületi polgármesteri idejéhez kapcsolódtak.
Lázár politikai jövőjét érzékenyen érintette, hogy idén februárban nem a fideszes jelölt nyerte Hódmezővásárhelyen a február végi polgármesteri választást. Pedig a miniszter minden erejét bevetve kampányolt, mégis egy független, de az ellenzéki pártok háttértámogatását élvező induló, Márki-Zay Péter nyerte a választást.
A múlt héten elhangzott makói beszédből egyértelművé vált, hogy a Fidesz belső köreiben voltak, akik örültek a polgármesteri választás eredményének, mert esélyt láttak arra, hogy Lázár végleg eltűnjön a nagypolitikából– fogalmaz a cikk szerzője.
Ez a várakozásuk részben be is jött, Lázár ugyanis nem lesz miniszter a negyedik Orbán-kormányban. A leköszönő kancelláriavezető arra hívta fel a figyelmet a makói beszédben, hogy ez az ő szándéka szerint történt így, már múlt ősszel világossá tette, hogy a helyi ügyeket akarja képviselni. Ezt a döntését ezek szerint néhányan – vagy többen – helyeselhették a kormányon belül.
Egy másik, a következő kormányzás irányát előre vetítő közlése szerint az előttünk álló négy évben a vidék megerősítése lesz a kormány feladata. „Sokkal több figyelmet kell szentelni a vidék Magyarországának, többet kell adni a vidéki embereknek” – közölte Lázár. A munkához pedig friss erőre, a fiatalok bevonására van szükség, a nagy feladatokhoz, a polgári Magyarország megteremtéséhez ők is kellenek, ezért
Lázár szövetséget ajánlott a dél-alföldi térség fiataljainak, azoknak, „akik tenni akarnak a helyi közösségért, a hazáért”.
Ennek formai keretét is kijelölte: helyi fiatal vállalkozók klubja, helyi fiatalok polgári körei lehetnek azok a fórumok, ahol ez a munka folyhat. „Én jelen leszek, aktív leszek” – mondta Lázár.
A fiatal választók bizalmának elnyerése fontos a Fidesznek, a korcsoportok között ugyanis itt az egyik legkisebb a kormányzó jobboldal támogatottsága. Lázár üzenete felfogható ugyanakkor programhirdetésnek is: a Fidesz nyitni akar a fiatalok felé, mert stabil választói bázisának utánpótlásra lesz szüksége négy év múlva. A polgári körök hálózata egyébként a 2002-es választási kudarc után épült ki, megszólítva a helyi közösségek jobboldali érzelmű tagjait – fogalmaz a cikk, azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy Lázár egyéni építkezésének is igen jót tehet a talán kissé elhanyagolt vidéki fiatalság közötti aktivitás.
forrás:168 óra.hu